Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ismét legyőzte a VESC a Kispestet

2022. március 27. 21:55 // Forrás: vesc.hu
A CoreComm-VESC két forduló után is hibátlan a női röplabda NB I alsóházi rájátszásában, miután vasárnap este 3-1-re legyőzte a vendég Kispestet.

Hiába kezdte jól a CoreComm-VESC a vasárnapi bajnokiját, 5:2 után zsinórban 12 pontot szerzett a Kispest. Miklós Roxánáék azonban innen is felálltak és a vendégek két játszmalabdáját is hárítva, 26:24-re hozták az első felvonást.

A nagy izgalmak után a második szettet már szinte végig uralta a VESC, a 25:20-as részsiker pedig összességében már 2:0-s hazai vezetést jelentett.

Fotó: Wolf Attila - VESCFotó: Wolf Attila - VESC

Magához ragadta a kezdeményezést a fővárosi csapat a harmadik felvonásban, de a játszma felénél így is a veszprémi hölgykoszorú járt előrébb. A hajrá kiélezett játékot hozott, amiből végül a Kispest jött ki jobban, így 2:1-ről folytatták a felek a meccset.

Felváltva vezettek a csapatok a negyedik játékrészben, de 19:16-nál úgy tűnt, megnyugtató előnyre tesznek szert Millerék. Nem így lett, hiszen a Kispest egyenlíteni tudott, majd többször is játszmalabdához jutottak Takács Gergely tanítványai. A veszprémiek azonban állták a sarat, nem remegett meg a hazaiak keze és végül 31:29-re húzták be a szettet, ezzel pedig 3:1-re a mérkőzést.

A CoreComm-VESC így két forduló után továbbra is hibátlan az alsóházi rájátszásban.

Női röplabda NB I, alsóházi rájátszás, 2. forduló:
CoreComm-VESC–Kispest SE 3:1 (24, 20, -22, 29)
Veszprém, Táncsics iskola, 100 néző. Vezette: Nagy, Halász
VESC: Hajós 12, Bozsó 10, Pós 3, Miller 22, Miklós 11, Sherwin 20
Csere: Tóth, Iglói (liberók), Molnár-Pintér, Varga
Vezetőedző: Szokolikné Kalmár Judit
Kispest: Németh 5, Riczkó 12, Benedek 9, Dani 22, Horváth 8, Szabó 5
Csere: Karkusz, Veress (liberók), Lisztes 3, Törköly, Kőszegi 1, Nagy
Vezetőedző: Takács Gergely

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.