Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Közvetlen riválisát verte a Veszprém KK

2022. január 23. 23:19 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub szoros győzelmet aratott a TF-Budapest ellen az NB I/B Piros csoportjának vasárnapi találkozóján.

A Veszprém Kosárlabda Klub az NB I/B Piros csoportjában az egyik üldözőjét, az egy győzelemmel kevesebbel álló TF-BP együttesét fogadta. Jó hír volt a hazai csapat és szurkolói számára, hogy ismét a csapat tagja volt Dancsecs András.

A találkozó egy gyönyörű Szabó középtávolival indult, amire Simon hármasa volt a felelet. Ám a hazaiak csapatkapitánya is betalált kintről, majd a következő támadásnál faulttal együtt értékesítette a betörését, akárcsak a büntetőjét. Ezt a mutatványát a következő akció során is megismételte, így időt kért a TF (3. perc: 10:3). Szántó törte meg a vendégek pontcsendjét, de Horváth is beköszönt, miközben a veszprémi védelem továbbra is hatékonyan működött. Birkás gyönyörű csele és ziccere késztette tapsra a publikumot, akárcsak Tóth szép centerjátéka. A negyed közepére már több mint tíz pont volt a két csapat között (5. perc: 17:5). Habár a fővárosiak szereztek ezután öt pontot, Tóth és Szabó révén nem állt meg a hazai pontgyártás, és Dancsecs is megszerezte első kosarát (10. perc: 30:19).

A cikk végén képgaléria található!A cikk végén képgaléria található!

A második tíz percet Tóth duplái nyitották, ám Szabó is hamar csatlakozott hozzá. Utóbbi már húsz pontnál állt a második negyed közepén (15. perc: 40:23). A védekezés továbbra is jól működött, és Dancsecs gyors öt pontjának köszönhetően a különbség húsz pontra nőtt. Amikor azonban egy eladott labdát követően az alá kerültek a vendégek, Lukajics mester kért időt, hogy rendezze a sorokat (18. perc: 47:29). A megbeszélést követően Birkás szerzett egy hármast a támadóidő lejártának pillanatában, utána azonban ő szabálytalankodott Szántóval szemben, aki a fault ellenére is bedobta a kettest. Az ellentámadás végén Tóth nehezményezett egy elmaradt fújást, és reklamálásáért technikait kapott. A helyére Osztoics állt be. A félidő utolsó veszprémi támadásából Szabó talált be kintről, ám a túl oldalon még érkezett rá egy dupla Tichov révén (20. perc: 53:35).

A harmadik negyed Simon triplájával indult, ám Horváth szintén három egységet tett hozzá a közöshöz, majd Tóth is eredményes volt a palánk alatt. Tichov vezetésével zárkózott volna a TF, ám Glatz hármasa jókor érkezett, hogy ismét ritmusba hozza a kissé akadozó veszprémi támadójátékot. Erre erősített rá Tóth szép duplája és Dancsecs hármasa is (25. perc: 66:46). A következő időszakban felváltva találtak be a csapatok, ám a hazai védekezés nem volt olyan hatékony, mint az első félidőben, ezért időt kértek a piros-szürkék. A megbeszélés után, Horváth hármasa ellenére is voltak pontatlanságok, még ha a TF egész pályás letámadása zavart nem is tudott okozni a veszprémi labdafelhozatalban (30. perc: 78:62).

Az utolsó etapot mindkét fél kissé kapkodva kezdte, így közel másfél percet kellett várni az első pontra, amelyet Korompai szerzett büntetőből. Majd Nagy triplája, és már csak tizenkét pont volt a veszprémi előnyből. Ezt csökkentette tovább Tichov. Közel hárompercnyi pontcsendet megtörni igyekezve időt kért a hazai kispad (33. perc: 78:68). Ám a TF újabb hat pontot szerzett, amire Füzi majd Dancecs révén jött válasz. Ám a Tehetséges Fiatalok csapata megérezte, hogy van keresnivalója, és Korompai távoli kosarával már csak öt pont volt a különbség. Jókor jött Tóth duplája, majd támadólepattanója és lét kiharcolt faultja, amelyet Szabó hálát meg egy szép középtávolival (36. perc: 86:77). Simon hármasára Tóth egy kettessel válaszolt. Tichov büntetőivel tovább lopakodott a TF, ám Szabó nagyszerű labdaszerzése és ziccere jelezte, a Veszprém nem adja magát. nagy öt pontjára Tóth és Dancsecs válaszolt ugyanennyivel. Szűk másfél perccel a meccs vége előtt időt kért a TF mestere, Beák Gábor (38. perc: 95:87). A következő bő egy perc nem sikerült jól a Veszprémnek, eladott labda és kihagyott dobás jellemezte, miközben négy pontot szerzett a TF. Kilenc másodperccel a vége előtt, négy pontos előnynél kért időt a hazai gárda. Érkeztek a faultok a fővárosiaktól, ám Horváth értékesítette mindkét büntetőjét. A maradék másodpercekben még négy pont ugyan érkezett a TF-től, de két pont megmaradt a Veszprém győzelméhez (40. perc: 97:95).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 17. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub–TF-BP SE 97:95 (30:19, 23:16, 25:27, 19:33)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 160 néző. Vezette: Tóth K., Kapusi, dr. Magyari
Veszprém: Horváth 10/6, Dancsecs 15/9, Tóth 26, Szabó 29/9, Birkás 5/3. Csere: Füzi 5, Glatz 7/3, Osztoics. Edző: Zeljko Lukajic
TF: Korompai 6/3, Oroszi 11/3, Tichov 24/3, Nagy 10/6, Simon 17/9. Csere: Gémes 2, Szántó 21/6, Bálint, Tóth 4. Edző: Beák Gábor

Edzői értékelések

Zeljko Lukajics: – A TF egy nagyon jó csapat, amelynek nagyon jók a leindításai, az első és a második hullám egyaránt. A tízes számú játékosuk, Tichov Dominik egy kimondottan gyors játékos, aki ráadásul remekül érti a kosárlabdát. A támadólepattanóik révén sok problémát okoztak nekünk, amelyből tíz volt nekik az első félidőben. A harmadik és negyedik negyedben a nehézséget az okozta számunkra, hogy híján vagyunk az ilyen szinten bevethető játékosokban, és a többiek elfáradtak. Nagyon fontos volt ez a győzelem számunkra. Holnaptól pedig azon is dolgozunk tovább, hogy új játékost szerződtessünk.

Beák Gábor: – Sajnos nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Gratulálok a Veszprémnek, meglepett minket, de úgy gondolom, hogy ez részben a mi hibánk is volt. A mérkőzés második felére felébredtünk, és tudtunk normális kosárlabdát játszani, ám ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy győzni tudjunk. Remélem, tudunk ezen változtatni. Szívünk van hozzá, csak sokszor nem engedelmeskedünk azoknak a dolgoknak, amelyeket gyakoroltunk és tudunk. Készülünk a következő mérkőzésre.

Galéria
Veszprém Kosárlabda Klub – TF-BP SE 97-95
vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.