Nem csak nekünk, embereknek, hanem az életünk részét képező okoseszközeinknek is szüksége van töltekezésre, ennek elengedhetetlen kelléke pedig a hálózati USB töltő.
Nehezen tudnánk elképzelni életünket mobiltelefon nélkül, hiszen amióta létezik, azóta hozzászoktunk, életünk részévé vált. Nemcsak mobiljainkat tölthetjük USB töltőkkel, hanem tableteket, zenelejátszót, Bluetooth hangszórókat, fejhallgatókat, fényképezőgépeket, valamint egyéb apró kütyüket.
Hálózati USB töltő, ami energiát ad
Az új készülékekhez a gyártók általában biztosítanak töltőt, bár már többeknél trend a környezettudatosság jegyében, hogy nem mellékelnek ilyet, feltételezve, hogy a háztartásban úgyis van már néhány.
Szükségünk lehet új töltőre abban az esetben is, ha a gyakori használat vagy bármi egyéb ok miatt a régi tönkrement. Ebben az esetben számos kérdés merül fel az emberben a vásárlást megelőzően, illetve hasznos, ha felmerül, mert akkor lehetünk csak biztosak abban, hogy megfelelő terméket választunk, ha tisztában vagyunk néhány alapvető dologgal.
Jusson eszünkbe az “Olcsó húsnak híg a leve” közmondás, ami ez esetben is igaz lesz, így körültekintően járjunk el vásárlás előtt. A Kábelvilág webáruház USB töltő kínálatában megbízható autós és hálózati töltőket talál különféle portokkal, technológiával.
Hogyan válasszon töltőt?
USB töltők is hatalmas választékban állnak rendelkezésre a webáruházak, szaküzletek, de már a hipermarketek, benzinkutak kínálatában is. Érdemes azonban vásárlás előtt mérlegelni, pontosan mire is van szükségünk, illetve megnézni a tölteni kívánt eszköz specifikációit, hogy ne feleslegesen vásároljunk meg egy eszközt.
Ellenőrizzük a csatlakozó típusát. A szabványosított USB portok többféle típusúak lehetnek: hagyományos microUSB és az újabb típusú USB-C. Ennek a forradalmi újításnak a legnagyobb előnye, hogy kétoldalas, reverzibilis, vagyis biztosan elsőre is sikerül bedugni a portba. Másik pozitívuma, hogy univerzális, különféle eszközök összekötésére alkalmas, így elterjedésével az USB kábelrengeteget elfelejthetjük.
Kaphatóak egy- és többportos töltők is, amelyekkel egyszerre több készüléket láthatunk el energiával. Ezáltal nemcsak időt spórolhatunk, hanem akár a család mobiljait, kütyüit egyszerre is tölthetjük, ami utazások során rendkívül hasznos lehet.
Áramerősség/teljesítmény szerint is többféle töltőt találni a piacon. Azt kell megnézni, hogy a töltő passzol-e a mobilhoz, egyéb eszközhöz, vagyis a feszültséget és az áramerősséget kell ellenőrizni. A lényeg az, hogy az eszköz és a töltő feszültségi értékei megegyezzenek. Ha a töltőé ugyanis túl magas, az túlterhelheti a készüléket. A töltő áramerősségének pedig el kell érnie vagy meg kell haladnia a készülék igényét.
A töltés gyorsasága az USB technológia generációjától is függ, minél újabb, annál nagyobb teljesítményre képes. Az arra alkalmas készülékekhez léteznek gyorstöltők, azonban azt tudni kell, hogy nem minden készülék támogatja azt.
