Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

További fejlesztés várható a 8-as úton Devecser irányába

2021. december 31. 9:19 // Forrás: Magyar Építők
Megvan, hogy kik tervezik a 8-as út Herend és Devecser közti szakaszának négysávosítását. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kiderült, ki készíti elő a 8-as számú főút Herend és Devecser közötti négysávosítását. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hirdetménye szerint a szakaszt az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt., az UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. és az UTIBER Közúti Beruházó Kft. tervezi nettó 2,45 milliárd forintos szerződéses értéken, adta hírül a Magyar Építők.

A beruházásban a 8-as főút a két település között egybefüggően hozzávetőlegesen 27,5 kilométeren négysávosodik. A projekt tartalmazza

  • a szükséges különszintű csomópontok és piehenők kiépítését,
  • az országos közúthálózat alternatív kiegészítő elemeit,
  • és az önkormányzati utak korrekcióját is.

A fejlesztésben mintegy 12 kilométer hosszan új nyomvonalon épül gyorsforgalmi út, emelett az eredeti nyomvonal cca. 15,5 km-en kerül négynyomúsításra és 11,5 t teherbírású burkolatmegerősítésre.

Devecser elkerülője is a feladatok között

A szakasz a legnagyobb műtárgyként tartalmazza a Városlődi-völgyhíd áttervezését is, ahol felszerkezet tervezett hossza 91,40 méter.

A közbeszerzésből az is kiderül, hogy a szakasz négynyomúsításához szükséges az engedélyezési tervek korszerűségi felülvizsgálata, valamint a kiviteli tervek elkészítése.

Az összegzés külön kitér Devecser nyugati elkerülőjére és az Ajka-Bakonygyepes elkerülő útra, miután előírja ezek engedélyezési és kiviteli teveinek elkészítését, valamint a szükséges engedélyek megszerzését.

BIM rendszerben kell megtervezni

A tervezési feladat részeként az Ajka-Bakonygyepes elkerülő útnak a 7339-es jelű Ajka - Devecser összekötő útig történő meghosszabbítási lehetőségének a tanulmánytervi szintű vizsgálatát is el kell végezni mintegy 1,5 km hosszban.

A tervezési feladaton belül BIM rendszerben (3 dimenzióban) kell megtervezni a négynyomúsítással érintett szakaszokat.

 

Nyitókép: a veszprémi Almádi úti csomópont építése, szintén a 8-as főúton

vehir.hu
további cikkek
Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49 Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén közélet Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. tegnap 13:43 Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz közélet Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz Újabb drágulással indult a csütörtök a hazai benzinkutakon. A 95-ös benzin országos átlagára egyetlen nap alatt 7 forinttal, a gázolajé pedig 10 forinttal emelkedett. Szeptember 3-án így már átlagosan 609 forintot kérnek egy liter benzinért, a dízel ára pedig 688 forintra nőtt. tegnap 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.