Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Erdő Péter: Karácsony öröme vigasztalást hoz és biztonságot ad

2021. december 25. 12:00 // Forrás: MTI
Karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek. Erről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szenteste Budapesten.

A bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában úgy fogalmazott: karácsony „rádöbbent minket, hogy mi igazán fontos az életünkben, megnyitja szívünket egymás felé, képessé tesz az igazi bűnbánatra és megmutatja Isten megbocsátó irgalmát”.

Erdő Péter kiemelte: az ember alapvető igénye és vágya, hogy szeressék és szeretni tudjon. Isten pedig megmutatta, hogy az embernek ezt a tulajdonságát ő akarta és ő is vállalja. Isten „szeretetet akar adni és azt akarja, hogy mi is szeressük őt” – mondta.

A főpásztor kitért arra is: a történelem során sokszor szembeállították a szeretetet a joggal vagy az igazságossággal. Pedig a jog a Bibliában olyan döntés, amelyet valamilyen tekintély hoz meg, és végső soron Istentől ered. Ami igazán jogos, az megfelel Isten akaratának és a világ rendjének.

Ezért az igazi jog megtartása áthatja az ember életét, harmóniát teremt a társadalomban, az ember és a világ, illetve az ember és a környezete között.

Megjegyezte: ez természetesen nem az a jog, amelyet kénye-kedve szerint talál ki valamilyen emberi hatalom, hanem az, amely „figyelmesen és alázattal igazodik a valóság rendjéhez”, a teremtő Isten tervéhez.

A Biblia gyakran hangsúlyozza, hogy az ember Isten útmutatása szerint kell, hogy meghozza döntéseit. Ez az útmutatás pedig „Jézusban érkezik el végső gazdagságához”. Ő az, aki mindörökre megszilárdítja a jogot és a valódi igazságosságot, aki meghozza a békét Isten, ember és világ között.

Ha földi élete kereszttel és feltámadással végződik is, „minket testvéreinek nevez, és az örök boldogságra hív”, ahol a szeretet és a jog egybeesik, az igazságosság és a béke találkozik egymással – hangoztatta Erdő Péter.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonyi éjféli szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában 2021. december 25-én. Erdő Péter elmondta, hogy karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek. MTI/Balogh ZoltánErdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonyi éjféli szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában 2021. december 25-én. Erdő Péter elmondta, hogy karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek. MTI/Balogh Zoltán

A bíboros arra buzdított: idén karácsonykor „határozzuk el, hogy keressük Isten igazságát és békéjét, hogy Jézus társául szegődünk már most, a földi életünkben, hogy mindörökre vele maradjunk”.

A szentmise végén a főpásztor örömét fejezte ki, hogy újra együtt ünnepelhettek, ugyanolyan áhítattal, szeretettel és reménnyel, mint a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

Azt is mondta: minden gyermek, minden új élet reménységet hordoz, Jézus Krisztus pedig a reményen túl erőt, biztonságot és szeretetet is ad. Ezt „éljük meg otthonainkban és adjuk tovább az egész világnak!” – kérte Erdő Péter.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: Irgalom és igazságosság együtt vezetik az embert Istenhez Pünkösd Erdő Péter: Irgalom és igazságosság együtt vezetik az embert Istenhez ,,Az irgalmasság és az igazságosság nem egymás ellentétei, hanem egymást feltételező, egymást kiegészítő erények" – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros pünkösdhétfőn Esztergomban, a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén. 2025. június 9. 15:17 Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben pápaválasztás Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján. 2025. május 10. 20:43 Lehet-e a magyar pápa? pápaválasztás Lehet-e a magyar pápa? Május 7-én veszi kezdetét a konklávé a Vatikánban, ahol a katolikus egyház pápaválasztó bíborosai döntenek arról, hogy ki kövesse a nemrég elhunyt Ferenc pápát Szent Péter trónján. A hazai, de még a külföldi szaklapok is az egyik esélyesként a magyar bíborost, Erdő Pétert emlegetik. De, vajon tényleg esélyes lehet az esztergom–budapesti érsek? Cikkünkben részletesen megvizsgáljuk, hogy milyen szempontok játszanak szerepet, amikor a katolikus egyház élére új vezetőt választanak. 2025. április 30. 20:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.