Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Emléktáblát avattak a Magyar-Lengyel Barátság Parkban

2021. december 8. 18:26
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége és a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat ünnepélyesen felavatta a Lech Kaczyński-emléktáblát, a Hangvilla előtti zöldterületen található Magyar-Lengyel Barátság Parkban.

A szerda délelőtt tartott táblaavatáson ünnepélyes keretek között megszentelték a Michał Wiśnios lengyel szobrász által készített emléktáblát, melyet a művész a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének felkérésére alkotott.

A magyar valamint a lengyel himnusz meghallgatása után köszöntő beszédek következtek, elsőként Porga Gyula polgármester mondta el ünnepi gondolatait, melyben kifejtette a magyar-lengyel barátság fontosságát, ezen túl a korábbi együttműködések eredményeiről, sikereiről is beszámolt.

Lech Kaczyński a tragikus körülmények között politikai pályájának csúcsán elhunyt egykori lengyel elnök neve már emléktáblán is hirdeti a szabadság örök eszményét Veszprémben. Ahogy a polgármester fogalmazott:

A néhai elnök a magyar nép elkötelezett barátjaként sokat tett azért, hogy a szabadság ősi vágya, és a nemzeti gondolat újra az őket megillető helyükre kerüljenek Európában. Személyében nemcsak egy barátot, de egy különleges példaképet is veszítettünk. Olyan államférfit, aki modern, 21. századi módon képviselte földrészünk szellemi örökségének lényegét, a szabadságot, a népek önrendelkezésének jogát, és a közös kulturális hagyományt.

A lengyel köztársasági elnök, Andrzej Duda levélben üzent a megemlékezőknek, Veszprém polgárainak. A köszönetnyilvánítás mellett városunkról is beszélt, melyhez szoros viszony fűzi, hiszen 2018-ban személyesen is megérezhette a barátságos hely hangulatát, felismerve annak szépségeit, értékeit.

A beszédek után az emléktábla leleplezése, majd a koszorúzás következett.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.