Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Veszprémből startolt szombaton az Egészségpart rendezvénysorozat

2021. július 10. 16:28
Veszprém volt az első állomása az Egészségpart névre keresztelt szűrőprogramnak, amely összesen 7 Balaton-parti, illetve ahhoz közeli településen várja majd az embereket szűrőprogramokkal, tanácsadással a nyár folyamán.

Az Egészségpart nevű rendezvénysorozat a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság és a Nemzeti Népegészségügyi Központ közös szervezésében valósul meg idén nyáron, viszont ahogy kiemelték az érintett intézmények képviselői, nem lehetne sikeres programjuk, ha a környék települései nem álltak volna mellé.

Az első ilyen város Veszprém volt, ahová szombat délelőtt begördült a program négy darab szűrőbusza. A Laczkó Dezső Múzeum előtti parkolóban egészségügyi szakemberek, orvostanhallgatók várták az érdeklődőket különböző szűrővizsgálatokra. A vizsgálatok fókuszában elsősorban a bőrgyógyászat állt, ezt kifejezetten a nyári időjáráshoz igazították a szervezők, valamint az UVB-sugárzás elleni védekezés fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet. Mellette általános szűrővizsgálatok és fogászati vizsgálatokkal is készültek. Ezt már Joó Tamás, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnökhelyettese mondta a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette, programjuk célja, hogy a szűrővizsgálatokat a lehető legközelebb vigyék a lakossághoz, ezért Veszprém után a következő hétvégéken összesen 6 balatoni településen, Balatonakarattyán, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Csopakon, Gyenesdiáson és Keszthelyen várják majd az érdeklődőket.

Azért is választották ezeket a településeket, mert így nem csak a helyi lakosokhoz tudnak eljutni, hanem több itt nyaralóhoz is eljut a szűrővizsgálatok fontossága. Bertókné Tamás Renáta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője Veszprémben elmonda, köztudott, hogy a magyarok egészségügyi állapota nem a legjobb Európa más államaihoz viszonyítva, ugyanakkor hozzátette, hogy az elmőlt 10 évben már elindult pozitív irányba egyfajta változás. Ehhez viszont még számos tennivaló szükséges, amiben a szakembereknek, a döntéshozóknak és a társadalom minden tagjának is komoly felelőssége van.

Ugyanezt a felelősségvállalást emelte ki Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is a rendezvényen, aki szintén támogatta a szűrőprogram veszprémi állomását. A képviselő megköszönte az egészségügyi dolgozók elmúlt másfél éves kitartó munkáját is. Erről az időszakról úgy fogalmazott, hogy mindenki előtt nyilvánvaló lett, mekkora kincsünk az egészségünk, aminek megőrzéséért pontosan ilyen prevenciós programokra van szükség, mint amilyen az Egészségpart is.

Végezetül Porga Gyula, polgérmester is megköszönte a járvány ellen végzett munkát, a mostani szűrőprogram kapcsán pedig kiemelte, biztos benne, hogy sok érdeklődő felkeresi a buszokat, hiszen Veszprémben hagyománya van az ilyen prevenciós programoknak, ha pedig csak egy embernél sikerül kiszűrni egy kezdődő betegséget, már megérte megszervezni.

A polgármester hozzátette, az Európa Kulturális Főváros Program egyik kiemelt célja is az volt, ne csak a kultúra és a művészetekben lépjenek magasabb szintre, hanem kapjon kiemelt hangsúlyt a sport és a közösség is. Mindez pedig kapcsolódik a mostani szűrőprogram prioritásaihoz is. A szombati eseményen egyébként az EKF önkéntesei is aktívan részt vettek, mint szervezők.

Az Egészségpart következő állomása a július 17-18-ai hétvégén Balatonakarattyán lesz.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.