Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Az alap stabil, új szintre emelnék a veszprémi futsalt

2021. július 8. 16:39
A Magyar Kupa-címvédő Balaton Bútor FCV a jövőben szigorúan a bajnoki dobogóra fog koncentrálni. A célkitűzés eléréséhez a brazil Serginho Paulista személyében BL-győztes, Dorogi Benjamin révén pedig korosztályos válogatott futsalos segíti a veszprémieket, akiknek a kerete egyelőre még nem végleges.

A Balaton Bútor FC Veszprém idén ünnepelte fennállásának tizedik esztendejét. Az elmúlt évtized munkássága látványosan ért be a közelmúltban, hiszen a klub története során először ünnepelhetett Magyar Kupa-győzelmet a 2020/2021-es kiírásban, a megszerzett bajnoki bronzról nem is beszélve.

Mindezekre az egyesület társadalmi elnöke, Ovádi Péter is örömmel emlékezett vissza a bakonyiak csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján, ahol a keretet érintő változások mellett az újdonsült célkitűzéseik is szóba kerültek.

Ovádi Péter elmondta, a megalakulástól számított tíz igencsak tartalmas év leginkább az alap stabilizálásáról szólt. Nem feledve a futsalcsapat korábbi sikereit is, amelyekért rengeteget dolgoztak a klub kötelékében álló játékosok, edzők, stábtagok.

Ovádi Péter mellett Rajki Tamás és Felipe MatosOvádi Péter mellett Rajki Tamás és Felipe Matos

Hozzátette, Veszprémben azonban minden sportágban magasak az elvárások, így a futsal színterén is esedékessé vált a szintlépés. Ezért a jövőben a dobogó elérése kötelező feladattá válik a klub életében. Ehhez azonban játékosbeli erősítésre is szükség volt.

Rajki Tamás, a Balaton Bútor FCV ügyvezetője rá is tért a keretet illető változtatásokra. A klubvezetőtől megtudhattuk, négy játékos távozott a gárdából: a spanyol Toni Montero Romániába, Bencsik Roland Kecskemétre, Tar Tamás Tihanyba igazolt, míg Bognár Péter visszavonult a sportágtól.

Rajki Tamás elismeréssel szólt a klub összes munkatársárólRajki Tamás elismeréssel szólt a klub összes munkatársáról

A vezető érkezők tekintetében egyelőre két játékost ismertetett, akik jelen is voltak az eseményen. Elmondta, a brazil Serginho Paulista személyében BL-győztes játékos érkezett a bakonyi megyeszékhelyre. A 31 éves futsalos a spanyol sztárcsapattal, az Inter Movistarral bajnoki címet és Szuperkupát is nyert, de megfordult Oroszországban, Portugáliában, és Japánban is.

Hálás vagyok a barátságos fogadtatásért. Amióta megérkeztem Veszprémbe, mindenki úgy bánik velem, akár egy családtaggal. Jó érzés, hogy már pár nap után érezhettem, hogy ide tartozom. A bizalmat ugyanakkor szeretném viszonozni: mindent megteszek majd, hogy a klub sikeres legyen

– fogalmazott az egykori brazil válogatott, aki Kínában is bajnoki címet szerzett.

Rajki Tamás ezt követően egy fiatal magyar játékos érkezését is bejelentette. Elmondta, Dorogi Benjamin alapembernek számított a korosztályos válogatottak mezőnyében. A tizenkilenc éves futsalos egyébként Dunaújvárosból érkezett, ahol az elmúlt idényben végig a felnőtt csapatot erősítette.

Megtiszteltetés számomra, hogy az ország egyik legszínvonalasabb csapatához igazolhattam. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget tudok majd fejlődni itt. Már alig várom a felkészülést, hiszen új csapattársakkal ismerkedhetek meg, akik sok mindent letettek már az asztalra a futsal világában.

– vetített előre Dorogi.

Rajki Tamás hozzátette, a keret még nem végleges, további játékosokkal is tárgyalásban állnak. Ígéretet tett a szurkolók felé, amint hivatalos megállapodás születik, azt tolmácsolni fogja az egyesület. Háláját fejezte ki a Matos & Prudencio menedzserirodának, amely segített a játékosigazolásban.

Dorogi Benjamin és Serginho PaulistaDorogi Benjamin és Serginho Paulista

A menedzser Felipe Matos erre ragálva méltatta a Veszprémben folyó munkát. Zárásként úgy fogalmazott, itt minden megvan ahhoz, hogy a közeljövőben a klub akár a legmagasabb szintre is eljuthasson.

A Balaton Bútor FC Veszprém felkészülése július közepén fogja kezdetét venni. Az egyesület az előttünk álló, 2021/2022-es idényben is ingyenes belépőkkel várja majd szurkolóit, akik évről-évre páratlan hangulatot varázsolnak a veszprémiek otthonába, a Március 15. utcai sportcsarnokba.

Simon Dániel
Kovács Bálint
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.