Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Véget ért a tanév, elballagtak a nyolcadikasok

2021. június 19. 10:01
Ezekben a napokban a középiskolai évzárókkal és általános iskolai ballagásokkal mindenütt véget ér a tanév.

Pénteken a Dózsa iskolában is elbúcsúztatták a nyolcadikasokat. A rendezvényen Ovádi Péter parlamenti képviselő is felszólalt. A politikus rámutatott: az iskola nemcsak a tudás révén segíti a diákokat, hiszen az iskolás évek emlékei egy életen át elkísérik majd őket és az itt szerzett tapasztalatokat később hasznosítani tudják majd az életben.

Mint mondta, egykori dózsásként ő maga is megtapasztalta, hogy az intézményben jelen van a barátság, segítőkészség, empátia. A képviselő megjegyezte, hogy bár sok minden változott az iskolában, mióta ő diák volt, de ezek az értékek, a "dózsás érzés" mindig megmaradt. A politikus köszönetet mondott a pedagógusoknak a járványhelyzetben tanusított helytállásukért.

A nyári szünetet követően a diákoknak szeptember elsején kell legközelebb iskolapadba ülni, ahol 181 tanítási napon keresztül, 2022. június 15-ig tart majd a következő tanév. A nyárit követően legközelebb októberben lesz tanítási szünet: ez október 22-től november 2-ig tart majd.

 

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.