Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Támogatást kérnének a balatoni önkormányzatok a kieső helyi adók kompenzálására

2021. május 26. 9:38 // Forrás: MTI
Egyeztetést kért a Miniszterelnökséget vezető minisztertől a Balatoni Szövetség olyan támogatási rendszer kidolgozásához, amely a kieső önkormányzati adók és bevételek helyett biztosítja a turisztikai övezet kiemelt feladataihoz szükséges forrásokat - közölte a szervezet elnöke.

Lombár Gábor elmondta, levélben fordult Gulyás Gergely miniszterhez, akinek egy évvel ezelőtt jelezte az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szervezet, hogy a veszélyhelyzetben hozott kormányzati intézkedések gazdasági hatásai a turizmusból élő települések önkormányzatait az átlagosnál négyszer-ötször jobban sújtják. Kérték, hogy ezt vegyék figyelembe a 2021-es költségvetés tárgyalásánál. 

Tavaly a kormány negyedévenként kompenzálta az önkormányzatoknak az intézkedése következtében be nem folyt idegenforgalmi adót, azonban ez idén eddig nem történt meg, és nem látják erre a forrást sem a költségvetésben - közölte a szövetség elnöke. 

Ha a járvány miatti forráselvonások, azaz a gépjárműadó, a közterület-használati díjak, valamint az eddig kieső parkolási díjak mellett az idegenforgalmi adóból sem lesz bevétele a balatoni önkormányzatoknak, ez működési gondokat okozhat, és szinte lehetetlen biztosítani a turizmus eddigi színvonalát - jelentette ki.

Megjegyezte, a balatoni települések egy része lakosságának több mint nyolc-tízszeresét fogadja be a nyári hónapokban, és ez a terhelés tavaly nyáron tovább nőtt az élénkülő belföldi turizmusnak köszönhetően. Idén is erre lehet számítani.

vehir.hu
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.