Hímzett, patkolt, festett, gyönggyel fűzött, festett. Akármilyen formában is találkozunk vele, a díszes tojás kétségtelenül a húsvét egyik legmeghatározóbb motívuma, amely az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. A tojás héjának megfestése ugyanakkor már az ókorban is elterjedt szokás volt: így ünnepelték a tavasz közeledtét, hiszen a tojás a termékenység szimbóluma is volt. Az első keresztények Mezopotámiában vették át ezt a hagyományt, és vöröshagyma héjjal pirosra festették a tojásokat, az utókor pedig aztán egyre ékesebb és bonyolultabb változatokkal állt elő a kidíszítésükre.
Sajnos a legkülönlegesebb technikákat ma már csak kevesen művelik – igaz, ők rendre Guinness-rekordokat állítanak fel és külföldön is elismertek. Igazán örvendetes lenne viszont, ha a kézművesség reneszánszával a fiatalabb generációk is újra felfedeznék maguknak ezeket a díszítési módszereket, hiszen akad köztük a világon egyedülálló hungarikum is.
Patkolás
Ez utóbbi a patkolás, amelyet a szájhagyomány szerint az unatkozó patkolókovácsok találtak ki az 1800-as években, hogy ezzel is bizonyítsák szakmai tudásukat. Egy másik hagyomány szerint a kovácsinasok tesztje volt a patkolás: akinek sikerült megpatkolnia a tojást, azt a bizottság felszabadította.
Ehhez általában kifújt libatojást használtak, amire fém vereteket, abroncsokat, leggyakrabban patkókat szegeltek fel, de más érdekes kovácsszerszámok is kerülhettek rá, a minták között pedig kakas, kalapács és üllő, de jegyes pár is előfordul. Mivel patkolással kevesen foglalkoznak, nem alakultak ki tájegységenként eltérő motívumok, de minden, a tojásra kerülő patkó jelentéssel bír: a feje tetejére állított például szerencsét hoz. A patkolt tojást egyébként főleg ajándékba adták, és aki kapta, nagy becsben tartotta – nem véletlenül: egy tojás elkészítése nagy türelmet, precizitást és jelenlétet követel.
Csipkézés
Talán a legtöbb türelmet igénylő tojásdíszítési technika – ez még a patkolásnál is nagyobb figyelmet igényel. Az áttört csipkére emlékeztető dekoráció elkészítéséhez egy kisebb fúró szerszám szükséges, amivel nagyon finoman csipkemintázatot vájunk a tojásba. Nem mindegy, hol kezdjük meg a fúrást – meglepő módon a legsérülékenyebb részen kell nekilátni. A motívumot általában viasszal írják fel a tojásra, amely lehet egészen egyszerű is, de a legszebb darabok mindig valamilyen különlegesebb, például kalocsai mintával, folyondár virág rajzával készülnek.
Viaszolás
Az elszánt tojásdekorálók egyik legkedveltebb megoldása a viaszolás: alapvetően kevesebb szaktudást igényel, de nagy koncentrációra van szükség, hogy ne épp az utolsó pillanatban rontsuk el. A kifújt tojásokra először egy íróka segítségével megolvasztott méhviasszal mintákat rajzolunk (akár az ajándékozott nevét), majd a darabokat festőlébe tesszük. Ez régen lila hagyma, csipkebogyó vagy más gyümölcs, zöldség leve volt, ma készen is kaphatók festékek. Miután a tojás elnyerte a megfelelő árnyalatot, kivesszük a léből és gyertyaláng fölött leolvasztjuk róla a viaszt, hogy szépen látszódjon a minta. Ha igazán hűek akarunk lenni a hagyományokhoz, nézzünk utána, adott tájegységen mi a jellemző motívum: a Nyírségben például a búzavirág volt, sok helyen viszont a tulipán.
Karcolás
A karcolás az egyik legrégebbi technika, amit a mai hímes tojás elődjének tekintenek: Móra Ferenc írónk, régész már avar kori sírokban is talált karcolt tojásokat. Régen főleg férfiak készítették és a motívumokat bicskával karcolták rá a tojásra. Ma használhatunk kést vagy tapétavágót, s minél meredekebben tartjuk a szerszámot, annál vékonyabb vonalakat húzhatunk az előzetesen befestett tojás héjára.
