Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Derekasan küzdött, de kikapott Szombathelyen a Veszprém

2021. március 19. 20:35
Félidei döntetlent követően 3-1-re alulmaradt az éllovas Haladás vendégeként a Balaton Bútor FC Veszprém a futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfői rangadóján.

A válogatott Eb-selejtezői miatt csaknem egy hónap szünet után folytatta szereplését a futsal élvonal felsőházi rájátszásában a Balaton Bútor FC Veszprém. A nyitó körben a Debrecen vendéglátójaként 3-3-as döntetlennel kezdő bakonyiakra roppant nehéz feladat várt, hiszen az alapszakaszgyőztes, a felsőházban pedig két győzelemmel rajtoló Haladás gárdájához látogattak.

A hazaiak kezdték aktívabban a péntek esti találkozót. A 2. percben Simics lépett ki remek ütemben, de Sásdi is jól mozdult ki, így védeni tudott.

A folytatásban is a vasiak támadtak, ám nem tudták feltörni vendégeik szervezett védekezését. A mieink erejéből támadásban csak néhány távoli löketre futotta, amelyek könnyű csemegét jelentettek Alaszticsnak.

Bár mezőnyfölényben játszottak, igazán nagy lehetőséget továbbra sem tudtak kialakítani a zöld mezesek. A 12. percben a Veszprém járt közelebb a gólszerzéshez: Fridrich iramodott meg egy gyors kontrát követően, védője szorításában lőhetett is, ám Alasztics hárított.

Küzdött, hajtott, de kikapott a Veszprém (archív fotó)Küzdött, hajtott, de kikapott a Veszprém (archív fotó)

Néggyel a szünet előtt Diniz távoli lövése a kapufáról Dróth elé pattant, szerencsére Sásdi ezt is védte. Azonnal jött a helyzet a túloldalon is: szép csel után ismét Fridrich lódult meg, a hosszú alsóba tartó löketét Alasztics spárgázta ki.

Bő két perccel a vége előtt összegyúlt a Haladás ötödik szabálytalansága, felcsillant tehát a remény a mienk számára, hogy a hajrában kisbüntetőt lőhetnek. Aztán jött a hidegzuhany: az utolsó percben jártunk, amikor Dávid emelését követően Dróth kapásból, gyönyörű mozdulattal a hálóba vágta a labdát (1-0).

A veszprémiek egy pillanatra sem törtek meg, aminek meg is lett az eredménye. Mindössze tizenhárom másodperc volt vissza a játékrészből, amikor Tatait buktatta Dávid. A tízméterest Pál végezte el, aki a félpályáról nekifutva higgadtan a jobb alsóba bombázott (1-1).

Hatalmas bakonyi lehetőséggel kezdődött a második felvonás: Rutai szerzett labdát a saját hatosa előtt, a szombathelyi kapu előterébe érkezve Boromiszához passzolt, aki Alaszticsba lőtte a játékszert.

Továbbra is jó iram és kiegyenlített játék jellemezte a találkozót. A 27. percben Simics életerős löketét Sásdi paskolta szögletre, de a másik térfélen Alasztics sem maradt adós a bravúrokkal.

A találkozó háromnegyedénél Montero adta el a labdát a veszprémi kapu előtt, majd a játékvezető szerint szabálytalanul szerelte Sipost a hatoson belül. Dróth lőhetett büntetőt, amit értékesített is (2-1).

A Balaton Bútor ekkor is küzdütt, hajtott, ment előre, de ismét a hazaik találtak be. Hajmási éles szögből elengedett lövése ugyanis Sásdiról Sipos elé pattant, aki hatalmas erővel a léc alá vágta (3-1).

A végjátékban vészkapussal támadott a Fehér-csapat, de nem sikerült a szépítés. Győzelmének köszönhetően a Haladás nagy lépést tett a bajnoki döntő felé.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 3. forduló:
Haladás VSE–Balaton Bútor FCV 3-1 (1-1)
Szombathely, zárt kapuk mögött. Vezette: Kovács G. (Wittner, Ibriksz)
Haladás: Alasztics – Hajmási, Simics, Dróth, Vas
Csere: Gyimesi (kapus), Kovács M., Nagy K., Sipos, Dávid, Gerencsér, Szakasics, Diniz, Vidák
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez
Veszprém: Sásdi – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik R.
Csere: Spandler, Klcsó (kapusok), Cseresznyés, Fridrich, Pál, Komáromi, Montero, Kiss M., Bencsik Á.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Dróth (20., 30.), Sipos (33.), ill. Pál (20.)

Így látták a főszereplők

Juan Ramon Calvo Rodriguez: – A Veszprém az egyik legkeményebb csapat a bajnokságban, tele veszélyes, gólerős játékosokkal. Az első játékrész első felében jobban játszottunk ellenfelünknél, azonban a szünet előtt kissé megzavarodtunk. A térfélcserét követően ismét domináltunk, jól védekeztünk, így győzni tudtunk ezen a nagyon nehéz meccsen. Fontos számunkra ez a siker, mert nagy előnyre tettünk szert a veszprémiekkel szemben.

Vas Ádám: – Tudtuk, hogy nehéz találkozó vár ránk. Az első félidőben volt egy tízperces periódus, amikor a Veszprém nagyon megnehezítette a dolgunkat. A szünetben rendeztük a sorainkat, s megérdemelt győzelmet arattunk. Úgy gondolom, nagy lépést tettünk a döntő felé.

Fehér Zsolt: – Ki-ki meccset vívtunk a Szombathellyel, de lélektanilag fontos pillanatokban, egyéni hibáinknak köszönhetően elkerülhető gólokat kaptunk. Megemelem a kalapomat a Haladás előtt, mert jól játszott, de mi is sokat tettünk, hogy pontot szerezzünk.

Tatai József: – Mindkét csapat jól ismeri a másikat, egyik fél sem okozott meglepetést. A saját játékunkat szerettünk volna nyújtani, de a fordulópontokból rosszul jöttünk ki. Hiányzott belőlünk az a tűz, ami az ellenfelünkben megvolt.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.