Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Anya, apa, a kisgyermekek és a digitális világ elemei is megjelentek a rajzokon

2021. február 20. 12:00
Kihirdették annak a rajzpályázatnak az eredményeit, amit az idei Házasság Hete programsorozat keretében írtak ki. A díjazottakat idén a pandémia miatt nem személyesen, hanem az online térben és a Veszprém TV műsorában mutatták be. A pályázatra közel 200 rajz érkezett, idén már nem csak Veszprémből.

„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” - felelt a Nap.
„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” - felelt a Nap.

„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” - szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”

Szabó Lőrinc Tavasz című verse volt a témája a Kukkantó Egyesület által meghirdetett rajzpályázatnak, ami immáron hagyományos eleme a Házasság Hetének Veszprémben. Idén a járvány miatti szűk lehetőségek a digitális térbe szorították ezt a programelemet is, azonban így is közel 200 pályamű érkezett, amit szakmai zsűri értékelt.

Somogyi Eszter, a Szent Margit óvoda vezetője, Csík Richárd, festőművész és Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatójának asztalára szinte az összes veszprémi óvodából és általános iskolából érkezett rajz, idén pedig már Pápáról és Fejér megyéből is küldtek be alkotásokat.

Körmendi Júlia alkotásaKörmendi Júlia alkotása

Hegyeshalmi László, a zsűri elnöke videóüzenetében az értékelés után kihangsúlyozta, nagyon jó látni, hogy a gyermekek ilyen nyíltan mutatják be a közvetlen életükben szerzett élményeket. Számos családi jelenetet örökítettek meg, emberi kapcsolatokat, kirándulások élményét rajzolták meg. Kiemelte, érdekes látni évről évre, hogy hogyan változik a gyermekek vizuális látásmódja, hogyan jelennek meg a modern kor eszközei a rajzokon is.

A technológia, amivel a gyerekek elkészítették a rajzokat, a legkülönfélébbek voltak, érkeztek festmények, montázsok, ceruza- és zsírkrétarajzok is.

A legfiatalabbak között Riz Emmát díjazta a zsűri, Tóth Gergőt a nagycsoportosoknál, az első és második osztályosok között Fekete Dávidot, a harmadik és negyedik osztályosok között pedig Körmendi Júlia alkotását értékelték a legmagasabban.

Tóth Gergő, a nagycsoportosoknál végzett az első helyen rajzávalTóth Gergő, a nagycsoportosoknál végzett az első helyen rajzával

A zsűri csoportos különdíjjal jutalmazta a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium gyermekeit.

A díjazottak jutalmát is aszerint próbálta a Kukkantó Egyesület összeállítani, hogy az segítse a kreativitásuk kibontakoztatását, így különböző ehhez szükséges eszközöket adnak a gyerekeknek.

A rajzpályázathoz kapcsolódóan Porga Gyula polgármester is rövid videós üzenetben mondta el gondolatait, amelyben kiemelte, a legfontosabb az, hogy a gyerekek foglalkoztak, elgondolkodtak ezen a témán. Reményét fejezte ki, hogy a jövő évi Házasság Hetén már személyesen is tud majd gratulálni a legtehetségesebb gyerekeknek az akkori rajzpályázat eredményhirdetésén.

Az alkotásokat azonban így is megtekintheti bárki a Házasság Hete közösségi oldalán, vagy a visszanézhető Kukkantó című műsorban.

vehir.hu
további cikkek
,,Nem az a cél, hogy mindenáron győzzünk, hanem hogy soha ne adjuk fel” – beszélgetés Sterczer Hildával Házasság hete ,,Nem az a cél, hogy mindenáron győzzünk, hanem hogy soha ne adjuk fel” – beszélgetés Sterczer Hildával Van, aki a biztonságot választja, és van, aki a magasba tör. Sterczer Hilda az utóbbi. Nemcsak 8000 méter feletti csúcsokat mászott meg, hanem a legnehezebb élethelyzeteket is túlélte. Erőss Zsolt feleségeként a hegyek között vesztette el férjét, de megtartotta a hitét, az erejét és a kitartását.Ma mentáltrénerként segít másokat a belső erő megtalálásában, és a Hópárduc Alapítvány vezetőjeként azon dolgozik, hogy a mozgás és a természet szeretetét továbbadja. Hogyan lehet egy tragédia után újrakezdeni? Hogyan lehet továbblépni úgy, hogy a múlt nem lehúz, hanem erőt ad? Sterczer Hilda története több, mint gyász és újrakezdés – a bizonyíték arra, hogy az emberi lélek ereje határtalan. 2025. február 21. 15:46 Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára közélet Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára A Házasság hete alkalmából, idén tizedik alkalommal hirdetett rajzpályázatot a Kukkantó Baráti Kör Egyesület, méghozzá 4-14 év közötti gyermekeknek, "Szeretem a családom, mert mindenki a barátom" címmel. A pályázat fővédnöke Porga Gyula polgármester volt, az eredményhirdetésre pedig szombat délelőtt került sor a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában. 2025. február 16. 10:31 Elindult a Házasság Hete Veszprémben Házasság hete Elindult a Házasság Hete Veszprémben Vasárnap délelőtt a Kálvin János parki református templomban megnyitották a Házasság Hetét Veszprémben, amelyhez kapcsolódóan áldó istentiszteletet is tartottak a házaspárok számára. Az esemény célja, hogy a házasság értékeit, szépségeit és kihívásait egyaránt bemutassa, valamint ráirányítsa a figyelmet a családok közösségi erejére. 2025. február 9. 16:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.