Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A BL-bronz is elúszott – a PSG legyőzte a Veszprémet

2020. december 29. 19:33
A negyedik helyen zárta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2019/2020-as kiírását a Telekom Veszprém, amely a kölni négyes döntő keddi bronzmeccsén öt góllal kikapott a Párizs ellen.

Nagyjából tizenkilenc óra állt a Telekom Veszprém kézilabdázóinak rendelkezésére, hogy maguk mögött hagyják a THW Kiel ellen hosszabbítás után elszenvedett fájó hétfő esti vereséget, s csatába szálljanak a 2019/2020-as Bajnokok Ligája-idény bronzérméért a zárt kapus kölni Lanxess Arénában. David Davis legénységére a francia Paris Saint-Germain Handball várt, amely a másik elődöntőben öt találattal kikapott a spanyol Barcelonától.

A bakonyiak kerete nem változott az egy nappal korábbihoz képest: a sérült Rasmus Lauge és Manuel Strlek, valamint a koronavírus-fertőzésen átesett Ligetvári Patrik mellett ezúttal is Székely Márton maradt ki a tizenhatos keretből.

A PSG a bronzmérkőzésre is csak tizennégy játékost nevezett, a torna előtt ugyanis pozitív lett a sérült Nikola Karabatic helyére korábban igazolt Luc Steins koronavírustesztje, vasárnap pedig Henrik Toft Hansenről is kiderült ki, hogy fertőzött. 

Fotók: Vörös Dávid - telekomveszprem.huFotók: Vörös Dávid - telekomveszprem.hu

Nyitott védekezéssel kezdett a PSG, melynek kapujában Genty két védéssel mutatkozott be. Moraes, Borozan és Marguc lövésével szemben viszont már tehetetlen volt a francia portás. Az első párizsi gólra több mint öt percet kellett várni: Remili mattolta Corralest. Jahia két gól után egy kétperces büntetést is begyűjtött, az emberelőnyt Hansen használta ki (9. perc: 5-3).

Mahé hetesből talált be, a négyes döntőn először hibázó Margucon viszont kifogott Genty. A másik ketrec előtt Corrales sem maradt adós a bravúrral, a spanyol klasszis Syprzak ziccerét hárította. Hansennek könnyebb dolga volt, hiszen Morros remek blokkja után az üres kapuba kellett ívelnie (16. perc: 7-4).

A játékrész második felére fordulva támadásban is elkapta a fonalat a PSG, amely Hansen kihagyott hetese ellenére is egyenlített. A veszprémieket egyre inkább elbizonytalanította a rivális nyitott védekezése. Lékai helyett immáron Mahé irányított, a balszélre Manaszkov érkezett, az északmacedón azonban rossz megoldásokkal szállt be. Konkoud és Hansen góljaival már 5-0-s szériában volt a francia bajnok. Konkoud háromra is növelhette a különbséget, de kihagyta a ziccert, Marguc keze viszont nem remegett meg – a szlovén jobbszélső révén hét perc szünet után született újabb veszprémi gól (23. perc: 8-9).

A PSG Syprzak góljainak köszönhetően őrizte előnyét, a mieinknél pedig Borozan átlövései „ültek” (26. perc: 11-12). A hajrában már nem esett veszprémi gól – Mahé büntetője kimaradt, Manaszkov a vonalra lépett ziccerben –, a túloldalon viszont Prandi a hálóba bombázott, majd Solé értékesítette a megítélt hétmétereset (11-14).

A második felvonás elején ismét Lékai kapta meg a karmesteri pálcát. Manaszkov maradt a balszélen, s be is talált, ahogyan Kristopans is feliratkozott a gólszerzők közé. Lékai vezényletével kettőre zárkózott a magyar rekordbajnok, ám Raul Gonzalez időkérése után pillanatok alatt visszaállt a négygólos differencia (39. perc: 14-18).

Marguc újabb pontos húzására hatalmas bombával felelt Prandi. Az elődöntő egyik negatív hőse, Nenadics érkezett a pályára, aki egy-egy góllal és eladott labdával mutatkozott be. A fizikálisan és mentálisan is fáradt Veszprém vele sem tudott közelebb zárkózni, folyamatosan három-négy között ingadozott a különbség. A Telekom vezére Lékai volt, aki egymás után lőtte góljait, sajnos azonban támadásban nem akadt méltó társa a csapatkapitánynak (46. perc: 19-22).

Maqueda emberhátrányban szépített egy gyors ellentámadás végén, de villámgyorsan visszaállt a négygólos különbség. Sőt, tízzel a vége előtt már öt volt közte, David Davis magához is rendelte az övéit (21-26). Cupara nagyszerű teljesítménnyel szállt be, többször is védeni tudott, s Solé hetesét is megfogta. Nenadics viszont bevágta, majd Marguc lövése tartotta életben a halvány reményeket. Mindez gyorsan szertefoszlott, miután Remili és Hansen is megzörgette a hálót. A végjátékban a Remili, a mieinknél pedig Lékai villogott, utóbbi állította be a 26-31-es végeredményt.

A Telekom a negyedik helyen zárta a 2019/2020-as BL-idényt, a PSG-é a bronzérem.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája (2019/2020), bronzmérkőzés:
Telekom Veszprém–Paris Saint-Germain Handball 26-31 (11-14)
Köln, Lanxess Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Pavicevic, Raznatovic (montenegróiak)
Veszprém: Corrales – Marguc 4, Jahia 1, Lékai 9, Moraes 1, Borozan 3, Mahé 2 (1)
Csere: Cupara (kapus), Blagotinsek, Maqueda 1, Nilsson, Manaszkov 2, Nenadics 3 (1)
Vezetőedző: David Davis
PSG: Genty – Remili 6, Kristopans 3, Konkoud 2, L. Karabatic 2, Grebille 1, Prandi 5
Csere: Morros, M. Hansen 5, Syprzak 3, Solé 2 (1), Nahi 2
Vezetőedző: Raul Gonzalez
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/1

Így látta a Veszprém legjobbja

 

Jól kezdtük a mérkőzést, de utána sajnos kihagytuk a helyzeteinket, és ez megbosszulta magát, a PSG átvette a vezetést. A második félidőben végig rohantunk az eredmény után, ellenfelünk szinte minden támadását góllal fejezte be, mi viszont hibáztunk, ezért tovább nőtt a különbség. Szerettünk volna legalább ma nyerni, de ez sem jött össze, borzalmasan csalódott vagyok. A tegnap történtek után bármi lett volna a mai eredmény, azt mondom, hogy csalódás volt ez a torna, így pedig, ha lehet még fokozni, még nagyobb csalódás. A tanulság: ha év közben jól játszunk, akkor Kölnben is ugyanúgy kell játszanunk. Olyan higgadtan, olyan okosan, olyan precízen, ugyanolyan elánnal. Ez tegnap és ma sem sikerült

– idézte az MTI Lékai Mátét, a Veszprém csapatkapitányát, aki a az M1 aktuális csatornának nyilatkozott.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.