Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Hazai pontvesztés az újonc ellen

2020. október 4. 18:08
A két kulcsemberét is nélkülözni kényszerülő házigazda VLS Veszprém 1-1-es egált játszott az NB III-ban újonc Gárdony együttesével a tizenkettedik forduló vasárnapi mérkőzésén.

Vasárnap délután az idény hatodik hazai összecsapásán az újonc Gárdony együttesét fogadta labdarúgócsapatunk, a VLS Veszprém. Az NB III nyugati csoportjának tizenkettedik körében az indián nyár közel háromszáz bakonyi szimpatizánst csábított ki a Városi Stadionba.

Pető Tamás kezdő tizenegyére pillantva örömmel szembesülhettünk azzal, hogy a középpályás Vass Szilárd ismét egészséges, visszatérhetett társai közé. A csapatkapitány Somogyi Richárdra és a rutinos Nagy Richárdra azonban nem számíthatott a vezetőedző.

Előbbi ötödik sárga lapja miatt kényszerpihenőjét töltötte, míg utóbbi sajnos sérüléssel bajlódik. A VLS mindennek tudatában is egyértelműen győzelem reményében lépett pázsitra, nem megfeledkezve arról sem, hogy egyúttal megőrizze parádés, hibátlan hazai mérlegét.

Motiváltan kezdtek a veszprémiek, már az első húsz percet követően jókora mezőnyfölényt alakítottak ki maguknak. Gólt szerezniük azonban csak tizenegyesből sikerült: a 21. minutumban a jó ütemben kiugró Rápót szabálytalanul buktatták a tizenhatoson belül. Major Noerbert állt oda, aki olyan pontosan helyezte a játékszert, hogy a gárdonyiak kapusa hiába vetődött a megfelelő irányba, mégsem sikerült védenie (1-0).

Nem sokkal később megduplázhatta volna fórját a VLS Veszprém, hiszen a sikerrel elfutó Pavlitzky mesterien jutatta el a labdát a szintén jól helyezkedő Rápóhoz, akinek azonban a döntő pillanatban megremegett a lába. Több találatot így nem hozott az első játékrész.

A szünet utáni első minutum szerencsétlenre sikeredett mindkét fél számára: Major és Ujvári összefejeltek, kisebb ápolást követően azonban mindketten visszatérhettek a pályára. Erőre kaptak a vendégek is, nem volt egyszerű dolga a veszprémieknek.

Akik a 69. percben szintén csak szabálytalanul tudták megállítani a gárdonyi támadót büntetőterületükükön: ismét tizenegyes következett, csak ezúttal a másik oldalon. Balogh nem hibázott, egyenlítettek a vendégek (1-1).

Az utolsó húsz percben ismét fölényben játszott a Veszprém, több gólszerzései lehetőséget is kidolgozott, de az eredmény már nem változott. Pető Tamás tanítványai elvesztették hazai hibátlanságukat, ugyanakkor még mindig veretlenek saját közönségük előtt.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 12. forduló:
VLS Veszprém–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 1-1 (1-0)
Veszprém, Városi Stadion, 250 néző. Vezette: Bana (Perák, Páhoki).
VLS Veszprém: Deczki – Dobsa, Gulyás, Major, Pavlitzky (Róth, 80.), Kovács D., Rápó (Molnár B., 62.), Rédling (Gálfi, 70.), Vass, Sárossy. Vezetőedző: Pető Tamás.
Gárdony: Schener – Ujvári, Kónya, Király, Balogh Á., Zsigmond (Kovács Á., 86.), Tóth T., Koronczi, Mód, Rodenbücher (Balogh B., 92.), Kercsó.
Gólszerzők: Major (22. - büntetőből) ill. Balogh Á. (69. - büntetőből)

A megyeszékhely labdarúgócsapatára szerdán 14 órakor pótolandó hazai kupamérkőzés vár az NB II-es Szeged ellen, amely korábban a pozitív koronavírustesztek következtében került elhalasztásra. Míg Vass Szilárd és társai a bajnokság soron következő fordulójában, szombaton 11.00 órás kezdéssel a Puskás Akadémia II. alakulatának otthonába látogatnak majd.

Galéria
VLS Veszprém – Gárdony 1-1 (1-0)
Simon Dániel
Szalai Csaba
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
további cikkek
Évet zárt a VSC Veszprém – a vezetők bizakodva várják a tavaszi folytatást VSC Veszprém Évet zárt a VSC Veszprém – a vezetők bizakodva várják a tavaszi folytatást A Horváth Kert Vendéglő adott otthont a VSC Veszprém hagyományos évzáró rendezvényének, ahol a klub vezetése és a szakmai stáb értékelte az idei szezont. A csapat 17 fordulót követően a 10. helyen telel a labadarúgó NB III-ban. A félév összképe vegyes: jó teljesítményű periódusok és tanulságos mérkőzések egyaránt jellemezték az őszi szezont. 2025. december 2. 12:16 Az őszi idény értékelése a számok tükrében Erről jut eszembe… Az őszi idény értékelése a számok tükrében Az előző bajnokság bronzérmese, a játékosállományában meggyengült VSC 2015 Veszprém a tizedik helyen zárta az őszt a labdarúgó NB III északnyugati csoportjában. A tizenhat csapatot számláló mezőnyben a veszprémieket csak egy ponttal előzi meg a táblázaton a nyolcadik ETO Akadémia és a kilencedik Bicske, ugyanakkor csupán jobb gólkülönbséggel állnak a tizenegyedik Budaörs előtt. 2025. november 27. 12:36 Megszakadt a rossz sorozat – 98 nap után nyert ismét itthon a VSC Veszprém VSC Veszprém Megszakadt a rossz sorozat – 98 nap után nyert ismét itthon a VSC Veszprém A naptári év utolsó bajnokiján magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a vendéglátó Veszprém a Zsámbék ellen a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoport 17. fordulójának vasárnapi játéknapján. 2025. november 23. 19:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.