Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Hálátlan helyzetben röplabdázónőink

2020. október 2. 17:57
Ha a minisztérium a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében úgy határoz, hogy bezáratja a veszprémi egyetemet, akkor a VESC női röplabdacsapata igencsak kilátástalan helyzetbe kerül, hiszen edzéseik mellett a hazai mérkőzéseiket is az említett intézmény tornacsarnokban játsszák sportolónőink.

Az országban több hírportál is beszámolt róla, hogy a koronavírus-járvány következtében mennyire nehéz helyzetbe került a magyar röplabdasport mind a kiemelt, mind az utánpótlás-bajnokságok tekintetében. A vehir.hu ezért meg is kereste városunk másodosztályú női röplabdacsapatát, hogy tájékozódást nyerhessen a veszprémiek körülményeiről.

Szokolikné Kalmár Judit, a VESC felnőtt női röplabda alakulatának vezetőedzője kérdésünkre elmondta, a teher folyamatosan nyomja vállaikat is. Mint megtudhattuk, olyannyira, hogy októbertől az utánpótlás-nevelésük majdhogynem teljesen leállításra került, mivel több helyi általános iskolába külsősöket már egyáltalán nem engednek belépni edzeni sem.

A közelmúltban született határozatok teljesen átszőtték a számításainkat: több iskolából kerültünk kizárásra a vírushelyzet miatt. Utánpótlás edzéseket tartani már csak két intézményben nyílik lehetőségünk, ahol a testnevelőtanárok egyúttal a röplabdaedzők is. Tisztában vagyunk azzal, hogy az egészségmegőrzés mindenekelőtt való, ugyanakkor sok gyermek így mozgási lehetőség nélkül marad.

Fotó: VESCFotó: VESC

Áttérve a felnőtt gárda helyzetére, Szokolikné elárulta, a vírus visszatérése őket sem kímélte, de mivel időben észleltek, a csapat nagy része nem kapta el a fertőzést. Elmondta, a felkészülésük nyári végi kezdete óta két játékosuk produkált pozitív teszteket: mára már mindketten egészségesek, vissza is térhettek csapattársaik közé.

A felkészülési mérkőzéseinket sajnos nem tudtuk teljes kerettel játszani, hiszen mindig akadt valaki, aki kontaktszemély volt, vagy sajnos elkapta a fertőzést. Nem volt egyszerű így megtartani az alapozásunkat sem, hiszen a karanténba kerülő, majd visszatérő hölgyek szinte minden esetben visszaestek a teljesítőképességük indulópontjára.

A VESC a sok nehézség ellenére múlt héten megkezdte szereplését a másodosztályú bajnokság nyugati csoportjában. Igaz, a lányok 3-1-es vereséggel rajtoltak a 2020/2021-es kiírásban, de a vezetőedzőjük a mutatott játékuk miatt nem aggódik. Másért azonban már sokkal inkább: a hazai összecsapások rendezése ugyanis borotvaélen táncol.

Fotó: VESCFotó: VESC

Ha a minisztérium a közeljövőben amellett dönt, hogy a felsőoktatási intézmények bezárásra kerülnek, akkor igencsak hálátlan helyzetbe kerülünk, ugyanis nemcsak az edzéseinket, hanem a bejegyzett hazai találkozóinkat is a veszprémi egyetem tornacsarnokában játsszuk. Szeretnénk jól szerepelni idén is, bár a feljutás helyett sokkal inkább az utánpótlás bázisunk kiépítésére koncentrálnánk, ha a vírus is engedi.

A VESC a közelmúltban erősítéseket is megejtett, mind a játékoskeretre, mind a szakmai stábra tekintve. A győri csapat kapitányát, a jól képzett Tóth Laurát sikerült magukhoz csábítaniuk a veszprémieknek, ahogy a nagy reménység Giovana Monteirot is a Vasastól. Sőt mi több, szakmai vezetőként, a felnőtt gárda másodedzőjeként Fehér Tibor is Veszprémbe szerződött.

Simon Dániel
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.