Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

BFKA Veszprém: hétgólos diadal a nyitányon

2020. szeptember 13. 11:26
A BFKA Veszprém U22 parádés, hétgólos győzelmet aratott a PEAC vendégszeretetében szombaton, a férfi kézilabda NB I/B 2020/2021-es kiírásának nyitófordulójában.

A Telekom Veszprém és a Balatonfüred utánpótláskorú csapatai a 2020/2021-es bajnoki rajtot megelőzően egyesültek: mindkét alakulat a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia színében szerepel az NB I/B nyugati csoportjában, ugyanakkor nem azonos gárdában.

A BFKA Veszprém U22 szombaton már bele is vágott az idei év küzdelmeibe: Velky Péter és Momir Ilics tanítványai a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban a házigazda PEAC együttese ellen készültek bezsebelni első győzelmüket.

Sisa Erhard és társai már az első játékrészben magukhoz ragadták a kezdeményezést: Lukács Péter sikerrel értékesítette a hétmétereseket, Bodor Márk nagy erőkkel bombázott, de Szabó Tas találataira is szükség volt ahhoz, hogy a bakonyiak már a szünetre hatgólos fórt alakítsanak ki maguknak (félidei állás: 12-18).

(archív fénykép)(archív fénykép)

A második felvonás sem tellett másképp: Palasics parádés hárításaival járult hozzá ahhoz, hogy a veszprémiek előnye ne csorbulhasson. A BFKA Veszprém U22 pedig végül hétgólos, 36-29-es győzelmet aratott az évad nyitófordulójában.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 1. forduló:
PEAC–BFKA VEszprém U22 29-36 (12-18)
Pécs, Labuer Dezső Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Budai-Bock, Wenzel.
A BFKA legeredményesebb góldobói: Sisa Erhard 8, Szabó Tas 6, Lukács Péter 6 (5/4), Bodor Márk 5. Edzőik: Velky Péter és Momir Ilics.
Hétméteresek: 4/4 ill. 5/4.
Kiállítások: 4 ill. 8 perc.


A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia szombat esti hivatalos közleményéből kiderült, hogy a Veszprém U22-es csapatának két játékosa közel egy hete a koronavírus tüneteit produkálta. A klub vezetősége ezért fel is vette a kapcsolatot a járványügyi központtal és a két, tünetekkel rendelkező játékost elkülönítette az együttesből.

Ők több mint öt napja házi karanténban vannak, de szombaton a teszt mindkettőjük esetében megerősítette, hogy koronavírussal fertőződtek meg.

A hétfői napon az utánpótláscsapat, valamint a komplett szakmai stáb PCR-teszten fog részt venni. Ha esetükben negatív eredmény születik, akkor a gárda legközelebb szeptember 20-án, vasárnap 18.00 órakor a Rév TSC ellen itthon folytathatja a bajnokságot.

Simon Dániel
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. szeptember 7. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ
Eredmény
24-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. szeptember 19. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. szeptember 26. 18:00
Helyszín
Cegléd, Gál József Sportcsarnok
Eredmény
23-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. október 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
39-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
38-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
30-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
DVTK
Időpont
2025. november 9. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
39-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. november 14. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
23-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Dabas KC
Időpont
2025. november 23. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
34-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
DEAC
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. január 24. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. február 21. 17:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. március 8. 12:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. április 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Eger
Időpont
2026. április 18. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2026. május 2. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. május 30. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.