Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Térkőajánló: fókuszban a Somlói Trió

2020. augusztus 27. 13:28

Ha Önt az utóbbi időben udvara, kertje, terasza felújításának vagy átépítésének gondolata foglalkoztatja leginkább, és mindezt térkövezés révén szeretné megvalósítani, akkor jó eséllyel találkozott már a Somlói Trió fantázianévvel. A Somlói Trió nevét az alapján kapta, hogy háromféle formában és méretben került kialakításra: hasáb, kocka és tégla formában. Pont ebben rejlik ennek a térkőnek a különlegessége is: a három méretből adódóan nagyon sokféle tetszőleges rakásminta alakítható ki.

Az alábbiakban készítettünk egy rövid összefoglalást, melyben bemutatjuk ennek a térkőnek a legfontosabb jellemzőit, illetve felhasználásának, beépítésének leghasznosabb módjait.

Fizikai és műszaki jellemzők

A Somlói Trió egy klasszikus térkő, amelynek alapanyaga beton, ily módon fő összetevői: kő, cement, víz, színezőanyagok és adalékok. Természetesen mindenben megfelel a hatályos szabványoknak. A teljesség igénye nélkül, csak néhány jellemző: lehámlás kevesebb mint 1 kg/m2; vízfelvétel kevesebb mint 6%; kopásállóság kevesebb mint 18.000 mm3; tűzveszélyességi osztály A1.

Ahogy már a fentiekben volt róla szó, hasáb, kocka és tégla formában került kialakításra 10 x 20, 20 x 20 és 20 x 30 cm-es méretekben. Vastagsága 6 cm. A térkövek méretpontossága a névleges mérethez képest: hosszúság, szélesség +/- 2 mm, vastagság +/- 3 mm.

Minden kritériuma megfelel a modern építőanyagoknak: jól terhelhető, ellenáll akár a szélsőségesebb időjárásnak (hő- és fagyálló), továbbá kopásállósága is rendkívül jó.

Elérhető színek 

Az elérhető színvariációk a következők: homokkő, holdfény, ezüst-antracit, terra-antracit és szürke. Külön kiemelendő, hogy a háromféle melírozott színösszeállítás még izgalmasabb összhatást eredményez, így minden lerakott Somló Trió térburkolat más és más arcot fog mutatni. 

Ugyanakkor fontos kiemelni, amire a térkő gyártója, a Barabás Téglakő Kft. is felhívja a figyelmet: a sokoldalú felhasználás és a végtelen számú kombináció miatt nem javasolnak rakásmintát a termék beépítéséhez, mivel a különböző rakásminták különböző mennyiségű követ igényelnek. Így a térkő javasolt beépítése a véletlenszerű lerakás, szem előtt tartva azt a szempontot, hogy a különböző méretű kövekből nagyjából azonos mennyiség kerüljön felhasználásra.

Felhasználás

A Somlói Trió térkő javasolt felhasználását teraszok, kerti térburkolatok, gépkocsibeállók, udvarok burkolásához, illetve elsősorban gyalogos forgalom által használt terek kövezéséhez ajánlják, tehát családi ház építőknek és felújítóknak. Ideális az olyan felhasználási helyeken, ahol relatíve kisebb terhelésnek van kitéve, szemben a nagy forgalmú parkolókkal vagy közterületekkel.

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.