Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Nemzetközi vizekre evez a táncfesztivál

2020. augusztus 4. 4:05
Töretlen lelkesedéssel, régi nagy kedvencekkel, fiatal tehetségekkel és nemzetközi fellépőkkel tér vissza szeptember 6–10. között a XXII. Táncfesztivál, a tánc nyelvén kifejezve a létezés eufóriáját.

A hivatalosan immár TÁNC néven futó kortárs fesztivál nem véletlenül választotta idén mottójának „A létezés eufóriáját”: néhány évvel ezelőtt Veszprémben is látható volt a Tünet Együttes Sóvirág című előadása Cuhorka Emese és a 94 éves holokauszt-túlélő Fahidi Éva szereplésével, melyből a fenti címen Szabó Réka rendező egész estés dokumentumfilmet is forgatott – egyes snitteket épp városunkban vettek fel. Az életet ünneplő, a legnagyobb tragédiákon való túllépés lehetőségét hirdető A létezés eufóriáját eredetileg a táncfesztiválon mutatták volna be, az azonban végül az egy nappal korábban záródó Filmpikniken fog debütálni.

Ezzel viszont együttműködésre is lehetőség nyílik az EKF rendezvényei között, másrészt a mottó továbbra is sugározza a fesztivált szervező Pannon Várszínház hozzáállását: az elmúlt időszak árnyékában is optimistán néznek a jövő elébe. Ezt jelzi a Laczkó Dezső Múzeummal közös együttműködés is, ahol Gáspár Gábor fotóművész korábbi előadás felvételeiből nyílik majd kiállítás várhatóan a fesztivál első napján, valamint a Művészetek Háza Test-kép című pályázatához kötődő kiállítása. Egyelőre tehát minden pozitív irányba mutat, és bízunk benne, hogy nem lesz ismét rendkívüli helyzet, ami megakadályozná a táncfesztivál megtartását – mondta el Vándorfi László igazgató hétfői sajtótájékoztatójukon.

Ami a felhozatalt illeti, a jól bejáratott és kedvelt nevek – Frenák Pál, Duda Éva Társulat, Szegedi Kortárs Balett, Közép-Európa Táncszínház, Pécsi Balett, Bozsik Yvette Társulat – ismét látható lesz négy fiatal koreográfus munkája az Imre Zoltán Program keretében – árulta el Krámer György művészeti igazgató. Szinte minden előadás teljesen friss produkció lesz: premier előtti vagy utáni darab.

Sándor Zoltán, Krámer GyörgySándor Zoltán, Krámer György

A fesztivál emellett a nemzetközi piac felé is szeretne elindulni, aminek első lépéseként szeptember 7-én egy francia csapat, a Compagnie Adrien & Claire B. hozza el Hakanaï című, a látványszínház, a kozgókép és a kortárs tánc határán mozgó egyszemélyes előadását. Szeptember 9-én szintén egy nemzetközi táncgálát láthat majd a közönség a Nemzeti Táncszínház, valamint hét ország 12 táncművészének fellépésével. A gála és a külföldi művészek fellépése elsősorban Sándor Zoltán, a Győri Balett egykori szólistájának vezetésével létrejött Art Managament Agency-nek köszönhető: az ügynökség közreműködésével több jelentős európai kortárs tánc és balettegyüttes prominens szólistái lépnek majd fel a gálán, akik egy-egy szólót vagy duót mutatnak be legsikeresebb előadásaikból.

A produkcióknak ezúttal is a Hangvilla színházterme, a Petőfi Színház, a Latinovits-Bujtor Játékszín, valamint az Agóra ad helyet, illetve tervben vannak meglepetés bemutatók is a Hangvilla előtti téren, valamint a Színházkertben.

Szegedi Kortárs Balett: Bernarda Alba háza / Fotó: Mészáros Csaba, szinhaz.huSzegedi Kortárs Balett: Bernarda Alba háza / Fotó: Mészáros Csaba, szinhaz.hu

Szomorkodnia ugyanakkor annak sem kell, aki valamilyen okból most nem tudna személyesen részt venni az előadásokon: a szervezők tervezik, hogy az előadásokat élőben közvetítsék Facebookon, a Veszprém Televízióban pedig egy nap csúsztatással mutassák meg az előző napi programot. A fesztivál teljes anyaga látható lesz ezen túl 2021 márciusában a Pannon Várszínház Tavaszi fesztiválján.

A teljes program itt érhető el.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Év végén a Veszprém Arénában lesz látható A Pál utcai fiúk kultúra Év végén a Veszprém Arénában lesz látható A Pál utcai fiúk Hétfő délelőtt tartotta évadbejelentő sajtótájékoztatóját a veszprémi Pannon Várszínház, amely fennállásának 25. évfordulóját ünnepli.  2025. szeptember 15. 23:21 Még nem késő jelentkezni az Orsolya-Fashion Line Mozgásművészeti Egyesülethez! közélet Még nem késő jelentkezni az Orsolya-Fashion Line Mozgásművészeti Egyesülethez! Ha szeretnéd kipróbálni magad egy olyan közegben, ahol a tánc nem csupán mozgás, hanem önkifejezés, közösség és élmény, akkor a veszprémi Orsolya-Fashion Line Mozgásművészeti Egyesületben a helyed, hiszen a veszprémi Agórában zajló órákra még szeptemberben lehetséges a jelentkezés a kicsiktől a nagyokig (mini, gyermek, junior, felnőtt). A moderntánc, a kortárstánc és a jazzbalett szerelmeseit csütörtökönként és péntekenként várják a próbákon. 2025. szeptember 4. 15:21 Tánclépésekbe rejtett üzenetek – méltóságteljes pillanatok a VIII. Ritmus Gálán Ritmus Tánc és Mozgásművészeti Egyesület Tánclépésekbe rejtett üzenetek – méltóságteljes pillanatok a VIII. Ritmus Gálán A tánc nem csupán mozdulat – a lélek nyelve, a közösség ünnepe és az emlékezés egyik legősibb formája. Erről tett tanúbizonyságot hétvégén a Ritmus, Tánc és Mozgásművészeti Egyesület nyolcadik alkalommal megrendezett gálája, amely tartalmas programot kínált a nézőknek. 2025. június 30. 13:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.