Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Visszavarázsolnák az egykori hangulatot a Március 15. utcai sportcsarnokba

2020. június 9. 6:05
A korosztályos válogatott beálló, Vajda Huba kölcsönbe érkezik Balatonfüredről, az Eger jobbátlövőjét, a veszprémi nevelésű Tóth Attilát azonban szerződtette, míg a Tatabánya kapusával, Borbély Ádámmal is tárgyalásba kezdett a Veszprémi KKFT, amelynek vezetőitől megtudhattuk: biztosan vállalják az élvonalbeli tagságot a 2020/2021-es idényben.

"Pályafutásom egyik, ha nem a legboldogabb pillanatát élem"

így nyilatkozott múlt csütörtökön a vehir.hu-nak a Veszprémi KKFT tulajdonosa, Éles József, miután a Magyar Kézilabda Szövetség a VKKFT-t sorolta be a nemzeti kézilabda-bajnokság soron következő idényének első osztályába. 

Ami egyúttal azt is jelenti, ha a klub biztosítani tudja az NB I-hez szükséges feltételeket, akkor a 2020/2021-es évadtól a Telekom mellett még egy veszprémi alakulatért szoríthatunk majd az élvonalban. Mint az azonban ismert, az átállás az amatőr rendszerről a profira nem megy az egyik pillanatról a másikra.

Portálunk ezért meg is kereste a veszprémi klub tulajdonosát és szakmai vezetőjét, hogy engedjenek bepillantást egyesületük jelenlegi helyzetébe: hol tartanak a munkával, mit remélnek, milyen célokat tűztek ki az elkövetkezendő idényre?

"Száz százalék, hogy vállaljuk az élvonalbeli tagságot!"

Éles József hangsúlyozta, ha nagyon nehéz is lesz előteremteni a gazdasági feltételeket, az indulásuk biztos az NB I-ben. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Március 15. utcai sportcsarnokban játszhatják majd a hazai mérkőzéseiket, ahová az egykori legendás hangulatot is vissza kívánják varázsolni. 

Bízom benne, hogy a város sajátjaként tekint majd a mi kis csapatunkra is. Ugyanis a bizalmuk és támogatásuk elengedhetetlen lesz a számunkra! A mérkőzéseinkre jelképes árú belépőket tervezünk szedni amellett, hogy szeretnénk majd sörsátorokat is felhúzni. Nem szeretnénk, ha a szurkolók csak a meccs kezdésekor toppannának be: valódi közösséget kívánunk építeni!

A tulajdonos hozzátette, a csapat jövőbeli neve, így a főszponzora is egyelőre még tisztázatlan. Megjegyezte, hogy sportszergyártókkal, de akár még távközlési szolgáltatókkal is el tudná képzelni a jövőben a közös együttműködést.

A Vodafone Veszprém mondjuk nem is hangzana rosszul...

"Gyökeret verni az NB I-ben"

Éles nyomatékosította, nem csak gazdaságilag állnak nehéz feladat előtt. Céljaik azonban ahogy eddig is, ezután is lesznek. Bent kívánnak maradni az élvonalban, ezért a szakmai stábot is megerősítették. Így a több mint húszévnyi profi pályafutással rendelkező egykori veszprémi kapus, Fazekas Nándor lesz Tombor Csaba segítője. Megtudhattuk, a tulajdonos egyébként a vezetőedzővel is hosszú távra tervez.

Elek László lesz az erőnléti edzőnk, Baranyi-Kereszturi Anikó a rehabilitációs szakemberünk, míg Nagy Gábor pedig a masszőrünk. Nándi pedig nemcsak a mezőnyjátékosok terén, hanem a kapusok fejlesztésében is óriási támaszt nyújt majd Csabának a mindennapok sűrűjében. 

Csapatuk terén egyelőre azonban abból gazdálkodhatnak, amit a hosszú évek alatt sikerült elérniük. A játékosokból, akik a kezdetektől a csapat tagjai, és akiknek a kezét nem is kívánják elengedni. Az egykori irányító hangsúlyozta: Tombor Csaba szabad utat kapott a teljes szakmai munkához, de a gazdasági helyzetükből adódóan igazolás terén koránt sincs egyszerű dolguk.

"Véres térddel fogják elhagyni a játékteret minden egyes mérkőzés után!"

A vezetőedző eltökélt a célokat illetően.

"Ha számunkra sötét ló is lesz az NB I, ígérem, mindent megteszünk majd a fiatalokkal karöltve azért, hogy sikerüljön a bennmaradás!"

Tombor Csabától megtudhattuk, egyben tartják a csapatukat: egyértelmű céljuk lesz a jövőben is, hogy saját nevelésű, helyi, vagy Balaton-parti kötődésű kézilabdázókkal töltsék tele soraikat. Elárulta, hogy az Eger jobbátlövőjét, a veszprémi nevelésű Tóth Attilát már sikeresen szerződtették, míg a korosztályos válogatott beálló, Vajda Huba kölcsönbe érkezik hozzájuk Balatonfüredről, de a Tatabánya kapusával, Borbély Ádámmal is tárgyalásba kezdtek. Légióst pedig csakis akkor terveznek igazolni a csapatba, ha minden kötél szakad.

Éles József ekkor megjegyezte: ha a Telekom Veszprém hajlana az együttműködésre, akkor sokkal könnyebb helyzetbe kerülnének. Elmondta, hogy Ilics Zoránnal, Bodor Márkkal és Palasics Kristóffal sokat nyerhetne a VKKFT, de egyúttal a piros mezesek is, hiszen akadémista játékosaik folyamatosan az első osztályú felnőtt bajnokságban szerepelhetnének.

Hozzátette, alakulatuk átlagéletkora és súlya messze a legalacsonyabb lesz az élvonalban: "A belső négyesünk súlya nagyjából megegyezik a Telekom beállósának, Blaz Blagotinseknek és visszavonult kapusának, Sterbik Árpádnak a tömegével." 

Pofonoktól piros az arcom

Tombor Csaba ekkor hangsúlyozta, hogy a felkészülésüket pontosan ezért úgy alakította ki, hogy a Veszprémi KKFT fiataljai a bajnokság javarészt legerősebb, legnagyobb termetű játékosaival találkozhassanak a bajnoki rajtot megelőzően. 

Arra különösképp nagy figyelmet akarok fordítani, hogy a fiatalok már a felkészülés alatt megtapasztalhassák, hogy az NB I egészen más kávéház. Július 6-án egy kis összetartással, felméréssel kezdjük a következő idényt, majd pár nappal később már el is utazunk Csehországba, ahol egy nemzetközi torna keretein belül a Balatonfüred, a Tatabánya, és a Komló együttesével is összecsapunk majd. Nincs mese, szükség van azokra a pofonokra, hogy szembesüljenek vele, mi is vár majd rájuk...

A Veszprémi KKFT vezetői igyekeznek minden játékosukat megtartani a következő idényre. Biztos távozóból egyelőre kettő akad kötelékükben: Szép Milán az olasz első ligában, míg Szász Zsolt utánpótlás-kapusedzőként folytatja pályafutását.

Simon Dániel
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.