Nincs annál rosszabb stratégia a problémák kezelésére, mint az elhallgatás, a szőnyeg alá söprés. Biztos sok mindenkinek ismerős a mondat: „Amiről nem beszélünk, az nincs is.” De akkor hová lesz? Tegyük fel, hogy két ember között adott egy probléma. Mindketten világosan tudják, hogy gond van, de inkább – bízva a változásban – tetézik a bajt, méghozzá a hallgatással.
Kérdés, hogy hová lesznek az elhallgatott mondatok? Valószínűleg minden ember máshová raktározza el, de ami bizonyos, hogy egyszer ilyen vagy olyan formában kopogtatnak az elhallgatott szavak, és nem mindegy, hogyan. A felgyülemlett problémák – jobb esetben – természetes úton-módon közlésre kerülnek, vagyis késleltetve ugyan, de kimondódnak.
Forrás: Pexels
Rosszabb esetben az ember cipeli ezeket a mondatokat, amelyek közben folyamatosan gyarapodnak, és amikor már megelégelte a test, akkor valahogyan kidobja magából. Például betegség formájában, vagy ennél enyhébb esetben egy indulatos hozzászólás formájában a társunk felé. Minden embernek megvan a maga módszere, hogyan csillapítsa dühét, hogyan enyhítse szomorúságát. Valaki kifutja magából, valaki kijógázza magából, de ezek csak átmeneti – időt nyerő – megoldások a kibeszéletlenségre. A végső megoldás úgyis a mihamarabbi odafordulás a másik felé: „Beszéljük meg!”.
