Rupert Rezső neve valószínűleg keveset mond az utókornak. Nem vonult be úgy a veszprémi történelembe, mint Óvári Ferenc vagy Komjáthy László, akik hallatán a veszprémiek jelentős részének fejében azért felvillan a villanykörte, és akikre úgy emlékezünk, mint a város legfontosabb építői. Pedig Rupert is ezer szállal kötődött Veszprémhez, egy időben a Veszprémi Hírlap felelős szerkesztője is volt, egyébiránt pedig a 20. század első felének egyik megkerülhetetlen alakja.
Földesi Ferenc, Faa Judit, Porga Gyula
Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a Veszprémi Szemle Várostörténeti Közhasznú Alapítvány jóvoltából most ismét ismertté válhat egy talán már elfeledettnek hitt életmű, és a századelő, Veszprém egyik leggazdagabb időszakának újabb fontos alakjáról tudhatunk meg többet – mondta el Porga Gyula polgármester a kötet hétfői bemutatóján a Városházán.
A könyv és a téma tulajdonképpen adta magát: Rupert Rezső neve már a Szemle sorozat 10. darabjában, A veszprémi túszság történetében is feltűnt: ebben olvasható Rupert Erdős Bélához írt nyílt levele. Dr. Földesi Ferenc, az új kötet szerkesztője a levelet és írójának személyét is rendkívül érdekesnek találta, így aztán nekilátott feldolgozni az egykori nemzetgyűlési képviselő publicisztikáit, felszólalásait és interpellációit, képviselői indítványait.
Ennek lett az eredménye a négy nagy fejezetre tagolódó kötet: az elsőben Rupert írásai, különböző napi-és hetilapokban olvasható írásai. A másodikban nemzetgyűlési interpellációit gyűjtötte össze a szerkesztő: mint ahogy ezekből is kiderül, Rupert nemcsak írni szeretett sokat, de mindig mindenhez volt valamilyen hozzászólása is. Persze másoknak is volt véleménye, róla – a 3. blokkban ezekből szemezgethetünk: dicséreteket és elmarasztalásokat is. A 4. blokk pedig tulajdonképpen egy névmutató a kötetben felbukkanó szereplőkhöz.
A megjelent könyvet és Rupert személyét méltatta dr. Navracsics Tibor kormánybiztos is, bár hozzátette, ezt a feladatot valójában a 2006-ban elhunyt Horváth Balázsnak kellene megtennie: ő az a politikus, akinek a halálával tulajdonképpen befejeződött az a felemelő korszak, ami még Óváriékkal kezdődött és amelyben Rupert is élt és tevékenykedett.
„Ők mindannyian kiváló lokálpatrióták és kiváló hazafik voltak, akik sajátos arculatot adtak Veszprémnek, és akik nemcsak a politikai vitákban mozogtak otthonosan, de ha kellett, a szépirodalomban is. Lenyűgöző műfaji gazdagsággal bontották ki az életüket, amit mi csak utánozni próbálunk” – fogalmazott a kormánybiztos. – Ugyanakkor példájuk reményt is ad, hogy létezhet még közéleti ember, a szó tág értelmében: ahol a közéletet nem szűkítjük le csak pártpolitikára, egyes szakpolitikai kérdésekre, ahol nem próbáljuk beskatulyázni az embert ideológiailag, hanem elfogadjuk azt, hogy a személyiség sokszínű.”
Navracsics szerint a kötet egyik legnagyobb érdeme az érdekes kultúrtörténeti bepillantás mellett, hogy megmutatja, hogyan tudott Rupert a sok hányattatás és harc közben is hű maradni az elveihez, a kereszténység és az emberi jogok tiszteletét alapul vevő mércéjéhez. Abban az időszakban élt, amikor Magyarországgal gyakorlatilag minden megtörtént: születése idején zajlottak a legfontosabb infrastrukturális fejlesztések, amelyek Európa vezető államai közé emelték az országot; csak 40 éves volt, amikor Trianon szétszakította a hazát és az emberek rendkívüli szegénységben éltek, majd 1961-ben úgy halt meg, hogy nem tudta, egyszer véget ér-e a diktatúra nyomása. Mégis mindig megőrizte a józanságát és az értékrendjét, elutasította a radikalizmust és az aktuálpolitika csábítása helyett hosszú távon gondolkodott, még ha így – egyébként egy jó közéleti személyiséghez illően – mindig hadban is állt.
„Rupert Rezső élettörténetébe betekintve, a kötetet olvasva talán jobban megérthetjük azt is, miért olyan ma a közélet Veszprémben, amilyen: kölcsönös jóakarat jellemzi a képviselő-testületet még akkor is, amikor az országban időnként már-már hidegháborús helyzet van a szemben álló felek között.”
