Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Endrődire emlékezünk idén

2020. január 7. 15:31
Jubileumi programsorozatot rendeznek az Endrődi Sándor emlékére szentelt évben, a költő halálnak századik évfordulóján.

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata által összefogott programsorozat különféle szemszögekből mutatja be az 1850-ben Veszprémben született költő életművét. Endrődi a hetvenes évek első felében több fővárosi lapnak is dolgozott, majd tanárnak állt, a nagyváradi reáliskolánál 1892-ig dolgozott. Ezt követően költözött vissza Budapestre, ahol a képviselőház naplószerkesztőjeként munkálkodott. A Kisfaludy Társaság 1882-ben tagjává, a Magyar Tudományos Akadémia 1899-ben pedig levelező tagjává választotta. Száz évvel ezelőtt, 1920. novebmer 7-én hunyt el a fővárosban.

Kedden hirdették meg az Endrődi-emlékévet a Művészetek HázábanKedden hirdették meg az Endrődi-emlékévet a Művészetek Házában

A jubielumi évben január 16-án Alsóörsön és Veszprémben is megemlékeznek az ezen a napon 160 éve született költőre – városunkban a róla elnevezett lakótelepen található emlékművénél koszorúznak majd. A költő munkásságára a Vár ucca folyóiratban megjelenő írásokkal, versmondó versennyel, kiállítással irányítják rá a figyelmet az előttünk álló hónapokban. 
 

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.