Idei utolsó meccsén a tabella utolsó előtti helyén álló Gyöngyöst fogadta a listavezető Veszprém. A rendkívüli időjárás miatt majd’ egyórás késéssel kezdődött a találkozó. A vendég együttes a zord útviszonyok dacára időben megérkezett, a játékvezető páros azonban csak késve ért a Veszprém Arénába, a vendégek vezetőedzője, Nagy Károly ugyanakkor távol maradt a találkozótól. Ha más okból is, de veszprémi oldalon is akadtak hiányzók: a műtét után lábadozó Vujin mellett a kisebb sérüléssel bajlódó Eklemovics, a lázzal küszködő Sulic, illetve a légiós szabály miatt Mirkovic is kimaradt a keretből.
Már a meccs elején érződött, hogy a két együttes játékereje között óriási a különbség. Miközben a Mocsai-csapat Sesum és az Iváncsik-fivérek révén futószalagon termelte a gólokat, az ellenfél önbizalom és elképzelés nélkül játszott. Ennek eredményeként helyzetekig is csak elvétve jutott a Gyöngyös. Azon ritka pillanatokban pedig, amikor a bakonyi védelem mögé tudtak kerülni a vendégek, Peric hidegvérrel hatástalanította a próbálkozásaikat. A játékrész felénél még a sokat megélt szurkoló is értetlenül csóválta a fejét, amikor is 12:1 állt az eredményjelzőn. A folytatásban sem változott a játék képe. A Veszprém fölénye már-már nyomasztóvá vált, Vilovski ellenállhatatlanul kézilabdázott, így a szünet előtt már húsz gól volt a magyar bajnok előnye (24:4).
A fordulást követően folytatódott a veszprémi gálaelőadás. A mieink szebbnél szebb akciókat szőttek, a Pericet váltó Fazekas kapuját ugyanakkor még büntetőből se tudta bevenni az ellenfél. A 38. percben hármas kínai figura végén Perez volt eredményes, huszonötre növelve csapata előnyét (30:5). A mérkőzés utolsó harmadában láthatóan a közönség szórakoztatására fókuszált az MKB, így fordulhatott elő, hogy a Heves megyei alakulat tíz perc alatt több találatot gyötört be, mint az egész találkozón (36:11). Az arcpirító vereséget azonban nem kerülték el a gyöngyösiek, Lapcevic az utolsó percben 41:11-re alakította a végeredményt.
Budapest Bank férfi kézilabdaliga, 17. forduló:
MKB Veszprém KC–Gyöngyösi KC 41:11 (25:4)
Veszprém, 1200 néző. Vezette: Herceg, Wiedemann
Veszprém: Peric – Iváncsik T. 6, Perez 4, Sesum 5, Vilovski 11, Terzic 4 (1), Iváncsik G. 4. Csere: Fazekas (kapus), Lusnyikov 1, Lapcevic 2, Korazija 2, Gulyás 2.
Vezetőedző: Mocsai Lajos
Gyöngyös: Kovács J. – Bakos, Pető, Bognár 1, Sándor 2, Patócskai, Varga A. 2.
Csere: Szabó T. (kapus), Trivkovics 2, Kaplonyi 4 (1), Muhl.
Edző: Kövér Péter
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/1
Nyilatkozat
Mocsai Lajos: – Sajnálom, hogy a Gyöngyös ilyen csekély ellenállást tanúsított. Szerettük volna minőségi kézilabdával kiszolgálni a szurkolóinkat. A csapat komolyan vette mindkét félidőt. Köszönet azoknak a szurkolóknak, akik ilyen időjárási körülmények mellett is eljöttek bennünket buzdítani.
