Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Remek mérkőzés, parádés veszprémi siker!

2019. november 23. 19:25
A második félidőre beálló Sterbik bravúrjaival és megszilárduló védelmének köszönhetően négygólos győzelmet aratott a vendég Kielce ellen a Telekom Veszprém a férfi kézilabda BL szombati rangadóján. A Davis-csapat már második csoportjában!

Utolsó hazai Bajnokok Ligája mérkőzését játszotta a naptári évben a veszprémi férfi kézilabdacsapat, amely a B csoport szombat esti ütközetén a negyedik helyen álló, a mieinkhez hasonlóan tíz ponttal álló Kielcét látta vendégül. A két gárda három héttel ezelőtt is összecsapott, Lengyelországban a tizenegy gólig jutó Alex Dujshebaev vezetésével a hazaiak ünnepelhettek egygólos sikert (34-33). A „visszavágó”, a kilencedik forduló rangadója a győztest azzal az eséllyel kecsegtette, hogy tapadhat az éllovas német Kielre és az őt üldöző francia Montpellier-re.

Az összecsapás előtt a bakonyi klub hivatalosan is megerősítette, hogy Kentin Mahéra térdműtét és négy hónapos kihagyás vár. Lékai Máté után tehát még egy irányítóját elvesztette a magyar rekordbajnok. A hétközi SEHA-liga mérkőzésen góllal bemutatkozó Pawel Paczkowski a legrangosabb sorozatban ezúttal nem kapott szerepet. Ott volt viszont a tizenhatos meccskeretben a korábban kisebb sérüléssel bajlódó Sterbik Árpád, így Székely Márton ismét csak a lelátóról figyelhette a társakat. A vendégek mindössze tizennégy játékossal érkeztek, Tomasz Gebala, Mariusz Jurkiewicz és Arkadiusz Moryto is hiányzott a soraikból.

Karaljok két góllal, Tönnesen pedig két kapufával nyitott. Lauge átlövése aztán már beakadt, majd Strlek egyenlített egy gyors ellentámadás végén. Karaljok harmadjára is betalált, amire ismét Strlek felelt (5. perc: 3-3). Janc és Tönnesen pengeváltása után előbb Cupara, majd Wolff is ziccert védett. Hatékonyabb támadójátékuk révén mégis a vendégek léptek meg kettővel. Szerencsére nagyszerűen szállt be Nilsson, aki kétszer is megzörgett a hálót, Marguc révén pedig – először a találkozón – a vezetést is sikerült megszerezni (12. perc: 7-6).

Látszott, hogy alaposan felkészültek egyból a felek. Nem is örülhettek sokáig az Építők hívei, Vujovic, Janc és Karaljok révén ezúttal a lengyelek lőttek zsinórban hármat. A folytatásban is hatalmas csata zajlott a játéktéren: Nenadics blokkról megpattanó lövésével és Manaszkov hetesével ismét egalizált a folyamatosan kiállításokkal sújtott Telekom (20. perc: 9-9).

A rivális továbbra is a beállóira építette támadójátékát, méghozzá kiválóan, ezúttal a spanyol Aguinagalde mattolta Cuparát. Nenadics ismét egyenlített, ám Wolff védéseivel, illetve Karacic és Janc bombájával újfent ellépett kettővel a Kielce. A plusz háromért is támadhattak a lengyelek, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Öttel a szünet előtt időt is kért Davis mester, amikor Lauge átlövése nyomán a hálóban kötött ki a játékszer. Jahiát is kiszórták két percre a litván sípmesterek, amit Kules nagy bombával „büntetett” (26. perc: 11-13). A szünet előtt a csereként beállt Borozan és Aguinagalde is duplázott, a 13-15-ös félidei állást utóbbi állította be.

Sterbik érkezett a hazai kapuba, Mackovsek pedig a védelem tengelyébe. A héten a negyvenedik születésnapját ünneplő világklasszis hálóőr kiválóan kezdett, vezetésével öt perc alatt utolérte ellenfelét a házigazda (35. perc: 16-16). Karacic révén gyorsan visszavette előnyét a Kielce, válaszként Tönnesen és Nenadics is betalált, hosszú idő után vezetett ismét a nagyszerűen védekező Davis-csapat (18-17).

Az „odavágón” sziporkázó Alex Dujshebaev ezúttal mindössze két gólnál járt, Wolff viszont megismételte a remek kinti teljesítményét. Igaz, Sterbik sem maradt le mögötte, aki Vujovic hetesét is hárította. Ezáltal fordult a kocka az első játékrészhez képest, hiszen ezúttal rendre a mieinknél volt a minimális előny. A meccs háromnegyedénél aztán Gajic akcióból és hetesből sem hibázott, csapata először ment kettővel (22-20).

Karaljok hatodszor is a hálóba lőtt, s bár Wolff hétméterest és ziccert is védett, együttese nem tudott élni a sansszal. Borozan gól lőtt, majd begyűjtött egy kétperces kisbüntetést, de Kules emberelőnyben sem tudott túljárni Sterbik eszén. Strlek bevágta a büntetőt, Gajic négyre is tornázhatta volna a különbséget, ám kimaradt a lehetőség.

Öttel a szünet előtt időt kért Talant Dujsebajev, akinek tanítványai továbbra sem tudtak mit kezdeni a szorosan záró veszprémi hatos fallal. Borozan már négy gólnál járt. A rivális hét a hat elleni játékra váltott, ami nem vezetett sikerre, hiszen Manaszkov szerzett belőle üres kapus gólt (56. perc: 26-21). Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a 2016-os BL-győztes, sorrendben Fernandez, Janc és Kules is eredményes volt. Egészpályás letámadást is alkalmaztak a lengyelek, de Gajic átszlalomozott a védők között és betalált, eldöntve a két pont sorsát. Az i-re Nilsson tette fel a pontot, aki beállította a 28-24-es végeredményt.

A Porto öt góllal nyert a Montpellier vendégeként, a Telekom így a csoport második helyére lépett elő.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 9. forduló:
Telekom Veszprém–PGE VIVE Kielce 28-24 (13-15)
Veszprém Aréna, 5125 néző. Vezette: Mazeika, Gatelis (litvánok).
Veszprém: Cupara – NENADICS 4, Tönnesen 3, Blagotinsek, Terzic, Lauge 2, Strlek 3 (1). Csere: STERBIK (kapus), Marguc 1, NILSSON 5, Gajic 4 (2), BOROZAN 4, Moraes, Manaszkov 2 (1), Jahia, MACKOVSEK. Vezetőedző: David Davis.
Kielce: WOLFF – JANC 4, A. Dujshebaev 2, Karacic 2, KARALJOK 6, Kules 3, Fernandez 1. Csere: Pehlivan 2, D. Dujshebaev, Aguinagalde 3, Vujovic 1 (1), K. Lijewski, Guillo. Vezetőedző: Talant Dujsebajev.
Kiállítások: 16, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 7/4, ill. 2/1.

További mai eredmények a csoportból:
Meskov Breszt–Vardar Szkopje 31-22 (12-13)
Montpellier HB–FC Porto 22-27 (10-14)

Így látták a főszereplők

David Davis: – Mindig nehéz Talant Dujsebajev csapata ellen játszani, hiszen kollégám rendre megnehezíti az ellenfelei dolgát egy-egy váratlan húzással. Szerettem volna stabilizálni a védekezésünket, ma mégis a nagyszerű kapusteljesítményünk döntött. Mert bár Wolff is remekelt, Sterbik nála is jobban teljesített.

Sterbik Árpád: – Ma is olyan meccset vívtunk a Kielce ellen, amilyet minden alkalommal az utóbbi években. Hasonló játékerőt képvisel a két gárda, az egymás elleni mérkőzéseinken a napi forma és a szerencse szokott dönteni. Örülök a mai győzelmünknek. Remélem, hogy Kölnben is találkozunk. A szünetben azt mondtam a fiúknak, hogy nyerni fogunk, hiszen rengeteg hibával játszunk, s mégis csak két gól a hátrányunk.

Talant Dujsebajev: – Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, akik hatvan percen keresztül remekül harcoltak. Volt két-három akció, amikor rutin híján meggondolatlan döntést hoztak a fiatal játékosiam, ez pedig megpecsételte a sorsunkat. Nagyszerű tapasztalat volt azonban ebben a hangulatban játszaniuk. Legközelebb ismét megpróbáljuk legyőzni a Veszprémet. Alex Dujsebajev betegen, kimerülten vállalta a játékot. Lehet, hogy hibáztam azzal, hogy túl sokat játszattam ma.

Doruk Pehlivan: – Jól megszerveztük a védekezésünket, hatvan percen keresztül csapatként harcoltunk. Tudtuk, hogy egy kiváló alakulathoz látogatunk, amelynek szurkolótábora mindig nagyszerű hangulatot teremt. Valóban voltak rossz döntések, de úgy vélem, mindkét csapat megnyerhette volna a meccset.

Galéria
Telekom Veszprém – PGE VIVE Kielce 28-24
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.