Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Körtélyesi példát statuált, McCall először játszott veszprémi színekben

2019. november 23. 11:59
Az amerikai irányító Mike McCall Jr. debütált, a rutinos center Körtélyesi Gergely végigjátszotta a meccset. Szoros küzdelemben (86-83) őrizte meg hibátlan hazai mérlegét a vendéglátó HOYA-PE Veszprém a fővárosi MTK ellen pénteken a másodosztályú kosárlabda-bajnokság Piros csoportjának 9. fordulójában.

Pénteken kora este a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának kilencedik fordulójában ismét hazai parketten, a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnokában készült bizonyítani a Mérész Csaba vezette HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, amelynek vendégül látott riválisa a fővárosi MTK-Elite Basket volt. 

A listavezető bakonyi gárdának ugyanakkor nem volt egyszerű a feladata, ugyanis irányítója, Szabó Péter térdsérülése után fiatal centerét, Völgyi Marcellt is elvesztette a hét folyamán, aki talpsérülést szenvedett. Első meccsét játszotta viszont a HOYA színeiben az amerikai légiós, az irányító Mike McCall Jr., akit nagy szeretettel köszöntött a közel ötszázfős hazai publikum.

A chicagói irányító, Mike McCall Jr.A chicagói irányító, Mike McCall Jr.

McCall rögtön az első minutumban meg is hálálta a szívélyes fogadtatást: az chicagói triplájával vette kezdetét a találkozó. Szoros küzdelemre volt kilátás, ment az adok-kapok bőséggel, a felek pedig fej-fej mellett haladtak (8. perc: 16-16). Az első negyed végére a lépés mégis a budapestieknek jött ki jobban (10. perc: 22-25).

A második játékrészben tovább folytatódott a parázs derbi: markánsan védekeztek a felek. Az MTK azonban egymás után kétszer is triplázni tudott, egyúttal nyolcpontosra növelve fórját. McCall, valamint a rutinos veszprémi csapatkapitány, Medve hármasa után azonban az előbb említett előny már tova is szállt. Akár vezethetett is volna a szünetre a HOYA, azonban Jakab értékesített büntetőivel ismét fordított a Pest megyei együttes (20. perc: 47-48).

Az öltözőből visszatérve, Mérész vezetőedző tanácsait meghallgatva feljebb is kapcsolt egy fokozatot támadásban az egyetemi gárda. Az élvonalat is megjárt center, Körtélyesi Gergely villanása után át is vette a vezetést a HOYA (23. perc: 54-52). Fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekek kedvence, Körtélyesi fiatalokat megszégyenítve, Völgyi hiánya miatt a bajnokin szinte végig parketten volt (30. perc: 71-65).

Füzi Róbert fiatalként is helytáll a csapatbanFüzi Róbert fiatalként is helytáll a csapatban

Az utolsó negyedben pedig a fiatal bedobó, Füzi Róbert is rendre csak csillogtatta tudását, melynek hála a HOYA meg is őrizte fórját (36. perc: 83-74). S igaz, a hajrában még sikerült zárkóznia az Elite Basket-nak, de a vezetést már nem sikerült visszaszereznie. A HOYA-PE Veszprém így megérdemelten őrizte meg feljutást jelentő pozícióját, valamint hibátlan hazai mérlegét (végeredmény: 86-83).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 9. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–MTK-Elite Basket 86-83 (22-25, 25-23, 24-17, 15-18)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium sportnacsarnoka, 450 néző. Vezette: Török, Vida, Földesi
Veszprém: Körtélyesi 7, Füzi 12, Medve 13/3, Madár 15/3, McCall 19/9. Cserék: Czirbus, Kovács 12, Mucza 8. Edzőik: Mérész Csaba, Baksa Szabolcs.
MTK: Horváth 3, Jakab 19/9, Takács 16, Nagy 11/9, Szatmári 10. Cserék: Dobos 7/3, Farkas 11/9, Bognár, Czakó 6. Edző: Horváth Balázs.


Így értékelte a látottakat

Mérész Csaba, a HOYA-PE vezetőedzője: – Gratulálok az MTK-nak, valamint együttesünknek is. Riválisaink nagyon megnehezítették a dolgunkat, úgy is, hogy hazai közönség előtt játszhattunk. A srácok ma kevésbé voltak koncentráltak fejben: a játék is kicsit tompa volt. Centerünk, Völgyi Marcell, illetve irányítónk, Szabó Péter hiányát is megéreztük.

Körtélyesi Gergely, a HOYA-PE centere: – Be kell látnunk, hogy kissé fásultan kezdtük a találkozót. Centerünk, Völgyi Marcell hiányát megéreztük a palánk alatt nagyon megéreztük. Végig kellett játszanom a mérkőzést, 36 éves korban bizony, már nem egyszerű feladat. A lényeg azonban az, hogy sikerült itthon tartanunk a két pontot. Dolgozunk tovább!

Galéria
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – MTK-Elite Basket 86-83
Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.