Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Elérhető képviselő lenne Bázsa Botond

2019. november 18. 21:32
A Fidesz-KDNP nemrég megválasztott új önkormányzati képviselője a jövőben több helyszínen is tart fogadóórákat.

Megválasztása után hétfőn tartotta első fogadóóráját a veszprémi 10. számú választókörzet októberben megválasztott önkormányzati képviselője, Bázsa Botond. A Fidesz-KDNP politikusa Némedi Lajost váltotta a körzetben, akinek hálás a kampányban nyújtott segítségért.

A Pipacs utcai közösségi házban tartott fogadóóra után a választásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy azokat is képviselni kívánja, akik nem rá adták le a voksukat, és hogy a következő öt évben bebizonyítaná: érdemes volt rá szavazni.

Fontosnak tartom, hogy a megválasztott képviselő valóban az itt élők gondjait képviselje, és hogy elérhető legyen a városban élők számára” - mondta Bázsa Botond, aki – mivel egy területileg szétnyúló körzetért felel a Munkácsy utcától a Dózsavárosig és az Egyetemvárosig – a jövőben két helyszínen tart fogadóórát. Az Újtelepen élőknek a Pipacs utcai közösségi házban valamint a Szilágyi iskolában.

A képviselő kérdésünkre elmondta, az Újtelepen lakók leginkább parkolási problémákra, valamint a Balaton Pláza parkolójában tapasztalható hétvégi autós randalírozókra panaszkodtak.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.