Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Hatalmas csatában egygólos vereség

2019. november 2. 16:43
A tizenegy gólig jutó Alex Dujshebaev vezetésével 34-33-as győzelmet aratott a lengyel bajnok Kielce a Telekom Veszprém vendéglátójaként szombat délután a BL-ben.

A nemzeti válogatottak programja miatt egy hét szünet után folytatódtak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája küzdelmei: a B-jelű nyolcas hatodik fordulójában az előző kiírásban negyedik helyen záró Kielcénél vizitált az ezüstérmes Telekom Veszprém.

A lengyel bajnok eredményesen kezdte az idei csoportküzdelmeket, hiszen döntetlent ért el a német Kiel otthonában, majd hazai pályán legyőzte az ukrán Zaporizzsját. A jó rajtot aztán megtorpanás követte, hiszen a gárda kikapott Portóban és a Montpellier vendéglátójaként is, legutóbb viszont nyerni tudott a fehérorosz Meskov Breszt vendégeként, így az ötödik helyről várta a mieink elleni találkozót.

A második pozíciót elfoglaló Telekom a Zaporizzsja elleni magabiztos hazai sikere után otthon a Kiel, idegenben pedig a Montpellier ellen is vereséget szenvedett, hazai környezetben aztán a Portót és a címvédő északmacedón Vardar Szkopjét is felülmúlta.

David Davisnek ezúttal vélhetően nem okozott komolyabb fejtörést a tizenhatos meccskeret kijelölése, hiszen a régóta maródi Pawel Paczkowski mellett Kentin Mahé sem épült fel teljesen, s a hasfalsérüléssel küszködő Andreas Nilsson sem tudta vállalni a játékot. A kapusok közül ezúttal is Székely Márton maradt ki.

Wolff védésével kezdődött a rangadó, Lékai lövésével szemben aztán már tehetetlennek bizonyult a német válogatott portás. A túloldalon Alex Dujshebaev kezdte meg a gólgyártást, amire Lauge válaszolt szinte azonnal, majd Karacic is feliratkozott a gólszerzők közé. Nagy rohanás, s villámgyors támadásbefejezések jellemezték a játékot. Angel Fernandez révén a 6. percben vezetett először a Kielce (5-4). Lauge és Lékai jóvoltából azonnal fordított a Telekom, amely a folytatásban is rendre őrizte egygólos előnyét (10. perc: 6-7).

Gajic hétszer villant, csapata egy góllal alulmaradt Kielcében - Fotók: Vörös Dávid - Telekom Veszprém FacebookGajic hétszer villant, csapata egy góllal alulmaradt Kielcében - Fotók: Vörös Dávid - Telekom Veszprém Facebook

Sorrendben Terzicet, Moraest és Tönnesent is kiállították a dán játékvezetők, de a lengyelek így sem tudtak fordítani. A két gárda legutóbbi összecsapásán, a kölni elődöntőben tizenkét gólt vágó Nenadics ezúttal is jól szállt be, s kétszer is mattolta Wolffot (17. perc: 10-11). A csereként beállt Aguinagalde után Karaljok is megzörgette a hálót, hosszú idő után vezetett ismét a házigazda.

Davis időt is kért, s bár Lauge rögtön egyenlített, Lijewski és Moryto révén először nőtt kettőre a különbség a találkozón. Nagyon kellett az exkielcei Cupara bravúrja, aki Moryto ziccerét hatástalanította. Néggyel a szünet előtt ugyanis Marguc duplájával utolérte ellenfelét az Építők (16-16). Fernandez gólt lőtt, Moryto viszont ziccerben csak a kapufát találta el. Jahia nagy bombával egyenlített, míg Borozan lövése a kapu mellé szállt, majd egy kétperces kisbüntetést is begyűjtött a montenegrói. A játékrész végén a vezetésért támadhattak a hazaiak, de Cupara útjukat állta.

Mindkét hálóőr védeni tudott a második felvonás elején. Gajic átlövésével (!) fordított a Telekom, de nem tarthatott sokáig a bakonyi drukkerek öröme, ugyanis Alex Dujshebaev vezetésével hárommal feleltek a sárga-kék mezesek. Lékai megsérült egy betörésnél, Wolff ráadásul védett, majd az üres veszprémi kapuba ívelte a játékszert. Pillanatok alatt négyre nőtt a differencia, Karaljok ugyanis emberhátrányban is betalált (39. perc: 23-19).

Gajic szerencsére biztos kézzel értékesítette a heteseket, Cupara védte Janc kísérletét, s Lauge lökete is beakadt. A Veszprém tehát nem hagyta leszakítani magát, két-három gól között ingadozott a különbség (26-24). Alex Dujshebaev továbbra is tarthatatlannak bizonyult, vezetésével a meccs háromnegyedéhez érve ismét elléptek néggyel a hazaiak (29-25).

David Davis időt kért, ami roppant hatásosnak bizonyult. Nenadics, Gajic és Borozan lövése is utat talált a kapuba, a kapuját visszafoglaló Sterbik hárított, az addig megingathatatlannak tűnő Alex Dujshebaev pedig a kapufát találta el. Tízzel a lefújás előtt Gajic egyenlített hétméteresből. Ám a fordítás nem jött össze, Karaljok és Alex Dujshebaev vezetésével megint az ellenfél tudott megújulni (31-29). Az újabb egyenlítés elmaradt, Tönnesen gólja után Wolff – kulcspillanatokban – kétszer is kifogott Nenadicson.

Bő két perc volt hátra, amikor a tizenegy góllal záró Alex Dujshebaev háromra növelte együttese fórját. S bár Strlek szinte azonnal betalált, szintén hamar jött a válasz Jurkiewicztől. Még így is maradt halvány esély a veszprémi pontszerzésre, hiszen Strlek újabb gólja után Gajic lőhetett újabb büntetőt, aki elsőre hibázott, de a kipattanót bevágta. A hátralévő időben sajnos már nem tudott labdát szerezi a Veszprém, amely így fennállása során először távozott vereséggel Kielcéből (34-33).

A Davis-csapat egy hét múlva a Meskov Breszt vendégeként javíthat a BL-ben. Előtte, egészen pontosan jövő kedden azonban még két feladat is vár az egyesületre. Az U21-es csapat ugyanis 17.15-től a Szpartak Moszkvát fogadja a SEHA-ligában, meg a felnőttek 20.15-től a Csurgót látják vendégül az NB I-ben.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 6. forduló:
PGE VIVE Kielce–Telekom Veszprém 34-33 (17-17)
Kielce, 4200 néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok).
Kielce: Wolff 1 – A. Dujshebaev 11, Janc 1, Karaljok 5, Pehlivan, Jurkiewicz 1, Karacic 2. Csere: Kornecki (kapus), Fernandez 3, Kules 3, Aguinagalde 2, K. Lijewski 1, D. Dujshebaev, Moryto 4 (3), Guillo. Vezetőedző: Talant Dujsebajev.
Veszprém: Sterbik – Marguc 3, Tönnesen 5, Lékai 2, Blagotinsek 1, Lauge 5, Manaszkov. Csere: Cupara (kapus), Terzic, Gajic 7 (4), Moraes 1, Nenadics 4, Jahia 1, Borozan 1, Strlek 3, Mackovsek. Vezetőedző: David Davis.
Kiállítások: 10, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 5/4.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.