Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Egymásra találva

2019. június 4. 16:40 // Forrás: veszpremkosar.hu
Az új idényre a tavasszal látottnál is erősebb keretű, illetve hosszabb kispadú gárdát tervez összerakni a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém – hangzott el múlt héten a kosárlabdaklub hagyományteremtő szándékkal életre hívott családi évzáróján, egyúttal szurkolói találkozóján.

Körtélyesi Gergelyék a mögöttünk hagyott szezonban is számíthattak a híveik biztatására, akik segítették őket abban, hogy februárban megnyerték a dr. Hepp Ferenc-emlékkupát, majd májusban – két esztendő után – ismét másodikak lettek a másodosztályú bajnokságban. A sportkör funkcionáriusai úgy gondolták, hogy a drukkereknek (…mondjuk úgy) viszonzásul összejövetelt szerveznek a Séd-völgyben, a Kolostorok és Kertek szívében található Völgy Büfében, ahol természetesen a helyi kedvencek is tiszteletüket tették.

Fotó: veszpremkosar.huFotó: veszpremkosar.hu

– Az előző kiírásban a veszprémi csapat volt az NB I/B-s sorozat legeredményesebb együttese, amely harmincnyolc mérkőzésből harmincnégyet megnyert – mondta Naményi Miklós, az egyesületet működtető gazdasági társaság ügyvezetője, aki emígy folytatta: – a Hepp-kupa „behúzásával” az első kitűzött célt teljesítettük, aztán „bezsebeltük” a Piros csoport alapszakaszát, aminek eredményeként mind többen morfondíroztak az élvonalbeli tagságban. Jóllehet márciusig megőriztük a veretlenségünket, végül lemaradtunk az A-csoportos indulásról – sajnos a sport már csak ilyen –, de úgy vélem, eredményes évadot zártunk, mindnyájan, vagyis a vezetők és a sportolók is tiszta lelkiismerettel fejezhették be a liga küzdelmeit. Bebizonyítottuk, hogy egy „kézilabdavárosban” a kosárlabda iránt is lehet nagy az érdeklődés. Azt gondolom, sok szép emlékkel örvendeztettük meg a táborunkat, tőlük – a produkciónkért „cserébe” – mindig óriási támogatást kaptunk. Meggyőződésem, hogy a legutóbb érkezett szerzeményeink egytől-egyig beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ezzel együtt csak az égiek tudhatják, hogy mikor hódítjuk el az osztály aranyérmét.

Az ügyvezető megjegyezte: noha még nem számolhat be konkrétumokról, már gőzerővel dolgoznak a régi-új társaság megerősítésén, amely ilyenformán garanciát jelenthet arra, hogy ezentúl hosszabb kispaddal rendelkezhetnek. Mint megtudtuk: míg az első helyezett Oroszlányi SE Lions a 2018/2019-es évadban mintegy kétszáz-, addig a veszprémi műhely – ahogy a műegyetemisták és a nyíregyháziak – nagyjából kilencvenmillió forintos költségvetésből dolgozhattak. A mieink a következő idényben is hasonló büdzséből működhetnek. Az elöljáró végül közölte: augusztus végén, szeptember elején kezdik el az új bérletek értékesítését.

Mérész Csaba vezetőedző aláhúzta: ősztől megint a maximumot akarják kiadni magukból, mert a céljaik nem változtak, a legjobbak között végeznének (…pontosabban maradnának, de ehhez újra fel kell kötni a „gatyájukat”). – Szerintem ezúttal is mindent kiadtunk magunkból, hatalmas erőfeszítéseket tettünk, elől és hátul is komoly energiákat mozgósítottunk, egyszóval megmutattuk, hogy jó kollektívánk van. A folytatásban is azon leszünk, hogy megragadjuk a kínálkozó lehetőségeket, valamint megfeleljünk a közönségünknek – árulta el a tréner. Sajnos idén a nagy lehetőség kapujában megbotlottunk, a „főhadiszállásunkon” csak egyszer, éppen a bajnoki döntőben kaptunk ki. Reményeink szerint a szurkolóink ősztől is szép számmal járnak majd ki a Vetési gimnázium csarnokába, tudniillik el kell majd a segítségük, szükségünk van a támogatásukra. A tanítványaim kellő hittel, pozitívan és optimistán várják a folytatást. A jövőbeni keret összetételéről most csak annyit mondhatok, hogy a csapat magja együtt marad, egyúttal Csorvási Levente klubmenedzserrel azon fáradozunk, hogy – a rendelkezésre álló anyagi keret figyelembevétele mellett – megerősítsük a játékos-keretet. Az új szezonban is komoly fellépések várnak ránk, ám együtt – csapatként kosárlabdázva, óriási küzdeni akarással – képesek lehetünk újabb sikerekre. Azon leszünk, hogy látványos és magas színvonalú előadással szolgáljunk.

A házigazdák az esemény hátralévő részében előbb Madár Andrást köszöntötték, akit az arra érdemesek az egylet szezonbeli legjobbjának választottak, majd minden jelenlévőt megvendégeltek egy tál bográcsos pincepörköltre.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.