Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Tudják, hogy mi a teendő

2019. január 22. 7:49 // Forrás: veszpremkosar.hu
Újabb lépést tenne előre a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Piros csoportban, a szezonban még veretlen kosárlabdázóink január 23-án (szerda, 18 óra) a Pécsi VSK-Kronosz Kiadót fogadják, és nem óhajtanak letérni arról az útról, amin ősz óta járnak.

A mieink a másodosztály előző körében negyedóra alatt kilátástalan helyzetbe hozták az aktuális ellenfelüket, és noha később hullámzó teljesítményt nyújtottak, gond nélkül mattolták a Knipl Kft. Bonyhádi KSE-t (100-82). A listavezető a mérkőzésen hamar felvette az üzemi hőfokot, az állva hagyott riválist a játék minden elemében felülmúlta. Gyorsan kiütközött a felek közötti tudásbeli különbség. Aztán a nagy előny birtokában elkezdtek csikorogni a fogaskerekek – az addig dobóedzést tartott – bakonyiak gépezetében: a vetélytárs némiképp összeszedte magát. A hazaiak már nem voltak oly’ figyelmesek, nehezebben valósították meg a terveiket, persze így is megnyugtató, húsz pont körüli volt az eltérés. A záró felvonást ezzel együtt ellazsálták, ritkán erőltették rá az akaratukat a Tolna megyeiekre, akik kihasználták, hogy a Hoya-mezesek védelme már nem volt az igazi.

Tovább robogna a HoyaTovább robogna a Hoya

A ligában immár tizenöt diadalnál járó Körtélyesi Gergelyék hétközben a Mecsek-aljaiakat látják vendégül, akiket az idényben egyszer már két vállra fektettek, akkor ráadásul idegenben (78-96). A pécsiek legutóbb ugyan nyertek, de három győzelemmel és tizenkét vereséggel még mindig a tabella tizenkettedik helyezettjei. Pedig a legjobbjaik – Demeter Attila, Dragasevic Veljko, Olasz Ádám és Bíró Levente –, illetve a többi fiataljuk éppenséggel nem ügyetlen.

– Örülök a múlt heti sikerünknek, annak viszont már kevésbé, hogy a második félidőben nem tudtuk hozni az addigi magas szintű játékunkat, a harmadik negyed után szinte befejeztük a bajnokit – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Nyilvánvaló, hogy a későbbiekben ennél több kell tőlünk, összeszedettebbnek és koncentráltabbnak kell lennünk. A feladatot ezúttal is szeretnénk elvégezni, az igazi arcunkat mutatni, végig megfelelő fordulatszámon pörögni és magabiztosnak lenni. Persze a győzelem érdekében most is jelentős erőket kell majd mozgósítanunk. A védekezés döntőnek bizonyulhat, ezért azon leszünk, hogy abból ne hiányozzon a keménység. Az ellennek nem akarjuk megadni azt az esélyt, hogy könnyű kosarakat szerezzen. Szeretnénk mindent megcsinálni, amit eltervezünk, vagyis az elsőtől az utolsó percig fegyelmezettnek maradni, mielőbb megtalálni a ritmust, kevés ponton tartani a pécsieket és lehetőség szerint szép megoldásokkal szolgálni. A kinti dobásokkal most is megalapozhatjuk a sikerünket. A célunk változatlan: a lehető legjobb helyen zárni az alapszakaszt.

vehirsport.hu
Kovács Bálint
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.