Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Három megye tájfutói versenyeztek Veszprémben

2018. szeptember 16. 7:32
Rendezőként és versenyzőként is egyaránt jól szerepeltek a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tagjai Vas, Veszprém és Zala megye közös rövidtávú tájékozódási futó bajnokságán, valamint sprint váltó bajnokságán.

A megyei bajnokságsorozat hagyományosan ősz elején megtartott rövidtávú fordulójában közel 170-en álltak rajthoz. – A résztvevők a megyeszékhely történelmi belvárosának érintésével, a városközpont szűk utcáin, terein és parkjain keresztül vezető hangulatos pályákon csaptak össze a megyebajnoki címekért. A viszonylag rövid távokon nagyszámú ellenőrző pontot kellett felkutatni a versenyzőknek, emellett több trükkös útvonalválasztás is el volt rejtve a teljesítendő feladatok között, így a nagyobb futósebesség mellett a tájékozódásra is aprólékosan oda kellett figyelnie mindenkinek – összegzett Mérő Edit, a Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség sajtóreferense.

A megmérettetésen számos veszprémi siker született: a meghirdetett 20 kategóriából 11-ben az aranyérmet hazai versenyzők hozták el.

A VHSE dobogós helyen végzett versenyzői - Fotó: Bálint Mónika A VHSE dobogós helyen végzett versenyzői - Fotó: Bálint Mónika

A VHSE eredményei:
F10C: 1. Majerhoffer Márton
F12C: 1. Bálint Gergő, 2. Kovács Jeromos
F14B: 2. Bálint Ádám, 3. Gaschler Máté
F16B: 1. Bálint Benedek
F18B: 3. Bácskai Péter
F35B: 3. Tömösközy Tamás
F45B: 1. Barát János
N10C: 1. Gaschler Janka, 2. Barát Jázmin, 3. Kovács Borbála
N12C: 1. Gaschler Emma
N14B: 1. Lantai Lili, 2. Engi Lilien
N16B: 1. Lantai Boróka, 2. Pegán Ágnes, 3. Tarsoly Panka
N18B: 1. Mérő Dominika
N35B: 1. Széplaki Erika, 2. Gaschler-Gyeviki Nóra
N45B: 1. Fitos Viola, 2. Lendvai Katalin
Nyílt: 2. Gyeviki Márta

Az egyéni versenyt követően, ugyanaznap délután még egy sprint váltó versenyszámban is összecsaphattak a vállalkozó kedvű tájfutók Veszprém parkos, erdős részein.

A négy bajnoki kategóriában meghirdetett versenyben a 14, 18 éves, valamint 19 feletti korosztályban két fiú és két lány alkotta csapatok, míg a 40 felettieknél háromfős társaságok vállalkozhattak az ellenőrző pontok felkutatására, egymást váltva a pályán. A nyílt kategóriában bármilyen összetételű háromfős csapat indulhatott.

A 40-es korosztályban a Veszprémi Honvéd Sportegyesület versenyzőié lett az összes érem, de a többi kategóriában is derekasan kivették a részüket a régiós megmérettetésben.

Eredmények kategóriánként:

14:
1. Gaschler Emma, Bálint Gergő, Bálint Ádám, Lantai Lili
2. Tokai-Kiss Zsófia, Gaschler Máté, Barát Miklós, Engi Lilien

18:
1. Mérő Dominika, Bálint Benedek, Angyal Dániel, Lantai Boróka
2. Bácskai Eszter, Kovács Márk, Berzsenyi Bence, Tarsoly Panka

19:
2. Gaschler-Gyeviki Nóra, Török Zoltán, Domán Rajmund, Pegán Ágnes

40:
1. Barát János, Széplaki Erika, Tömösközy Tamás
2. Böröczkyné Makai Anna, Németh Zsolt, Domán Gábor
3. Csizmadiáné Szóládi Annamária, Lantai Gyula, Bódy Kornél

vehirsport.hu
további cikkek
Éremeső a Zemplénben – remekül szerepelt a Veszprémi Honvéd SE Erdőbényén Veszprémi Honvéd Sportegyesület Éremeső a Zemplénben – remekül szerepelt a Veszprémi Honvéd SE Erdőbényén Erdőbényén, a Zemplén festői dombjai között rendezték a tájékozódási futók hosszútávú országos bajnokságát és az országos pontbegyűjtő csapatbajnokságot. A Veszprémi Honvéd SE kisebb létszámmal, de annál nagyobb elszántsággal vett részt a kétnapos megmérettetésen, és összesen négy arany-, három ezüst- és hét bronzéremmel zárta a hétvégét. 2025. október 17. 14:20 Kétnapos tájfutó ünnep Veszprémben – sikeres rendezés, sikeres versenyzés Veszprémi Honvéd Sportegyesület Kétnapos tájfutó ünnep Veszprémben – sikeres rendezés, sikeres versenyzés A Veszprémi Honvéd SE tájfutói öt arany-, hat ezüst- és három bronzéremmel, illetve több bajnoki pontot érő helyezéssel zárták a saját rendezésű országos bajnokságot. 2025. szeptember 26. 15:06 Sporttörténeti hétvége Veszprém belvárosában közélet Sporttörténeti hétvége Veszprém belvárosában Szeptember 20–21-én Veszprém belvárosa különleges sportélmény helyszínévé vált: a Veszprémi Honvéd Sportegyesület rendezésében került sor a rövidtávú országos bajnokságra (ROB), valamint a sprint váltó országos bajnokságra (SVOB). A világranglista-futamként is jegyzett esemény több mint 1300 versenyzőt vonzott, 10 évestől egészen a 90 éves korosztályig – köztük osztrák, német, macedón és japán sportolókkal. 2025. szeptember 21. 13:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.