Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

A Veszprém edzője a kapitány bástyája lenne

2018. március 25. 14:11
Vége az alapszakasznak, kezdődik a rájátszás – a Veszprém hétfőn a Bőnyt fogadja a futsal NB I-ben. Tatai József és Boromisza Dániel is ott van az új szövetségi kapitány Costa Rica ellen készülő keretében.

A hét elején befejeződött az első osztályú futsal-bajnokság alapszakasza, a Veszprém – hét győzelemmel, három döntetlennel és nyolc verességgel – a hatodik helyen zárt. – Nehéz alapszakaszon vagyunk túl. Hazai pályán jó mérkőzéseket vívtunk, hiányzott azonban a kiegyensúlyozottság, idegenben rengeteg pontot vesztettünk. Úgy látom, összességében reális végeredmény született – értékelt Madarász János, az 1. FCV vezetőedzője a vehirsport.hu érdeklődésére.

Az alapszakasz végén a mezőny ketté vált: a tabella 1., 4., 5., 7. és 9. helyezettje az „A”, a 2.,3., 6., 8. és 10. pedig a „B” jelű csoportba került. Az együttesek bónuszpontokat (6, 4, 3, 2, 1) kaptak az alapszakaszban elért helyezésüknek megfelelően. Mindkét ötösben nyolc-nyolc mérkőzést rendeznek oda-visszavágós alapon, majd következnek a helyosztók. A két csoportelső a bajnoki címért, a másodikak a bronzéremért (s így tovább) küzdenek meg.

Boromiszák hétfőn a Bőnyt fogadjákBoromiszák hétfőn a Bőnyt fogadják

A bakonyiak tehát a B csoportba kerültek a címvédő Győr, a Haladás, az Aramis és a Bőny társaságában. – Elképesztően kiegyensúlyozott a bajnokság. Bár nehéz lesz, de kötelezőnek tartom, hogy az Aramist és a Bőnyt megelőzzük. A Győr és a Haladás elleni pontszerzés bravúr kategória, hiszen ennek a két gárdának a mienknél erősebb a kerete. Arra készülünk azonban, hogy megmutassuk az oroszlánkörmeinket. Itt már nem lehet mellébeszélni, itt minden pontnak jelentősége lesz. Úgy kell teljesíteni, hogy ne kelljen a találkozók után magyarázkodni – fogalmazott a veszprémi szakember, aki szerint játékosainak gondolkodásban kell előrelépniük. Mint fogalmazott, ha megfelelően készülnek, s folyamatosan koncentrálni tudnak, akkor át tudják lépni a saját határaikat.

A mieink az első körben hétfőn (18.30) az alapszakasz utolsó helyén záró Bőnyt fogadják a Március 15. utcai csarnokban. Éppen azt a gárdát, amelyet két héttel korábban 3-1-re legyőztek. – A Bőny veszélyes csapat, amely remek eredményeket szállított a közelmúltban. Ha mérkőzés közben elkapják a fonalat, borzasztó nehéz helyzetbe tudják hozni az ellenfeleiket. Úgy kerülhetünk lélektani előnybe velük szemben, ha már a meccs elején kíméletlenül értékesítjük a helyzeteinket.

Mint megtudtuk, Boromisza Gábor és Tar Tamás is felépült már a sérülését követően, ám egyikük sincs még százszázalékos állapotban. Madarász János pedig nem kíván felesleges kockázatot vállalni a szerepeltetésükkel, így ezúttal még nem számít a játékukra.

„Erős bástya szeretnék lenni”

A héten óriási elismerés érte a veszprémi futsalklubot, hiszen a férfi válogatott újonnan kinevezett szövetségi kapitánya, Turzó József a Veszprém vezetőedzőjét, a korábbi 128-szoros válogatott Madarász Jánost kérte fel segítőjének.

– Hatalmas megtiszteltetés, szakmailag óriási elismerés számomra, hogy a szövetségi kapitány a jövőben velem szeretne dolgozni. A feladatomat utazásként fogom fel, hiszen a válogatott nem egy örökre szóló munkahely. Minden percét ki kell élvezni a megbízatásnak, s mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy folyamatosan fejlődjünk. Az elsődleges célunk, hogy felsorakozzunk azokhoz a válogatottakhoz – lengyelek, finnek –, amelyek az egyéni képességek terén nem jobbak nálunk – vélekedett Madarász.

Madarász János segíti az új kapitány munkájátMadarász János segíti az új kapitány munkáját

– Turzó Józseffel hasonlóan látjuk a szakmát, a magánéletben pedig barátok vagyunk. Ismerjük egymás gondolatait, s elismerjük egymás munkásságát, de még meg kell tapasztalnunk, hogy milyen a közös munka. Április elején öt napig együtt készül a nemzeti csapat, ami remek alkalom lesz arra, hogy még jobban megismerjük egymást. Erős bástya szeretnék lenni Turzó József mögött, s minden segítséget megadni neki a munkájához. Nekünk is csapatban kell dolgoznunk. Úgy vélem, sok mindent meg fogunk beszélni, de minden téren neki kell majd dönteni.

Válogatottunk kétszer is megmérkőzik Costa Rica legjobbjaival, április 4-én Gyöngyösön, majd egy nappal később a fővárosi Elek Gyula Arénában. A magyar csapatban több újonc is lehetőséget kap, s ott van a keretben az 1. FCV két kiválósága, Tatai József és Boromisza Dániel is.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.