Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Győzelemmel indítanának

2018. január 3. 18:02 // Forrás: veszpremkosar.hu
Örömet szerezne a híveinek a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém január 5-én (péntek, 17 óra), az „újévi fogadalmuk” lényege, hogy idehaza két vállra fektetnék – a félvállról egyébiránt nem vehető – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-t.

A mieink idegenbeli vereséggel zárták a mögöttünk hagyott esztendőt, mint arról beszámoltunk: az Oroszlányi SE Lions ellenében elvesztették az NB I/B Piros-csoport naptárzáró csúcsrangadóját (81-74). Csapatunk tisztességesen helytállt, volt tartása, ám az is igaz, hogy az első negyed végétől az eredmény után futott. A csata során többször sem találták a ritmusukat, sokat hibáztak (…ajtó-ablak helyzeteket hagytak ki), pedig lehetett volna fogást találni az egységesebb riválison. A fordulást követően harcosabbak és elszántabbak lettek a HOYA-mezesek, de nem tudták átlépni a saját árnyékukat. A felzárkózások temérdek energiát vettek ki belőlük, emiatt gyakran remegett meg a kezük. A záró felvonásban újabb rövidzárlat következett be náluk, így a hajrában hiába tették oda magukat, már csak a hátrányukon voltak képesek faragni.

A végeredmény miatt nem kellett szégyenkezniük, a „zakó” vállalható, viszont hiányzott belőlük az állhatatosság és a magabiztosság. Az összkép arról árulkodott, hogy a mutatottnál több van a második helyen – kilenc-hármas mérleggel – állomásozó együttesben. Helmeczi Andrásék remélhetőleg már a héten betekintést engednek ebbe; azért is, mert a kisalföldiek ellen hovatovább kötelező nyerniük. A vetélytárs jelenleg hat győzelemmel és hat vereséggel hatodik a tabellán. Esetükben egyszerű a „képlet”: a megyeszékhelyükön hatszor diadalmaskodtak (…magyarán őrzik az otthoni veretlenségüket), de onnan kimozdulva mindig kikaptak. Mivel az előttünk álló összecsapást a Rába- helyett a Séd-partján rendezik, minden egyszerűbbnek tűnik, csakhogy az ellenfél éppen velünk szemben szakítaná meg az idegenbeli nyeretlenségi sorozatát. A Vasas Akadémia pályáján csak 80-79-re elvérzett győriek ugyanis nem érzik magukat esélytelennek, úgy gondolják, lehet keresnivalójuk mifelénk. Az ex-veszprémi Gáll Dominik és Puszta Dávid, illetve Nárai Bence, Ruják Bence és Gombás Gábor tolta gárda abbéli reményének adott hangot, hogy a kiélezett másodosztályú bajnokságban az idegenbeli sikerek duplán számítanak, azok jót tehetnek a sportolóik lelkének. Bizakodnak egy jó kalkulusban, s mint prognosztizálták: ha játszhatják a saját kosárlabdájukat, összejöhet számukra a bravúr.

Ehhez persze a bakonyiaknak is lesz néhány szava. – Tisztában vagyunk azzal, hogy a győriek szeretnék megnehezíteni a dolgunkat, a helyükben mi is így tennénk, ám rossz „hírrel szolgálnék” számukra: túltettük magunkat az OSE-fiaskón, mentálisan rendben vagyunk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Azon leszünk, hogy a védekezésünk ezúttal ne hagyjon kívánnivalót maga után és működjenek a játékkapcsolataink. Alighanem meg kell majd dolgoznunk a sikerért, ezért kötelező oroszlánként harcolnunk, valamint a tiszta helyzetekből betalálnunk. Fontos, hogy a produkciónk minősége ne ingadozzon. Persze a szurkolóinkra is számítunk, akik a nehéz pillanatokban pluszt adhatnak nekünk.

Pavlovic visszatért

Az új esztendő első „munkanapján” nem akármilyen változás történt a veszprémiek játékoskeretében, miután a klub elöljárói szerződést kötöttek a királynék városában korábban megfordult – mifelénk pompás teljesítménnyel szolgált – Nebojsa Pavloviccsal. Mint ismert, a hármas-négyes poszton bevethető 30 éves bosnyák kiválóság (200 centi, 98 kiló) először 2016. novemberében érkezett a bakonyi megyeszékhelyre. Akkor, az előző másodosztályú bajnokság alapszakaszában majd’ húsz pontot, nyolc lepattanót, három blokkot és huszonhetes értékindexet átlagolt mérkőzésenként. A jól képzett és ponterős játékos remekül dobta a triplákat és a palánkok alatt is feltalálta magát. Ám bármilyen jól is érezte magát a királynék városában, az ezüstéremmel zárult idény végén, családi okok miatt hazatért a szülőföldjére, a felesége mellé. A mindig száz százalékot adott és rendre csapatban gondolkodott kitűnőség most látta elérkezettnek az időt, hogy ismét csatlakozzon a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémhez, melynek szerelését alighanem már pénteken magára ölti.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.