Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Jól indult, kiütés lett a vége

2017. november 7. 22:19
A Veszprém 8-2-re kikapott a listavezető Berettyóújfalu vendégeként a futsal NB I keddi rangadóján.

Nehéz feladat várt a veszprémi futsalcsapatra, amely kedd este a listavezető, százszázalékos teljesítményű Berettyóújfalu otthonában lépett pályára az élvonalban.

A bakonyiak azonban dacoltak a papírformával a mérkőzés elején. A 3. percben Püspök berúgását Tatai – tizenkét méterről – kapásból a jobb alsóba zúdította. A hazaiak rohamoztak, ellenfelük azonban jól védekezett, s Schmidmajer is biztosan őrizte hálóját. A játékrész derekánál aztán már kettő volt a mieink előnye, Gregus labdát szerzett, majd önzetlenül Tataihoz passzolt, aki ezúttal sem hibázott (0-2).

Sajnos azonnal jött a válasz az MVFC-től: Amilcar iramodott meg a jobb oldalon, éles szögből kapura lőtt, a labda pedig Bognárról a gólvonal mögé pattant. Egy perc sem telt el az egyenlítésig, amelyben ismét a rivális légiósa játszottak főszerepet. Javier Sanhez átadását Rafinha váltotta gólra (2-2).

Tatai kettőt vágott, de csapata kikapott (archív fotó)Tatai kettőt vágott, de csapata kikapott (archív fotó)

Izgalmas, élvezetes játékot hozott a folytatás, mindkét gárda szaporíthatta volna találatai számát, de a kapusok résen voltak. Hárommal a szünet előtt Rafinha állt a legközelebb a gólszerzéshez, lövése nyomán a bal és a jobb kapufát is érintette a játékszer. Kisvártatva azonban már nem volt ilyen szerencsés az 1. FCV: Javier Sanchez lekészítéséből Amilcar bombázott a bal alsóba (3-2).

A Veszprém begyűjtötte hatodik szabálytalanságát. Gál lőhetett tízméterest, de a kapufa kisegítette a mieinket.

Hét másodperc telt el a második felvonásból, s máris betalált a Berettyó: Rafinha a rövidbe vágta, Schmidmajer nagyot hibázott. A gyors gól végleg eldöntötte a három pont sorsát. A folytatásban a vendégek görcsösen, sokat hibázva futsaloztak, míg riválisuk felszabadultan játszott.

A 27. percben Trencsényi bevágta az ötödik gólt, s rögtön utána jött a hatodik is: Apatini eladta a játékszert a kapuja előtt, Javier Sanchez lecsapott rá, majd mattolta Schmidmajert, aki azért nem tudott védeni, mert beakadt a lába hálóba (6-2).

Öt a négy ellen próbálkozott a Madarász-csapat, Javier Sanchez labdát szerzett a kilencesnél és az üres kapuba emelt. A kegyelemdöfést Szabó adta meg az utolsó percben, aki tizenöt méterről hatalmas szabadrúgást zúdított a bal felsőbe (8-2). A Berettyóújfalu öt pontra növelte előnyét a tabella élén, a Veszprém immáron ötödik.

Futsal NB I, 6. forduló:
MVFC-Berettyóújfalu–1. FC Veszprém 8-2 (3-2)
Berettyóújfalu, vezette: Szilágyi (Gál, Molnár).
Berettyóújfalu: Mezei – Javier Sanchez, Amilcar, Trencsényi, Rafinha. Csere: Tihanyi (kapus), Magyar, Kovács I., Rábl, Szabó P. Gál, Harmathi, Daróczi, Takács Z. Vezetőedző: Mullor Cabrera Sergio.
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Püspök, Boromisza, Apatini. Csere: Spandler (kapus), Gregus, Kellner, Fehér, Ruzicska, Bognár. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Amilcar (11., 18), Rafinha (11., 21.), Trencsényi (27.), Javier Sanchez (28., 30), Szabó (40.), ill. Tatai (3., 10).

Edzői értékelés

– Jól indult a találkozó, hiszen az első két helyzetünket gólra váltottuk. Később aztán kiütközött a két együttes közötti minőségbeli különbség. Sok technikai hibát vétettünk, többen is gyengén teljesítettek az együttesemből, ám a szűk keret miatt nem tudtam belenyúlni a meccsbe. A második játékrész első gólja után megzavarodtunk, hitehagyottá váltunk – értékelt Madarász János a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.