Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

A védekezés lehet a siker kulcsa

2017. október 9. 7:56 // Forrás: veszpremkosar.hu
Remek mérkőzésre van kilátás október 10-én (kedd, 17 óra) a Vetési gimnázium csarnokában, ahol az NB I/B Piros-csoportban érdekelt HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a Pécsi VSK-Kronosz Kiadót fogadja.

Kosárlabdázóink múlt héten megszerezték második szezonbeli győzelmüket – a Budapesti Honvéd SE ellen (83-70). Az első félidőben hullámzóan teljesítettek Mérész Csaba vezetőedző tanítványai, akik nagy akarással kompenzálták a hibáikat, miközben a támadásaikból hiányzott az ötletesség, a vállalkozó-kedv. Az előnyüket elherdált bakonyiak a fordulást követően néha görcsösnek tűntek (…tizenhét büntetőt rontottak el), még szerencse, hogy a hozzáállásukkal nem volt baj. Noha nem tudták megmutatni az igazi arcukat, az utolsó negyed elején végre a saját ritmusuk szerint pattogtattak, a produkciójuk gyorsabb és élvezetesebb lett. A hajrára alakult ki a legnagyobb különbség, amit főként a nagy szívüknek és a küzdőszellemüknek köszönhettek.

Pécsi ellenfél vár a veszprémiekre (archív fotó)Pécsi ellenfél vár a veszprémiekre (archív fotó)

Ezen sikerükkel feljöttek az ötödik helyre, eggyel előrébb, mint ahol a leendő ellenfelük, a Pécsi VSK-Kronosz Kiadó állomásozik, Körtélyesi Gergelyékhez hasonló, kettő–egyes mutatóval. A Baranya-megyeiek előbb kikaptak a Miskolci EAFC-től (89-94, otthon), aztán megverték a Vasas Akadémiát (71-81, idegenben) és a Bonyhádi KSE-t (78-72, otthon). Soraikban Demeter Attila és Boris Krnjajski a kulcsfigura, ám mellettük a szerb Veljko Dragasevic, Berkics Bence, Antoni Csanád és Bíró Levente is képes jó megoldásokra.

Mivel a pécsiek ősszel kifejezetten jól muzsikálnak, kitűnő, ám egyúttal nehéz csatára van kilátás. A szakmai főnökség ezúttal azt várja a veszprémiektől, hogy úgy teljesítsenek, mint legutóbb az első negyedben és a záró felvonás elején. Nagy kihívás lesz Hegedűs Gergelyék számára a fellépés, mert az általuk tisztelt rivális jó játékerőt képvisel – a helységnévtáblájukat elhagyva is képes meggyőző formára, vagyis, ha elkapják a ritmust, nagyon veszélyesek lehetnek. De a helyi kedvencek is komoly célokkal vágtak neki az idénynek. Emiatt az elsőtől az utolsó percig kell koncentráltnak lenniük. – Minden derbin a maximumot szeretnénk nyújtani – mondták a HOYA-mezesek, majd így folytatták: itthon egyszerűen nem veszíthetünk, ezért van rajtunk némi nyomás. A pécsieknél kiváló egyéni képességű sportolók vannak, akik kockázatot jelentenek. Szerintünk a védekezés lesz a kulcs. Tisztában vagyunk azzal, hogy mi számítunk favoritnak, de ez nem nyomhatja úgy teherként a vállunkat, hogy boruljon a papírforma.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.