Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hozta a kötelezőt a Telekom U23

2017. március 12. 16:18
Rapatyi Tamás legénysége a másodosztályú kézilabda-bajnokság sereghajtóját, a fehérvári Alba-MÁV-Előre együttesét verte hét góllal szombat délután.

Kötelező, de korántsem egyszerű feladat várt a Telekom Veszprém utánpótláscsapatára szombat délután. A „kis Veszprém” a másodosztály sereghajtójához, ahhoz az Alba-MÁV-Előre együtteséhez látogatott, amely nemrégiben a negyedik helyezett Vecsést verte hazai pályáján.

Archív fotóArchív fotó

Rapatyi Tamás teljes keretét harcba küldhette, a „nagy testvér” vezetőedzője, Javier Sabaté ezúttal nem nevezett fiatal tehetséget a gárda BL-rangadójára.

Kristóf Mátyásék már a találkozó elején magukhoz ragadták a vezetést, de a vendéglátó látótávolságon belülről követte a mieinket (10. perc: 4:6). Támadásban gyors és precíz kézilabda jellemezte Rapatyi Tamás legénységét, de a fehérvári együttes is eredményesen játszott, így kétgólos vendég előnynél harsant a félidőt jelző duda (13:15).

Fordulás után sem nyílt az olló a felek közt, a Fejér megyeiek két-három gólos különbségen belül követték a Veszprémet (40. perc: 19:21). A hajrát erőben, s koncentrációban is a mieink bírták jobban, akik öt perccel a vége előtt ötgólosra hizlalták előnyüket (55. perc: 24:29). A végjátékban elmaradtak az izgalmak: a Telekom Veszprém U23-as csapata magabiztos győzelmet aratva két ponttal gazdagodott (25:32), s a hetedik helyre lépett a tabellán.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati-csoport, 18. forduló:
Alba-MÁV-Előre–Telekom Veszprém U23 25:32 (13:15)
Székesfehérvár, VOK csarnok, vezette: Paska, Vastag.
Veszprém: Nagy B. – Molnár 5 (1). Szita 5, Kristóf 4, Hanák, Tóth A. 7 (1), Gyene 2. Csere: Szél (kapus), Szakály 5, Huber, Süle 3, Petróczy-Lukács, Bábos 1. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/2.
Kiállítások: 14, ill. 6 perc.
Eredmény alakulása: 10. perc: 4:6; 15. perc: 8:9, 25. perc: 11:13; 35. perc: 16:19, 40. perc: 19:21, 50. perc: 22:27, 55. perc: 24:29.

Edzői értékelés

Rapatyi Tamás: – A szünet után rendeztük védekezésünk, s lépésről lépésre magunk alá gyűrtük ellenfelünket.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.