Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Négy gól volt a különbség

2016. október 25. 19:59
A Telekom Veszprém megizzadt a fiatal erőket felvonultató Nexe ellen, a győzelem azonban egy percig sem forgott veszélyben a Veszprém Arénában.

A hétvégi, Barcelona elleni BL-vereséget követően a SEHA-ligában folytatta szereplését a Telekom Veszprém, amelyhez a jó formát mutató Nexe érkezett vendégjátékra. A horvát ezüstérmes gárda a múlt héten egy góllal győzött a Breszt ellen, két napja pedig csak háromgólos vereséget szenvedett a Vardar ellen.

Javier Sabaté erős keretet nevezett a találkozóra, noha Mirko Alilovic, Cristian Ugalde, Schuch Timuzsin és Marko Kopljar is pihenőt kapott. Sérülés, illetve betegség miatt pedig Nagy László, illetve Ivan Sliskovic nem állt a stáb rendelkezésére. Ligetvári Patrik mellett Borbély Ádám kapott helyett a meccskeretben a fiatalok közül.

Villámrajtot vett a Veszprém: Ilic után Gulyás talált be, Borbély pedig védéssel mutatkozott be a kapuban. Srsen szerezte a vendégek első találatát, amire újabb két hazai válasz érkezett, Gulyás és Ancsin remekelt (4. perc: 4:1). Zrnic mattolta a szélről Borbélyt. Lékai vetette észre magát, majd Ligetvári robogott végig a pályán, s célzott pontosan. Blagotinsek percei következtek: a szlovén óriás zsinórban háromszor járt túl Lorger eszén. Igaz, a horvátoknak is volt miért örülniük, Mredenovic és Vegar faragott a hátrányból (11. perc: 9:4).

Állandósulni látszott a különbség a felek közt. A folytatásban pontosabb támadójátékra váltottak a horvátok, védőfaluk azonban továbbra sem tűnt igazán acélosnak (16. perc: 11:7). Gulyás talált be újra, a túloldalon pedig Barisicet lehetett dicsérni, gólt lőtt és kétperces előnyt brusztolt ki övéinek.

Frissített együttesén Sabaté mester: egyszerre jelentkezett játékra Palmarsson, Marguc, Nilsson és Rodriguez is. Az izlandi fenoménnak nem is kellett több egy offenzívánál, rögtön góllal szállt be. Először vezetett hattal Veszprém, időt is kért Zdenko Kordi (22. perc: 14:8). Hatni látszottak az edzői intelmek, zsinórban hárommal közelítettek a horvátok: Nenadic, Zrnic és Herceg volt eredményes (26. perc: 14:11).

Hatperces hazai gólcsend után szólt újra a bakonyi gólágyú, Iváncsik sütötte el a fegyvert, majd a másik szélső, Marguc is a felső sarokba bombázott (16:11). Palmarsson tulajdonította el a horvátoktól a játékszert, az akciót pedig Marguc fejezte be. A félidő utolsó gólját Vegar szerezte (17:12).

Eter góljára Gajic, Srsenére pedig Ancsin tüzelt vissza a második játékrész elején. Sok hibával kézilabdázott a bakonyi alakulat, de Mikler védéseinek hála nem jött közelebb az ellenfél. Elöl nem ment, a Nexe pedig Barisic és kapusa, Lorger révén háromra zárkózott (39. perc 19:16).

A hétperces gólcsendet megelégelő Sabaté időt kért. Ilic rázta meg magát, s törte meg a horvátok lendületét, majd jó védekezést követően Iváncsik is rohanhatott (41. perc: 21:16). Srsen, Nenadic és Eter is tett róla, hogy meccsben maradjanak, a hajrához érkezve ismét három gólra zárkózott a Nexe (45. perc: 22:19).

Újabb veszprémi percek következtek. A 3-0-s szériát Rodriguez, Gajic és Sulic szállította (51. perc: 25:19). De a horvátok is tripláztak: Barisic, Bozic majd Sakic volt eredményes (25:22). Az igazi izgalmak a végén elmaradtak, Nilsson és Sulic bebiztosította a három pontot (27:23).

Férfi kézilabda SEHA-liga:
Telekom Veszprém–Nexe-Nasice 27:23 (17:12)
Veszprém Aréna, 2500 néző. Vezette: Buckievics V., Buckievics J. (fehérorszok).
Veszprém: Borbély – Gulyás 3, Ancsin 3, Lékai 1, Blagotinsek 4, Ilic 3, Iváncsik 3. Csere: Mikler (kapus), Ligetvári 1, Terzic, Palmarsson 1, Rodriguez 1, Marguc 2, Nilsson 1, Sulic 2, Gajic 2 (1). Vezetőedző: Javier Sabaté.
Nexe: Lorger 1 – Zrnic 3 (2), Srsen 5, Vegar 3, Mrdenovic 1, Barisic 3, Nuic. Csere: Vesligaj (kapus), Manci, Sakic 1, Nenadic 2, Herceg 1, Eter 2, Bozic 1, Halikovic. Vezetőedző: Zdenko Kordi.
Kiállítások: 4, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2.

Így látták a főszereplők

Javier Sabaté: – A Nexe ismét bebizonyította, hogy egy remek csapat. Jól kezdtünk, de a Barcelona elleni meccs még érezhető volt a játékunkon. Fáradtak voltunk, sok ziccert hibáztunk. Kissé mérges vagyok, mert van, akitől jobb hozzáállást vártam ma este. Ha bajnokok akarunk lenni, hatvan percen keresztül kell bajnokként küzdenünk, s nem csak egy félidőn át. Ugyanakkor továbbra is büszke vagyok a fiúkra, akik már a huszonharmadik meccsüket játszották az idényben. Hiszek a kézilabdázóimban. A következő feladat a Szeged elleni találkozó, teljes gőzzel készülünk a szombati rangadóra.

Chema Rodriguez: – A Nexe ma is megmutatta, hogy mennyire remek csapat. De nem lepődtünk meg, hiszen a Meskov és Vardar ellen is bizonyították ezt. Az összes SEHA-liga résztvevő komoly erőt képvisel, nincsen könnyű ellenfél, minden meccsünk kemény. Úgy gondolom, elégedettek lehetünk a mai eredménnyel.

Zdenko Kordi: – Fantasztikus hangulatban játszottunk itt ma este. A csapatom nehéz napokon van túl, hiszen a Vardar elleni találkozó után rögtön Veszprémbe kellett jönnünk. Úgy vélem, jól játszottunk. A játékosaim mai teljesítménye dicséretet érdemel.

Vedran Zrnic: – Sok barátom játszik itt, ezért mindig szívesen érkezem ebbe a gyönyörű csarnokba. Jól játszottunk ma, de a Veszprém a világ legjobbjai közé tartozik. Sok sikert kívánok nekik a Bajnokok Ligájában.

Galéria
Telekom Veszprém – Nexe Nasice 27:23
Zatkalik Dániel
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.