Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Továbbra is bevehetetlen a veszprémi vár

2016. október 15. 19:11
Ancsin kiválóan helyettesítette Nagyot, Mikler nagyszerűen védett, az oroszlánként küzdő Telekom Veszprém hatalmas diadalt aratott a vendég THW Kiel ellen a BL szombati rangadóján.

Pokolian nehéz feladat várt a sérülésektől tizedelt veszprémi kézilabdacsapatra, amely szombat koraeste a bombaformában lévő THW Kielt fogadta a Bajnokok Ligájában. A bakonyiak ujjsérüléssel bajlódó csapatkapitánya, Nagy László nem tudta vállalni a játékot. Poszttársa, Marko Kopljar sem került a keretbe, így egyedüli jobbátlövőként Ancsin Gábor szállt harcba. A hetek óta maródi Ivan Sliskovic mellett a Balatonfüred elleni hétközi bajnokin megsérülő Lékai Máté sem épült fel. Visszatérhetett viszont Iváncsik Gergő, Gulyás Péter és Cristian Ugalde is.

Javier Sabaté együttesét a két pont megszerzése mellett három és fél éves hazai veretlenségének megőrzése is motiválta. Az „Építők” – még Carlos Ortega irányításával – utoljára 2013 áprilisában vesztettek a Veszprém Arénában, akkor éppen a Kiel diadalmaskodott egyetlen találattal, s jutott tovább a kölni négyes döntőbe.

Az O-szektor tagjai is érezték, hogy ezúttal is extra támogatás kell a kedvenceknek, ezért már fél órával a kezdő sípszó előtt elfoglalták helyeiket, s hangos buzdításba kezdtek. A parádés hangulat tovább fokozódott az óriáskivetítőn lejátszott kisfilm megtekintését követően, amely az idén negyven esztendős klub legnagyobb sikereire tekintett vissza. Az exveszprémiek közül Christian Zeitz hatalmas tapsot, Marko Vujin viszont fülsüketítő füttyszót kapott. A bakonyiak bevonulását az AC/DC klasszikusa, a Thunderstuck előzte meg – a vérpezsdítő rockzene még forróbbá tette az atmoszférát. A szurkolók üzentek is: a kezdő sípszó előtt a „Szurkolunk értetek, küzdjetek értünk!” felirat jelent meg Landin kapuja mögött.

Palmarsson ütemtelen közbelövéséből született az összecsapás első gólja, majd Marguc lőtt a hálóba hihetetlenül éles szögből. Az 5. perc végén Ancsin is mattolta Landint, amelyre hetesből válaszolt Vujin. Mikler óriási bravúrral akadályozta meg, hogy egy gólra feljöjjön a rivális, majd a következő támadásánál megfogta Duvnjak átlövését és Dahmke szélről eleresztett húzását is. Ancsin keze ismét „elsült”. Terzic kisbüntetését követően Lukas Nilsson vette a karmesteri pálcát a zebráknál, aki rögtön egy csúnyán eladott labdával mutatkozott be. A játékrész második harmadának végén Landin is hozzászólt a meccshez, az ellentámadásnál pedig Dahmke megszerezte a Kiel első akciógólját (12. perc: 4:2).

A „zebrák” vért izzadtak a kőkeményen dolgozó bakonyi védelem ellen. Andreas Nilssont nem lehetett tartani, de gyorsan jött a válasz a rivális beállósától, Wiencektől is. Ilic önkívületi állapotban ünnepelte első gólját, Vujin pedig a második hetesénél sem hibázott (16. perc: 6:4). Továbbra is hihetetlenül szorosan zárt a bakonyi retesz. Gislason mester mindent bevetett, együttese hét a hat ellen támadott, de balul sült el a húzás, egy remek labdaszerzésből indulva Marguc az üres kapuba lőtt. Ancsin elöl ás hátul is remekelt, már a negyedik átlövés góljánál járt a válogatott játékos (19. perc: 10:5).

Persze egy pillanatra sem nyugodhattak meg a drukkerek, előbb a tizenkilenc esztendős Lukas Nilsson, majd Schuch kétperces figyelmeztetése után Zeitz faragott a különbségből. Landin többször is hárított Andreas Nilssonnal szemben, a túloldalon viszont nem remegett meg Sprenger keze. Ahogyan Vujiné sem, aki Alilovicot is mattolta hétméteresből (24. perc: 10:9). A Veszprém egyik legjobbja, Ancsin villant ismét fontos pillanatban, s így tett Ilic is, aki higgadtan váltotta gólra az első veszprémi hetest. A hajrában Bilyk is feliratkozott a gólszerzők közé, de a pihenő előtti utolsó szó Ilicé volt (13:10).

Lukas Nilsson hatalmas bombáját jegyezhettük fel a második felvonás első fontos eseményeként. Schuch ütötte el Weinholdot, amiért megkapta a második kétpercesét. A Kiel is keményített védekezésén, Vujin újabb büntetőjével egyre olvadt a különbség. Ilic rontott Landinnal szemben, de Marguc villámgyorsan reagált, s bevágta a kipattanót.

Egyszer minden sorozat megszakad – ezt a tételt igazolta Vujin, aki az ötödik hetesét már kihagyta. Bilyk és Palmarsson „pengeváltása” után Weinhold alakította 15:14-re az állást. Landin megint hárított, Vujin egalizált. Landin és Mikler külön párbajt vívott, mindkét hálóőr nagyszerű teljesítményt nyújtott. Sulic is remekelt, egy perc alatt kétszer is betalált, Alfred Gislason azonnal időt is kért. Wiencek lövését is védte Mikler, Marguc pedig azonnal ott termett a másik porta előtt, s a hálóba is lőtte a játékszert (45. perc: 18:15).

Javier Sabaté folyamatosan forgatta csapatát. Amíg Ancsin pihent, Gulyás kapott szerepet jobbátlövőben, de a saját nevelésű szélső nem tudott lendíteni együttese szekerén. Wiencek és Sulic is a kiállítás sorsára jutott, a bakonyiak labdát szereztek, Ugalde pedig az üres kapuba pattintotta azt.

A Telekom támadójátéka némileg megtorpant, de a kieliek nem tudták kihasználni ezt, akik valósággal körbelőtték Mikler kapuját. Duvnjak aztán magára vállalta a vezér szerepét, rövid idő alatt kétszer is eredményes volt (53. perc: 19:18). Elképesztően kemény küzdelem, hatalmas csata zajlott a játéktéren. A felek oroszlánként hajtottak minden egyes le- vagy kipattanó labdáért. Marguc nagyon fontos pillanatban lőtte be a hetest, Terzicet viszont a legrosszabbkor állították ki. Ekberg betalált, kettővel a vége előtt egyetlen gól volt közte (20:19). Ilic passzívnál gyönyörűen átlőtte a német falat, Santos viszont mellé lőtt a szélről. A Veszprém rendkívül értékes győzelmet aratott.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 4. forduló:
Telekom Veszprém–THW Kiel 21:19 (13:10)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Horacek, Novotny (csehek).
Veszprém: MIKLER – MARGUC 5 (1), ANCSIN 5, A. Nilsson 2, Palmarsson 2, ILIC 4 (1), Ugalde 1. Csere: Alilovic (kapus), SCHUCH, TERZIC, Gajic, Rodriguez, Sulic 2, Gulyás, Blagotinsek. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Kiel: LANDIN – Sprenger 1, Weinhold 1, R. TOFT HANSEN, WIENCEK 1, Duvnjak 2, Dahmke 1. Csere: Bilyk 2, VUJIN 7 (6), L. Nilsson 2, Zeitz 1, Brozovic, Ekberg 1, Santos. Vezetőedző: Alfred Gislason.
Kiállítások: 12, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 7/6.

Így látták a főszereplők

Javier Sabaté: – Akárcsak az egész szezonban, most is lenyűgözően játszott a Kiel. Ilyenkor is látszik, hogy milyen kiváló csapatot vertünk Kölnben. Ez a csapat a következő öt-hat évben is meghatározó alakja lesz Európa kézilabdázásának. Kiválóan védekeztünk, ami nagy önbizalmat ad a szezon további részére. A Kiel is jól védekezett, fantasztikusan teljesített Landin is, aki Nilsson több ziccerét is megfogta. Ennek köszönhetően nem alakult ki jelentősebb különbség a szünetre. A második felvonásban is folytatni tudtuk a kemény védekezést. Ma nekünk volt szerencsénk, talán ez hiányzott Plockban és Flensburgban. A Kiel tavaly is bizonyította, hogy nem a szezon eleje, hanem a vége a fontos, hiszen a trófeákat akkor kell megnyerni. A szurkolók minden korábbit felülmúlva buzdítottak minket, rengeteget segítettek nekünk. Büszke vagyok a csapatra, de ez nem csak akkor van így, ha nyerünk. Hiszen tudom, hogy milyen keményen dolgozunk minden nap.

Ancsin Gábor: – Óriásit küzdöttünk. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű csapat tagja lehetek. Rengeteg sérüléssel küzdöttünk, de hatvan percen keresztül küzdöttünk egymásért, rengeteget segítettük egymásnak. Úgy gondolom, ez döntötte el a két pont sorsát.

Alfred Gislason: – Rendkívül szoros mérkőzést játszottunk. Nagyon rosszul kezdtünk, az első tizenöt percben lassan szőttük a támadásainkat. Utána egyre jobb formát mutattunk, s vissza is jöttünk a meccsbe. A második játékrész is szorosan alakult, de fontos pillanatokban súlyos hibákat vétettünk.

Niklas Landin: – Kemény mérkőzésen vagyunk, természetesen nem vagyok boldog az eredmény miatt. Rosszul kezdtünk. A fiatal játékosaink először léptek pályára ebben a csodálatos arénában, ami szemlátomást kihatott a játékukra. Úgy látszik, hogy ezen a téren is időre van még szükségünk. Ez még csak az előttünk álló hosszú szezon kezdete, van még időnk fejlődni. A védekezésünkkel összességében elégedett vagyok.

Galéria
Telekom Veszprém – THW Kiel 21:19
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.