Magyarország egy emberként szurkol az U20-as labdarúgó-világbajnokságon vitézkedő magyar válogatottnak.
Nem álom ez, valóság!
A húsz éven aluliak Egyiptomban zajló világbajnokságán a magyar labdarúgó-válogatott Olaszországot búcsúztatta a negyeddöntőben.
Ízlelgetni is nagyszerű a szavakat. A diadalnak köszönhetően fiataljaink bejutottak a tornán a legjobb négy közé. Oda, ahova valamennyi FIFA-rendezésű tornát beleértve utoljára 1954-ban jutott magyar együttes. Tudják, az Aranycsapat, s tudják a máig fájó emlékű berni vb-döntő...
A maiakat pedig Aranygenerációnak hívja a futballt szerető közvélemény. Messzebb menő összehasonlításnak azonban nincs értelme a két nagyszerű együttes között. Puskásék sikereihez ugyanis már több mint egy félévszázadot kell visszanyúlni, s azóta szinte minden megváltozott szeretett játékunk körül. S talán nem is kell olyan terheket rakni a maiak vállára, amely esetleg kárukra válhatna.
Az azonban bizonyos, hogy Németh Krisztiánék rendkívül nagybecsű sportélménnyel ajándékozzák meg a szurkolókat a szomszédos földrészen bemutatott produkciójukkal. Az elmúlt évtizedekben ugyanis felnőtt egy olyan generáció, amely még sosem láthatta világeseményen a nemzeti csapatot. Mondhatják persze a rutinosabb fociőrültek, hogy az irapuatoi 0:6-ra jobb nem is emlékezni, de nekik legalább megadatott, hogy világbajnokságon hallhatták a Himnuszt.
Persze most is bravúr volt a kijutás. Hiszen Európából csak hat nemzet kvalifikálta magát a játékokra, a mieink azonban az U19-es Európa-bajnokságon szerzett bronzérmüknek köszönhetően tagjai lehetnek ennek a szűk elitnek.
Fiaink a kezdeti bizonytalanságtól eltekintve bámulatosan menetelnek a tornán. A Honduras elleni fiaskót követően magabiztosan verték Dél-Afrikát és az Egyesült Arab Emírségek korosztályos legjobbjait is. A nyolcaddöntőben aztán drámai körülmények között, büntetőpárbajt követően verték Csehországot. Így aztán a gárda a legjobb négy közé jutásért az utánpótlás neveléséről méltán híres taljánokkal találkozhatott. S, ha valakiben még maradt szemernyi kétség a magyarok tehetségéről, akkor azt a negyeddöntőben mutatott produkcióval biztosan sikerült eloszlatni. Egervári Sándor tanítványai ritkán látható izgalmakat hozó mérkőzésen győzték le Olaszországot.
Az U20-as seregszemle magyar szempontból olyan eddig, mint egy szép álom. A produkciót látva az az ember érzése, hogy ez az együttes szakított a korábbi magyar csapatokra jellemző hagyományokkal, beidegződésekkel. Koman és társai megtanultak nyerni. Olyan helyzetekből tudják a maguk javára fordítani a találkozót, amelyekből az elmúlt évtizedekben rendre vesztesen kerültünk ki. A folytatásban a bombaerős Ghána ellen szőhetjük tovább álmainkat, s immár éremért küzdhet az együttes. Miközben tudom: nem álom ez, valóság!
