Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Céljuk az értékteremtés

2016. július 12. 21:47 // Forrás: veszpremkosar.hu
Noha a Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesületre nem nehezedett eredménykényszer a nemrég zárult – területi alapokon szerveződött – korosztályos bajnokságokban, a csapataik mindegyik hadszíntéren helytálltak, mérhető volt esetükben a fejlődés.

A VUKE öt évvel ezelőtt alakult meg, mondhatni a semmiből teremtették meg annak alapjait, hogy – a sportág népszerűsítése érdekében – játékszert adjanak a kosárlabdát kedvelő gyermekek kezébe. Későbbi játékos-toborzások, tornaterem-keresések és szerelés-vásárlások után kirajzolódott számukra egy szakmailag járható út, aminek középpontjában azóta is a fiatalok képzése, versenyeztetése és főként nevelése szerepel. Miután végiggondolták az oktatást, meghatározták a fejlesztési tervet. Végül közös nevezőre jutottak, miszerint a kitűzött célokat csak akkor érhetik el, ha a tréningsorozatok új szemlélet és új források bevonása mentén kezdődnek el.

A széles tömegbázist kialakító – és különösebb eredménykényszer nélkül működő – műhely immár hat korcsoportos gárdát számlál: száznál is több, nyolc-tizennyolc év közötti igazoltat. Az előző szezonban – tizennégy fővel – elindítottak egy U9-es, úgynevezett előkészítő osztályt. Az ide járó kicsik nem neveztek szervezett keretek között íródó pontvadászatba, lévén, mindenekelőtt az alapokkal ismerkedtek. Az U11-esek a Kenguruk, ők – a legkisebbekhez hasonlóan, Petőfi Lajos irányítása mellett – a Rózsa iskolában dolgoznak. Az együttes a régiójában harmadik lett. Az U12-es gyermek- és az U14-es serdülőgárda a Belvárosi Tornateremben „húzza az igát”, előbbiek a területi sorozatukban az ötödik, míg utóbbiak a régiójukban a negyedik helyet szerezték meg. Mindkét társaság foglalkozásait Lőrincz Alex felügyeli. Az U16-os kadettok az Egyetemi Tornacsarnokban, az U18-asok pedig a Vetési gimnáziumban munkálkodnak. Előbbiek a régiós vetélkedésükben az ötödik pozícióban végeztek. Az edzéseiket Simon László koordinálja. A Novák Patrik, Szeifert Zalán és Kálló Nándor nevével fémjelzett U20-as juniorok a mezőnyükben nyolcadikak, míg az NB II-es felnőtteknél kilencedikek lettek. A nyugati „blokkban” muzsikáló alakulatokat Sipos Ádám dirigálta, miközben az egyetemi közösséggel Mérész Csaba szorgoskodott.

– Az utánpótlás-nevelés egyik alappillére a széles tömegbázis kialakítása, ami a tehetségek kiválasztásának lehetőségét és a sportág keresettségét biztosítja. Ha jól „merítünk”, majd a tehetséges gyerekekkel jó feltételek között dolgozunk, eredményes lesz a munkánk. Első körben jól szerepelnek a korosztályos bajnokságokban, később pedig jól képzett ifjakat adhatunk a felnőtt alakulathoz – jegyezte meg Petőfi Lajos. A VUKE szakmai vezetője közölte: fontos, hogy a kevésbé ügyes fiatalok is maradjanak a rendszerben, így a kosárlabdázás valamely fajtáját űzzék, támogassák és/vagy kövessék. Ezért is keresik annak lehetőségét, hogy a helyi testnevelők „delegáljanak” feléjük rátermett diákokat, akik Kámán Tamásék követői lehetnek. Az A-csoportos klubok háttérbázisához – korosztályonként, nem ritkán – tíz-tizenkét csapat tartozik. Ők hetente négy-öt, míg az akadémiai központok hat-hét edzéssel képzik az ifjakat. A fejlődés, illetve a versenyképesség érdekében ezt szem előtt kell tartanunk, tehát a mostaninál – ami hetente két-három foglalkozást takar – több gyakorlási lehetőségre lenne szükségünk. Kérdés, hogy a fiúk és a szüleik miként állnak mindehhez.

A VUKE-nál színvonalas képzés zajlik, az együtteseik jó úton járnak, a játékosaik különböző szintű fejlődésen mennek át. Jóllehet felkészültek a további küzdelmekre, az eddigi edzésszám nem érte el a magasabb szintű kalkulusok eléréséhez szükséges szintet. – A tevékenységeinkből megtartanánk minden olyat, ami jó – folytatta a szakmai vezető. A játékos-bázis további szélesítésén túl azon fáradozunk, hogy megfelelő edzésfeltételeket teremtsünk meg a fiataljainknak, illetve együttműködésben legyünk az oktatási intézményekkel. Lényeges, hogy tovább javítsuk szakmai munkánk színvonalát, miközben elvárjuk edzőink folyamatos szakmai előre-menetelét, amit egyúttal segítünk is. Egységes, egymásra épülő edzésterv alapján dolgozunk. A fiatalok rendszeres visszajelzést kapnak a teljesítményükről, az előrehaladásukról: felmérések, gyakorlások, derbik utáni egyéni értékelések útján. Az elmúlt években mindnyájan értékes tapasztalatokat szereztünk: a kellő összefogásnak, valamint a kitartó és kemény munkának meg lett az eredménye. A jövőben magasabb szintre emelnénk a sportolóink elméleti képzettségét és tudatosságát – a játékelemek elsajátításában és alkalmazásában.

– Jól eső érzés, hogy sok családtag kíséri el a csemetéjét az összecsapásokra – tette hozzá Petőfi Lajos. Az ilyen közös élmények magasabb szintre emelik a nálunk zajló képzést. A VUKE-ban ugyanis nem csak az eredményesség számít. Legalább ennyire sarkalatos, hogy a nebulók – kulturált körülmények között – testben és fejben is fejlődjenek. Olyan sportolókat szándékozunk nevelni, akik az élet minden területén megállják a helyüket. Emellett célunk az értékteremtés, hogy a legjobbak, az arra érdemesek a legmagasabb szintig eljussanak. A sorainkból már többen bemutatkozhattak az NB I/B-s HOYA-Pannon Egyetem Veszprémben, s mint hírlik: ősszel a 16 éves Szűcs Péter is követheti őket a sorban.

A VUKE-nál dolgozó szakemberek azon vannak, hogy javuljon a csapatok versenyképessége és a kosárlabda a királynék városában még népszerűbb legyen. – A tabellákon folyamatosan lépdelünk felfelé, a csatákon mind kiegyensúlyozottabban és magasabb szinten teljesítünk, ami megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk – zárta beszélgetésünket Petőfi Lajos.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.