Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Év eleji formát mutattak

2016. január 9. 10:16 // Forrás: veszpremkosar.hu
Nyert, de aligha kerül be a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém históriáskönyvének legszebb fejezetei közé – a kosárlabda NB I/B Nyugati csoportjának tizedik fordulójában – a Pécsi VSK-Kronosz Kiadó felett aratott diadal.

Miközben a Vetési gimnáziumban mindenki kötelezőnek tartotta, biztosra vette Vertetics Ádámék sikerét, az esélytelenebb, de lelkes ellenfél a párharc elején sem tűnt megilletődöttnek: a sportolói bátran „tettek-vettek”, s meglepetésre vezettek is (4-5). A vendéglátók Takács András és – a hamarosan kétszázadik szezonbeli pontját felírató – Kámán Tamás villanásaival fordítottak (8-5), ám már akkor látszott: a karácsonyi-szilveszteri szünet nem tett jót az év végén jó formát mutató mieinknek. Ezzel együtt valamelyest sikerült élesíteni a produkciójukat, egy rövid időre rákapcsoltak: fegyelmezett támadójátékot és agresszív harcmodort bemutatva komolyabb előnybe kerültek (19-10). Csakhogy a negyed hátralévő részében a védekezés nem volt az igazi, és a megingásokat a fiatal Mecsek-aljaiak kihasználták (21-15).


Fotók: foto24.hu

Oltárczy Máté pompás átadásával és a rasta-hajától nemrég „megszabadult”, labdákat is szerzett Körtélyesi Gergely látványos zsákolásával folytatódott a mérkőzés, de ez is csak néhány percre hozta lázba az egyetemistákat (34-25). Mérész-edző hiába forgatta a pályán lévő ötösét, túlzottan sokat a cserék sem tettek hozzá a langyos találkozó összképéhez (39-31). Az éllovas bárhogy, bármivel próbálkozott, a teljesítménye annak ellenére nem tudott felpörögni, hogy időnként könnyedén szereztek pontokat, viszont a másodosztályban szenzációsnak tartott hátsó alakzatuk néha átjáró-házhoz hasonlított (51-41). Más kérdés, hogy az irányítást így is kézben tartották – köszönhetően annak is, hogy sokkal több lepattanót szedtek, mint a pécsiek.

Az első félidőben még csak a fejüket csóválták a helyi hívek, akik fordulás után többször bosszankodtak is, hiszen az addigi negyedbeli dobószázalékok (75, ill. 60) a harmadik és a negyedik felvonásban felettébb alacsony értéket mutattak. A vetélytárs úgy gondolta, hogy a csata ne váljon formalitássá: egyik pillanatról a másikra Novák Patrikék nyakán lihegtek, ráadásul szemre is tetszetős akciókkal jelentkeztek (53-48). Mivel a hazaiak tudták: nem ronthatnak, meg kell nyerniük a derbit, begörcsöltek, képtelenek voltak a saját kosárlabdájukat játszani. Közben büntetőket és ziccereket hagytak ki (53-51).

A harmadik és a negyedik etapban négy-négy jó mezőnybeli kosaruk volt, többen formán kívül „tüsténkedtek”, hibát-hibára halmoztak. A nézők alig hittek a szemüknek, a kedvenceik nyolc perc alatt két pontra voltak jók, majd a magához képest bizonytalan Kámán megrázta magát, de a főszereplő aztán is – a tizenegy lepattanóig és hat gólpasszig jutott – Körtélyesi volt (57-51). A záró tíz percben sem volt igazi összhang a listavezető spílerei között, sok volt a labdaeladás, a kapkodás és a pontatlanság, amit a koncentráció hiányával lehetett magyarázni (64-56). Az alacsony színvonalú bajnoki hátralévő részében a felek felváltva találtak be, állandósult a tíz pont körüli különbség (75-68). A veszprémiek összességében nem tudták megvalósítani, amit előzetesen elterveztek, a jó játékkal adósak maradtak, ezért a szurkolók ezúttal „csak” a két pontnak örülhettek.

Kosárlabda NB I/B Nyugati csoport, 10. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Pécsi VSK-Kronosz Kiadó 77-69 (25-21, 26-20, 11-10, 15-18)
Veszprém, 200 néző. Vezette: Török, Németh, Esztergályos.
Veszprém: Vertetics 4, Novák 8/3, Kámán 19/6, Körtélyesi 25/6, Takács 14. Csere: Sipos 4, Oltárczy 3/3, Kováts, Blaskovits, Kovács, Májer. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Pécs: Czukor 8, Demeter 12/6, Antóni 12/6, Sértő 10/6, Kővágó-Laska 9. Csere: Krnjajski 10, Popgyákunik 6/6, Berkics 2, Mogyorósi, Kozári. Vezetőedző: Juhász Olivér.

Hiányzott a tűz

Mérész Csaba: – Év eleji formát mutattunk, nem tudtunk azon a szinten játszani, mint amire képesek vagyunk. Hiányzott belőlünk a tűz, de a győzelmünkhöz így sem fért kétség. A jövő héten azon leszünk, hogy ráleljünk a ránk jellemző stílusra.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.