Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kézben tartanák az irányítást

2015. november 24. 17:33 // Forrás: veszpremkosar.hu, fotó: foto24.hu
Sokat dolgoztak a napokban a listavezető HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdázói, hogy az Alba Fehérvári DKKA ellen november 27-én (péntek, 17 óra) tartandó hazai találkozón ne borulhasson a papírforma.

Vertetics Ádámék minden mérkőzést komolyan vesznek az NB I/B Nyugati-csoportjában. Ennek is betudható, hogy a másodosztályban, öt forduló után – immár egyedüliként – kizárólag győzelmeket számlálnak, ráadásul így egyetlen ellenfelet sem vesznek félvállról, mindenkiből tisztességesen felkészülnek. Ezzel együtt az előttünk álló párharcnak egyértelmű esélyesei, az erőviszonyok alapján nem szabad engedni, hogy a székesfehérváriak belerondítsanak a makulátlan mérlegükbe. A rivális jelenleg tízedik a tabellán, egy diadallal (–Pécsi VSK-Kronosz) és négy vereséggel. Eddig idegenben nagy (különbségű) zakókat adtak fel rájuk. A Fejér megyeieknél azért a 19 éves „gólgyárosra”, Filipovics Markora, a lepattanókat szorgosan szedő 20 éves Brbaklic Aleksara és a labdalopásban vitézkedő 18 éves Kusonic Milánra érdemes odafigyelni. A szakvezetőjük, Peresztegi Nagy Ákos ősszel többször jelezte: a mutatottnál tudnak jobban is játszani, előfordul, hogy passzok helyett a labdavezetést erőltetik, inkább egyéni akciókra fókuszálnak, kapkodva könnyű kosarakat engedélyeznek a vetélytársaknak.

– Mi úgy készülünk, hogy a szívós fehérváriak nem adják könnyen magukat. A ligában nincs könnyű ellenfél. Az más kérdés, hogy tisztában vagyunk azzal, miszerint a pénteki csatát illene megnyernünk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Bízom benne, hogy a srácok a megbeszéltek szerint játszanak majd. Azon leszünk, hogy jól megszervezzük a védekezésünket, a vendégek valamennyi dobóhelyzetért megszakadjanak. Szeretnénk megtörni a ritmusukat, kevés ponton tartani őket, míg lepattanó-szedésben és labdaszerzésben uralni a játékot. Ismét keményen dolgoztunk azért, hogy kézben tartsuk az irányítást: gyors támadásokat vezessünk, járassuk a labdát, tiszta helyzetekből jó százalékkal dobjunk. Bátran ígérhetem, hogy lesz bennünk átütőerő, s szurkolóink előtt a szívünket, a lelkünket kitesszük a pályára.

A mentálisan erősebb éllovas a közönség által hajtva kihasználná tudásbeli fölényét. Ha gyorsan és keményen kosárlabdáznak, jó ritmusban és kreatívan pattogtatnak, s produkciójukból nem hiányzik a vállalkozó kedv, a fehérváriak legfeljebb időnként tudják megnehezíteni a dolgukat.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.