Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Óriásit küzdött, de alulmaradt a Veszprém

2015. november 9. 21:09
Tizennégy gólt és színvonalas, lüktető küzdelmet hozott a Haladás veszprémi vendégjátéka, melynek végén a szombathelyiek örülhettek.

Az élmezőnyhöz való felzárkózással kecsegtetett a veszprémiek számára egy újabb győzelem a futsal NB I-ben. Mindez azonban koránt sem ígérkezett egyszerű feladatnak, hiszen a mieink hétfő este a második helyen álló Haladást fogadták, amely az első fordulóban elszenvedett veresége óta zsinórban ötször nyert.

Rendkívül erőszakosan, nagy iramot diktálva kezdett a Szombathely, amely rögtön ki is alakított két veszélyes helyzetet. Előbb azonban Finta vágta ki a kapu torkából a játékszert, majd Schmidmajder hárított bravúrral. A 4. percben aztán vezetéshez jutott a Haladás, a korábbi sokszoros válogatott Gyurcsányi passzát a jelenlegi válogatott Öreglaki váltotta gólra. A 7. minutumban pedig Nagy Tamás talált be közelről. A pontosabban és dinamikusabban játszó vendégcsapat a folytatásban is ráerőltette akaratát ellenfelére. Schmidmajer ugyan többször is védeni tudott, de Hegyesi lövésével szemben már tehetetlennek bizonyult (9. perc: 0-3).

Madarász János azonnal időt kért, amellyel át is formálta a találkozó képét. A veszprémiek fokozatosan átvették a játék irányítását. A játékrész derekánál Püspök szöglete urán Boromisza Dániel szépített. A rivális kontrákra rendezkedett be, egy szép kényszerítő után Vidák találta magát szemben az üres kapuval, ám kihagyta az ordító helyzetet. Az 1. FCV pedig büntetett: Boromisza Dániel ismét egy sarokrúgás után talált be (15. perc: 2-3).

Ekkor Marcos Angulo kényszerült időkérésre, de ezzel sem tudta megtörni a mieink lendületét. Három perccel a szünet előtt Finta egyenlített egy távoli lövéssel a szépszámú hazai publikum óriási örömére. A vasiaknak ráadásul összejött az ötödik szabálytalanságuk. Mesterük azonban áttért az öt a négy elleni játékra, hogy elejét vegye a következő, büntetőt érő faultnak. A hajrában a veszprémiek álltak közelebb a gólszerzéshez, de három másodperccel a pihenő előtt mégis az ellenfél talált be (3-4).

Nem sokat kellett várni az egyenlítésre a térfélcsere után, Boromisza Gábor átadásából Tar volt eredményes. Sajnos a válasz is gyorsan jött: Hajmási lőtt a hálóba a 23. percben (4-5). Öttel később pedig újra kettő volt közte, miután Németh II. Péter is feliratkozott a gólszerzők közé.

A 1. FCV számára kedvezőtlen fordulatot jelentett, hogy összegyűlt a gárda ötödik szabálytalansága. A 33. percben Hegyesi végezhetett el tízméterest, aki a kapufát találta el. Majd Öreglaki nézett farkasszemet Schmidmajerrel, aki már nem rontott. A végjátékban vészkapussal támadott a házigazda, ami kisvártatva eredményhez is vezetett. Hárommal a vége előtt ugyanis Finta lövését védte be Tyukász (5-7). Az újjabb veszprémi szabálytalanság után már a harmadik büntetőjét lőhette a Haladás. Öreglaki lövését ugyan védte Schmidmajer, a kapusról kipattanó labdát azonban a hálóba fejelte a támadó, végleg eldöntve a három pont sorsát. Nem sokkal később Vidák alakította ki az 5-9-es végeredményt, miután saját térfeléről az üres hazai kapuba emelt. A Madarász-csapat veresége ellenére is hatalmas tapsot kapott a drukkerektől.

Futsal NB I, 8. forduló:
1. FC Veszprém–Swietelsky Haladás VSE 5-9 (3-4)
Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Farkas (Zimonyi, Horváth).
Veszprém: Schmidmajer – Finta, Boromisza G., Németh I. P., Gulyás. Csere: Bognár, Boromisza D., Tar, Püspök. Vezetőedző: Madarász János.
Szombathely: Tyukász – Gyurcsányi, Öreglaki, Hajmási, Nagy T. Csere: Gyimesi (kapus), Vidák, Németh II. P., Hegyesi, Rácz, Vlasics, Molnár, Németh E., Sipos. Vezetőedző: Marcos Angulo.
Gólszerzők: Boromisza D. (10., 15.), Finta (17., 37.), Tar (22.), ill. Öreglaki (4., 34., 39.), Nagy T. (7.), Hegyesi (9.), Hajmási (20., 23.), Németh II. P. (28.), Vidák (39.).

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – A vereség ellenére is elégedett vagyok a fiúk teljesítményével. Az történt, amire számítottunk, de sajnos az egy az egy elleni párharcokban sokat hibáztunk. Ettől függetlenül is megvoltak a helyzeteink, többször is lehetőségünk volt fordítani. Nem így sikerült. Erre a játékra és hozzáállásra azonban lehet építeni. Ez egy olyan vereség, amely után nem kell szégyenkeznünk. Gratulálok a Haladásnak.

Marcos Angulo: – Élvezetes találkozót vívtunk, amely tizennégy gólt hozott. Gratulálok a veszprémieknek, akik óriásit küzdöttek és remekül játszottak. Úgy láttam, hogy Tatai játéka nagyon hiányzott nekik, aki véleményem szerint az egyik legjobb magyar játékos.

Galéria
1. FC Veszprém – Swietelsky Haladás VSE 5-9
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.