Az Ender Tamás–Finkenzeller Kitti junior páros július 11-én, szombaton az Európa-bajnokságon méreti meg magát.
A Baby dolls fantázianévre hallgató lánycsapat másnap lép parkettre az olasz tengerparton, ahol tizenkilenc lányformáció – több magyar és külföldi csapat – mérettetik meg.
Az egyesület vezetője és egyben a formáció edzője, Putics-Bondor Virág elmondta, hogy nehéz és hosszú felkészülésen vannak túl, hiszen a lányok március óta folyamatosan versenyeznek. Hozzátette: ez a verseny lesz számukra a félév utolsó és egyben a legfontosabb eseménye.
Riminiben az „Óz, a csodák csodája” betétdalaira összeállított koreográfiával fognak versenyezni. A csapatban Veszprém megyei – legtöbbjük veszprémi a táncos –, székesfehérvári és siófoki táncosaink is szerepet kaptak, hiszen az egyesületnek itt is vannak szakosztályai és székhelye is.
