Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Mérföldkő a helyi utánpótlásban

2009. szeptember 11. 8:29 // Forrás: Compan Nyelviskola VRC
A Company Nyelviskola VRC felnőtt csapata bemutató órát tartott két általános iskolában, ízelítőt adva a röplabda sportágból.

A felnőtt csapat játékosai voltak hivatalosak két általános iskolába, ahol felső tagozatos gyerekeknek mutatták be a sportágat. Az órákon ott voltak egyesületünk új edzői is, akik a kezdő csoportokat irányítani fogják a jövőben. A délelőttöt jó hangulat jellemezte, csapatunk az érdeklődő gyerekeket be is vonta a játékba.

A Botevben és a Kossuthban is elkezdődnek a foglalkozások, amiket a VESC két NB1-es játékosa, Pintér Eszter és Tobak Eszter fog tartani.

A veszprémi Kossuth Lajos és Botev Általános Iskolák, valamint a Company Nyelviskola VRC között együttműködés született, mely alapján egyesületünk kezdő foglalkozásokat indít fiúk részére. Az eddigi utánpótlás-partner Deák Ferenc Általános Iskolával is hosszabított az egyesület, így már ott is indul kezdő csoport.

A klub utánpótlás nevelésének fejlesztése céljából "igazolta" le nyáron Fehér Tibort, aki több általános és középiskolával is felvette a kapcsolatot. Még jelenleg is folynak tárgyalások, de a fent említett három általános iskolához előreláthatóan még két Veszprém környéki általános iskola és egy középiskola is csatlakozni fog, erősítve ezzel a helyi fiú röplabda utánpótlást.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.