Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ellátnák a Baja baját

2015. március 18. 19:31 // Forrás: veszpremkosar.hu, fotó: foto24.hu
Ha aranyat nem is, ám felsőházi rájátszást érhet a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémnek, ha március 20-án (péntek, 19 óra) az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén két vállra fekteti a Bajai Bácska FKE-t.

Kosárlabdázóink az NB I/B Nyugati-csoportjának alapszakaszában az itthoni záróvizsgájukra készülnek. Mivel a Soproni MAFC-NyME után – múlt héten – a Motax-Concordia KC Pápát is felülmúlták hosszabbításban, megint a legjobb négy között vannak. Jelenleg tíz győzelemmel és kilenc vereséggel a negyedik helyet foglalják el, míg a bajaiak harmadikak tizenegy–nyolcas mérleggel. A kiegyenlített mezőnyt mutatja, hogy az ötödik Oroszlányi SE Lions és a hatodik pápaiak szintén tíz–kilenccel, a hetedik Falco KC Szombathely II. pedig kilenc–tízzel áll. A veszprémiek és a bajaiak a záró körökben a két sereghajtóval – az MKB-Euroleasinggal és a Pécsi VSK-Kronosz Kiadóval – csatáznak, ezért is ígérkezik különlegesnek a felek közelgő ütközete. Mint ismert, a nyolccsapatos felsőházba a két csoport első négy helyezettje jut, s oda nyugatról a Metal-Work Bonyhádi KSE és az MTK-Törökbálint már jegyet váltott.

A bajaiak két hete kikaptak odahaza az oroszlányiaktól. Akkor azt mondták: a bonyhádiak, vagy a veszprémiek ellen „visszahozzák” a nem várt fiaskót. Az éllovas az előző fordulóban elbánt velük (95-84), így Kováts Viktorék ellen köszörülnék ki a csorbát. Az általában Mándity Máté és Katyanszki Nebojsa pompás produkciójára építő gárda az év végén 82-64-re győzte le a mieinket, akik a nagyszünetig jól tartották magukat. Azon a találkozón a játékvezetők néha főszereplővé váltak, a vendégek emiatt is pukkadtak ki a végére.

Legutóbb a szív és az akarat eredményezte Mérész-edző legénységének diadalát, de a pápai siker akkor ér igazán valamit, ha az alapszakaszban már nem botlanak. A régóta dobogós, szintén a négy közé igyekvő bajaiak ellen kemény ellenállásra számíthatnak Kámán Tamásék. – Az idén több meglepő vereségbe beleszaladt rivális minden csapatrészében erős, sportolóik bátran felvállalják a kinti kísérleteket, tehát a védekezésünket nagyon össze kell raknunk. Nem szabad, hogy menet közben elkapják a fonalat. Ha fegyelmezettek leszünk, minimálisra csökkenthetjük a hibáink számát. A pápai bravúr jót tett a lelkeknek, remélhetőleg javított az önbizalmunkon is. Természetesen ezúttal is nyerni szeretnénk, már csak azért is, mert a párharc nagyban befolyásolhatja az alapszakasz végeredményét – mondták a veszprémi kosárlabdázók.

Egy szó, mint száz: a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém tudatos és fegyelmezett játékkal operálna, illetve csapatként jeleskedne. Elosztanák egymás között a terheket (lévén, egységes teherelosztással könnyebben érhetnek célba), érvényesítenék a fizikai fölényüket, hogy a támadásaik lendületesek legyenek, hogy a másik oldalt kevés ponton tartsák.

…S ha valamire még szükségük van a kulcsfontosságú sikerhez, az a közönség, amely már többször nyújtott nekik hathatós segítséget. Az igazi az lenne, ha a Vetési gimnázium tornatermében pénteken alig maradna szabad ülőhely, s a sportbarátok onnan az utolsó sípszó után elégedetten állnának fel.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.