Július 16. és 26. között rendezték a VIII. Világjátékokat, ahol 35 sportág több mint 3000 képviselője vett részt. A 74 tagú magyar küldöttség aerobikban, ejtőernyőzésben, fallabdában, karatéban, ritmikus gimnasztikában, sárkányhajóban, strandkézilabdában, szumóban, testépítésben, uszonyos úszásban, versenytáncban és íjászatban szerepelt a távolkelti szigeten. Utóbbi háromtagú válogatottjának tagjaként utazhatott el a veszprémi Kuti Géza is.
A 45 esztendős kiválóság korábban sportlövész volt, egyesülete azonban megszűnt, s – elmondása szerint – afféle pótcselekvésként ragadt először íjat magához 2002-ben. Azonnal megtetszett neki, s tehetsége ékes bizonyítékaként egy esztendővel később már versenyt nyert. Mára már háromszoros magyar bajnok, az első Eb-n, ahol szerepelt 15. lett, majd a svédországi vb-n a 11. helyen végzett. Eredményével indulási engedélyt szerzett Magyarországnak a világjátékokra, amelyet meg is tartott magának.
– Ha a verseny előtt azt mondják, hogy hetedik leszek, akkor nem biztos, hogy felhőtlenül tudok neki örülni. Több héttel az esemény után azonban már jobban tudom értékelni ezt a helyezést. Úgy vélem, hogy ez mindenképpen előrelépés a vb-szerepléshez képest. Akkor ugyanis még tízen voltak jobbak nálam a világon, most pedig már csak hatan – vélekedett az íjász. Egész más volt a világjátékok hangulata, mint bármely más világversenyé – folytatta a nyugdíjas sportember. Az eddigi nemzetközi versenyeimmel ellentétben itt nem csak a sporttársaim vettek részt. Felemelő érzés volt ilyen közegben megmérettetni magam, s nagyon tetszett, hogy szurkolhattam más magyar versenyzőknek is. Órákat tudnék mesélni az élményeimről.
A veszprémi sportolónak meg sem fordult a fejében a visszavonulás gondolata, bár úgy véli, hogy legnagyobb álmát már a fia valósíthatja meg.
– A gyerekek nagyon örültek a sikeremnek, de leginkább az ajándékoknak, amit vittem nekik – nevette el magát a háromgyerekes édesapa. A hatéves kislányom és a hétéves fiam még nem nagyon érti, hogy miről is van szó, de a 13 esztendős nagyobbik fiú – aki már kétszeres országos bajnok – jobban fel tudja fogni, hogy mit érnek ezek a sikerek. Az olimpiai bajnoki cím volt a legnagyobb álmom, de erre valószínűleg már csak neki lesz esélye. Ahhoz a kategóriához ugyanis én már öreg vagyok. El szeretném végezni az edzői tanfolyamot, s akkor a fiam edzőjeként kijuthatok az olimpiára, ahol talán a gyermekem valósíthatja meg az álmomat. Mindenesetre úgy vélem, hogy engem az íjászpályáról fognak sírba tenni, mert ezt én nem fogom abbahagyni – szögezte le Kuti Géza.
A válogatott íjásznak nem sok ideje maradt a pihenésre: augusztus második felében már a franciaországi Európa-bajnokságon próbált minél jobb eredményt elérni.
