Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Nemzetérdek a fiatalok egészsége

2009. augusztus 29. 11:47 // Forrás: megyeháza
A középiskolások egészségi állapotáról végzett felmérés kritikus képet mutat, ezért a megye összefogást sürget.

A középiskolás fiatalok a nemzet eltartó képességét jelentik 2020-2060-ig. Az egészségi állapotukról viszont egy felmérés kritikus képet mutatott. Ezért a megye fenntartásában levő intézményeinél összefogást kezdeményez az illetékesekkel a helyzet javításáért – hangoztatta dr. Kovács Zoltán, Pápa polgármestere, a megyegyűlés Egészségügyi Bizottsága elnöke egy, a témában rendezett konferencián, Balatonalmádi-Vörösberényben augusztus 27-én.

A találkozóra az intézmények testnevelő tanárait, illetve a diáksport bizottságok elnökeit hívták meg.

A sajtótájékoztatón Lasztovicza Jenő megyei elnök elmondta: a megyei önkormányzat, a Pannon Tudományos Közhasznú Egyesület (PTKE) és a Magyar Sporttudományi Társaság azzal a céllal hívta össze a mostani találkozót, hogy megoldást keressenek az eredmények javítása érdekében.

A diákokról szóló felmérés a megyei fenntartású középiskolások körében közel ezer diák egészségi állapotát tükrözi, amely katasztrofális. Ily módon nem mozognak, vagy nem is vesznek részt a kötelező testnevelés órákon, iskolán kívül a diákok zöme nem sportol, sokan fogyasztanak alkoholt, drogot, dohányoznak. Ezért a közgyűlés megbízta az egészségügyi, illetve az oktatási, ifjúsági és sportbizottságot, hogy foglalkozzon az üggyel. Ezt a célt szolgálja a mostani konferencia is, amelyet a bizottságok határozata alapján rendeztek meg. 

A parlament szakbizottsága egyébként már tárgyalt a fiatalok kritikus állapotáról.
Dr. Kovács Zoltán bizottsági elnök előadását összegezve kifejtette: a megye önmagában kevés a feladat megoldásához, szükség van partnerekre, ilyen például az ÁNTSZ, a fogyasztóvédelem, a sportigazgatóság, a szakértők és orvosok. A szemléletmódváltásba be kell vonni a szülőket, és a munkát már az óvodában célszerű megkezdeni.

Érdemes számítani az egyetemistákra, hiszen ismert, hogy a legnagyobb amerikai atlétikai és úszóklubok az egyetemek mellett alakultak ki. Fontos a létesítményfejlesztés, amely a mostani válságos helyzetben nehézségbe ütközik. Versenyzésre alkalmas uszoda nincs minden kistérségben.

Pápán 15-25 millió forintot költenek évente úszásoktatásra, óvodában, általános iskolában mindenkinek meg kell tanulnia úszni. Korábban a városi versenyen 60-70 versenyző indult, tavaly már 350. Dr. Kovács Zoltán kiemelte: a minap elkészült egy kontrollmérés a megyei fenntartású középiskolások 9. osztályába járó diákokról. Ennek eredménye a honlapon is megtalálható lesz. Elkeserítőek az adatok, ugyanis a fiatalok 70-85 százaléka főként internetezik szabadidejében, csak kevesen sportolnak.

- Ez kritikus, hiszen a középiskolás fiatalok a nemzet eltartó képességét jelentik a 2020-2060-ig. Össztársadalmi problémát eredményez, még több egészségügyi kiadást jelent, ha nem egészségesek a fiatalok – fogalmazott a bizottsági elnök.

A konferencián Csik Ferenc megyei sportigazgató a megyei önkormányzat 2009-2014 közötti sportkoncepciójáról, dr. Nádori László professzor és Stolár Mihály, a megyegyűlés OIS bizottsága elnöke az iskola testnevelésórák jelentőségéről, Győrfi János, a Nemzeti Sportszövetség főtanácsadója az aktuális feladatokról beszélt. Továbbá érdekes tájékoztató hangzott el a szomatoinfra alkalmazásáról dr. Szacsky Mihály, a PTKE főtitkára előadásában.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.