Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Vérbeli BL-rangadót nyert a Veszprém

2014. október 4. 22:42
A veszprémi kézilabdacsapat óriási csatában győzte le a német Rhein-Neckar Löwent a Bajnokok Ligája szombati rangadóján.

Idénybeli első hazai Bajnokok Ligája meccsén rögtön a csoportbeli legerősebb riválisát, a német Rhein-Neckar Löwent fogadta az MKB-MVM Veszprém. A magyar bajnokhoz hasonlóan – amely a nyitó fordulóban Csehovban győzött –, a Bundesliga listavezetője is győzelemmel kezdett a sorozatban, méghozzá a francia Montpellier vendéglátójaként.

A két együttes tavaly is találkozott a csoportban: hazai pályán egyetlen góllal nyertek a mieink (30:29), Németországban pedig döntetlen (25:25) született. Természetesen telt ház és utánozhatatlan hangulat fogadta a feleket, a „B-közép” piros-fehér luftballonok segítségével varázsolt látványos élőképet a lelátóra.

Egy-egy lerohanás góllal kezdődött a találkozó, a hazaiaknál Rodriguez, a túloldalon pedig Guardiola talált be. Kissé váratlanul a kőkeményen védekező német együttes lépett meg két góllal, de Mikler védéseinek, Ilic duplájának és Marguc góljának köszönhetően fordított az Ortega-csapat (10. perc: 4:3). A vendégek két világklasszisa is megvillant: Gensheimer hetesből és akcióból is betalált, Landin pedig két védést is bemutatott. Nagy kiskiállítását követően vészkapussal támadott a magyar bajnok, ám egy elrontott átadást követően ismét Gensheimer talált be a saját térfeléről az üres bakonyi kapuba. Mikler hiába fogott újabb ziccert, Petersson talpról eleresztett bombája után már három volt a különbség (17. perc: 4:7).

Carlos Ortega időkérése után a Rodriguezt váltó Ruesga faragott a hátrányból megtörve a hétperces gólcsendet, amelyre Schmid válaszolt egy szédületes bombával. Az MKB-MVM a szokottnál tompábban, meglehetősen sok technikai hibával kézilabdázott, amit remekül kihasználtak a gyorslábú németek. Igaz, Zeitz és Ilic átlövésével pillanatok alatt vissza tudott kapaszkodni a Veszprém, így a 23. percben már Nicolaj Jacobsen szaladt a zsűri asztalhoz, hogy időt kérjen (7:8). A volt veszprémi közönség kedvenc, Myrhol is betalált, s a másik kapu előtt Ugalde váltotta gólra az első lehetőségét. Továbbra sem ízlett a bakonyiaknak a rivális nyitott védekezése, a csereként beállt Larsen duplázott (28. perc: 8:11). Guardiola kisbüntetése után aztán megrázta magát a közönség fergeteges buzdítását élvező vendéglátó: Nagy is feliratkozott a gólszerzők közé, majd Zeitz állította be a 10:11-es végeredményt.

Sulic egyenlített rögtön a második felvonás elején, ám Petersson gyorsan válaszolt. Nagy gólja után Gulyás a vezetést is megszerezhette volna, de Landin a léc fölé tolta a próbálkozást. Guardiola második kétperces kiállítás után aztán már nem hibázott a Veszprém saját nevelésű jobbszélsője, így hosszú idő után ismét a mieinknél volt az előny (37. perc: 14:13). a folytatásban felválta estek a találatok, rendkívül nagy csatát vívott a két csoportfavorit (40. perc: 16:16). Ilic aztán akcióból és hetesből is betalált. Miker után Landin is bravúrral védett, Nagy László lövése ellen azonban nem volt ellenszere a dán zseninek (19:16).

Az utolsó negyedórába lépve a magyar bajnok tudta tovább fokozni az egyébként is óriási tempót. Rendre Sulicék vezettek, de két-három gólnál nagyobb előnyt nem sikerült kicsikarniuk (48. perc: 21:18). Tízzel a vége előtt tört meg a jég, miután Ilic duplázott (24:20). A mannheimiek legjobbja, Gensheimer tartotta meccsben az övéit, ám a hajrához érve eldőlni látszott a két pont sorsa (56. perc: 26:21). Az „oroszlánok” még felzárkóztak háromra, de Nagy pontos lövésével végképp eldőlt a találkozó. A finisben ötezren szurkoltak talpon, majd felharsant az „auf Wiedersehen” rigmus is. A 27:24-es végeredményt Gensheimer állította be az utolsó másodpercekben. 

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, C csoport, 2. forduló:
MKB-MVM Veszprém–Rhein-Neckar Löwen 27:24 (10:11)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Jurinovic, Mrvica (horvátok).
Veszprém: MIKLER – Rodriguez 1, SULIC 4, NAGY L. 4, Schuch, Terzic., Iváncsik G. Csere: ILIC 9 (4), Marguc 1, Ruesga 1, Zeitz 2, Nilsson, Ugalde 3, Gulyás 2. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Löwen: LANDIN – Groetzki 2, PETRSSON 5, Ekdahl du Rietz 1, Myrhol 1, Schmid 2, GENSHEIMER 9 (2). Csere: Rutschmann (kapus), Kneer 1, Guardiola 1, Larsen 2. Vezetőedző: Nicolaj Jacobsen.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/2.

A csoport másik meccsén:
Vardar Szkopje–Csehovszkije Medvegyi 39:28 (24:12)

Vasárnap játszották:
Montpellier–Celje 35:29 (14:18)


Így látták a főszereplők

Carlos Ortega: – Gratulálok a Löwennek. Nagyszerű meccset vívtunk, ennél magasabb színvonalú találkozót nemigen látni ma Európában. Az első félidőben rengeteg problémánk volt támadásban. Mindenki egyénileg, labdával akarta megoldani a támadásokat, kevés volt a mozgás, sok egyéni hibát vétettünk. Mindkét csapat nagyszerűen védekezett, ezt a kis különbséget az okozhatta, hogy a Löwen hátsó alakzata a szünet után gyengébben teljesített. Mindkét kapus fantasztikusan védett, de Landin a második játékrészben már gyengébb volt Miklernél. Fordulás után felfejlődtünk, s tudtuk hozni a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak, s külön köszönöm a közönségnek a buzdítást, akik ma is plusz egy főt jelentettek nekünk.

Mikler Roland: – Gratulálok a Löwen együttesének. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz ma, biztosak voltunk abba, hogy az utolsó pillanatig a nyakunkon lesz a rivális. Nagyon büszke vagyok, mert végig azt tettük, amit előzőleg megbeszéltünk. Fantasztikus volt a védekezés előttünk. Bízom benne, hogy a továbbiakban még jobban összeszokunk. A világ egyik legjobb csapatát sikerült legyőznünk.

Nicolaj Jacobsen: – Gratulálok a Veszprémnek. Kiválóan játszottunk az első félidőben, nagyon fegyelmezettek voltunk, különösen védekezésben. A támadójátékunkkal nem voltam maradéktalanul elégedett, de gyors indításainkból sok gólt szereztünk. Az utolsó két percben kaptunk egy kiállítást, így ahelyett, hogy több góllal fordultunk volna, egyetlen gól maradt az előnyünk. Mindkét kapus remekelt. A második felvonásban már nem tudtunk feljavulni. Nem könnyű ebben a csarnokban játszani, mert a szurkolók óriási nyomást tettek ránk, s ez is hozzájárult a hazaiak győzelméhez. Összességében elégedett vagyok, a nyakamat tenném rá, hogy nem sok csapat fog innen két ponttal távozni. Ma egy kicsivel jobb csapat ellen veszettünk, de jó úton haladunk, hogy odaérjünk Kölnbe.

Andre Scmid: – Mindig élmény ebben a csodálatos csarnokban játszani, ugyanakkor nehéz is, mert hihetetlenül hangosak a szurkolók. Ahhoz, hogy valaki itt nyerjen, tökéletes teljesítményt kell nyújtani. Az első játékrészben ezt megettük, de a másodikban már elmaradtunk ettől. Elégedett vagyok, de kicsit szomorú is.

Patrick Groetzki: – Az első félidőben remekül kézilabdáztunk, azt gondolom, hogy ekkor még nagyobb különbséget is hozzá tehettünk volna. Jól működött a védekezésünk, könnyű gólokat is tudtunk szerezni. A térfélcsere után nem bírtuk el a kiállításainkat, sajnos a hibáinkat kihasználta a Veszprém.


A meccs előtti sajtótájékoztatón történt: DIGI és MKB-MVM: tovább a közös úton

Galéria
MKB-MVM Veszprém – Rhein-Neckar Löwen 27:24
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.