Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Szertefoszlott álmok: a bronzért mehet a Veszprém

2014. május 31. 16:54
A Kiel 29:26-ra legyőzte az MKB-MVM Veszprém együttesét a Bajnokok Ligája elődöntőjében, amely így vasárnap a bronzéremért játszhat a Barcelona ellen.

Elérkezett a hetek óta várt pillanat: a férfi kézilabda Bajnokok Ligája Final Four első elődöntője, a Veszprém–Kiel összecsapás. A kezdő sípszót nagyszabású műsor előzte meg, a rendezők a szervezettség mellett a látványos show-elemekre is óriási hangsúlyt fektettek a húszezres kölni arénában. Mint arról a találkozót megelőzően beszámoltunk, az egyaránt sérüléssel küszködő Fazekas Nándor és Iman Jamali is tudta vállalni a játékot. A mieink tehát okkal bizakodtak a találkozó előtt, s remélték, hogy sikerül revánsot venni a tavalyi negyeddöntős vereségért.


Fotók: EHF

Sjöstrand védése és Sulic kétperces büntetése adta meg a meccs alaphangját. A folytatás azonban sokkal kedvezőbben alakult a mieink számára: Alilovic ugyanis megfogta Vujin hetesét, Vilovski pedig emberelőnyben jegyezte az első gólt. A kieliek – némileg vártalanul – 5-1-es nyitott védekezéssel kezdtek, s két veszprémi eladott labdából indulva gyorsan fordítani is tudtak. Ugalde egyenlítése után az átlövők is megvillantak: Nagy bombájára Palmarsson válaszolt (6. perc: 3:3). Óriási iramban zajlott a meccs, egyszerre vívott fantasztikus taktikai és fizikai csatát a két gigász. Felváltva vezettek a felek: 5:4-nél a mieinknél, 6:5-nél viszont már a németeknél volt az előny. Alilovic védéseinek és Ugalde szépségdíjas lövéseinek köszönhetően 3:0-s szériát produkált az MKB-MVM, amely a meccs során először tudott kettővel vezetni (14. perc: 8:6).

A gyengén teljesítő Sjöstrandot a játékrész derekánál honfitársa, Palicka váltotta, aki kiválóan szállt be a meccsbe. Az ugyanakkor jó előjelnek tűnt a Veszprém szempontjából, hogy Zeitz korán begyűjtötte a második kiskiállítását. Gislason időkérése után Sulic gyorsan duplázott, háromra hizlalva a fórt (11:8). A „zebrák” játékkedvét természetesen egy pillanatra sem sikerült letörni. Sprenger hatperces gólcsendet megtörve talált be, majd Wincek után ismét a német jobbszélső lövése talált utat a kapuba. Carlos Ortega időt kért, s kénytelen volt visszahoznia kevés pihenőt kapó kulcsjátékosait. Közülük Nagy segítette át együttesét a holtponton, de Sigurdsson duplájával a rivális fordítani tudott (12:13). A játékrész utolsó gólját Ilic jegyezte büntetőből.

Még az első felvonás iramát is sikerült fokozni a résztvevőknek a második elején. Ruesga találatára Sigurdsson válaszolt, majd újabb két játékos – Gulyás és Vujin – iratkozott fel a gólszerzők közé (35. perc: 15:15). Ilic és Palmarsson „pengeváltása” után a Gislason-csapat kapott új lendületre, amely Palicka parádéját, s a mieink támadásban elkövetett hibáit kihasználva hárommal meglépett (41. perc: 16:19). Ennél is baljósabb jelnek tűnt, hogy Sulic a 43. minutumban jogos piros lapot kapott Wincek szándékos lekönyökléséért. Ennek ellenére a bakonyiak fel tudtak jönni egy gólra, a meccs háromnegyedénél így Gislason mesternek kellett időt kérnie (19:20).

Tízzel a vége előtt is csak egy volt közte (21:22), de továbbra is a fekete-fehér mezesek akarata érvényesült, akik újabb 3:0-s sorozatukkal már néggyel is vezettek. A bakonyiak a hajrában sem adták fel: Nagy lökete után Iváncsik Gergő alakította 23:25-re az állást. Sőt, még Ekberg gyors duplája után is maradt remény (25:27), ám a németek időt kértek, s már nem engedték ki a kezeik közül a győzelmet.

Az MKB-MVM Veszprém vasárnap (15:15) a Barcelona együttesével csap össze a bronzéremért, amely – jókora meglepetésre – büntetőpárbajt követően maradt alul a Flensburggal szemben. A német „házi döntőt" 18 órakor vívják.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, elődöntő:
MKB-MVM Veszprém–THW Kiel 26:29 (13:13)
Köln, 20 ezer néző. Vezette: Krstic, Ljubic (szlovénok).
Veszprém: Alilovic – Iváncsik T. 1, Nagy L. 4, Sulic 2, Rodriguez 2, ILIC 5 (2), UGALDE 4. Csere: Vilovszki 2, Terzic, Schuch, Gulyás 1, Ruesga 3, Iváncsik G. 2. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Kiel: Sjöstrand – Sprenger 2, Zeitz 1, JICHA 4, Toft Hansen 1, PALMARSSON 7, SIGURDSSON 6. Csere: PALICKA (kapus), Vujin 2, Ekberg 3, Wiencek 3. Vezetőedző: Alfred Gislason.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/0.
Piros lap: Sulic (43.).

A másik elődöntőben
FC Barcelona–SG Flensburg-Handewitt 36:36 (17:18, 32:32, 35:33) – hétméteresekkel 3:5

Így látták a főszereplők

„Sajnos nem sikerült véghezvinnünk azt, amit elterveztünk. A kelleténél idegesebbek voltunk a második félidőben, sokat hibáztunk ziccerben, illetve 9 méterről. Szintén problémáink voltak a visszarendeződésekkel, nem tudtuk tartani a lépést a Kiel gyors szélsőivel. Megpróbáljuk összeszedni magunkat és holnap nyerni” – nyilatkozta Vilovszki Uros a mérkőzést közvetítő DIGI Sport 1 tv-nek.

Carlos Ortega vezetőedző az MTI-nek elmondta, nagyon sokáig egyenrangú ellenfelei voltak a Kielnek, de a német csapat a második félidőben megbosszulta a sok kihagyott helyzetet, gyorsan tudott indulni, ezekből pedig rendre betalált.

Nagy László szerint idegesen kezdtek és nem tudták megszűrni az ellenfél gyors támadásait, pedig készültek rá. "Az is a Kiel javára szólt, hogy Palicka remekül védett. Szeretnénk vasárnap nyerni, hogy ne győzelem nélkül menjünk haza. Most a pihenés a legfontosabb" – nyilatkozta Nagy.

Iváncsik Gergő úgy vélte, mindig egy "pici dolog" hiányzott: "Amikor kellett volna, akkor a Kiel dobott gólt, vagy védekezett ki támadást. Sajnos, sok hibával játszottunk és kaptunk 8-9 lerohanásos gólt."

Mirko Alilovic kapus és az átlövő Momir Ilic szerint a játékvezetők sem mindig álltak a helyzet magaslatán, de nem ezen múlott a vereség. "A védekezésünk jó volt, de sajnos támadásban többet hibáztunk, ezekből kaptuk a gyors gólokat" – tette hozzá Ilic, aki éppen a Kiellel nyert kétszer BL-t.

"Nem vitás, a Veszprém fantasztikus csapat. Most sikerült őket hibázásra kényszeríteni, mi pedig a saját, rohanós játékunkat tudtuk játszani" – értékelt Alfred Gislason, a Kiel vezetőedzője.


AjánlóEgy álommal lettünk szegényebbek – így szurkoltak Veszprémben (videó és képgaléria).

Galéria
Így szurkoltak Veszprémben
Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.